Olimpia 2016
Aranyérmek:
Hosszú Katinka 200, 400 vegyes, 100 háton úszás.
Szilágyi Áron kardvívás,
Szász Emese párbajtőr.
Ezüstök: Cseh Laci,
Hosszú Katinka,
Imre Géza vívásban
Bronzérmek: Boczkó Gábor párbajtőr,
Imre Géza párbajtőr,
Rédli András, Somfai Péter, párbajtőr,
Márton Anita súlylökés,
Kapás Boglárka 800m gyorsúszás,
Kenderesi Tamás 800m pillangó.
Magyarország nagyon szépen teljesít, úgy gondolom, Miközben odakint Rio-ban nemzetek gyermekei vívnak csatát egymással, itthon minden csendes és mozdulatlan. Nincsenek a megszokott zavargások és dajdajozások az utcákon, nem áll le a forgalom és nem látszik szinte semmi, ami arra utalna, hogy kiküldtük legjobbjainkat megmérettetni a sporttörténet legnagyobb eseményére. Igazából én sem vagyok nagy nézője ennek az egésznek. Ha valami érdekeset hallottam, akkor azt megnézem utólag, de nem vagyok olyan lelkes rajongója az Olimpiának, mint amit megérdemelne.
Ahogy ott összecsapnak a nemzetek és hatalmas érzelmi hullámok temetik alá Rio-t, úgy bennem is hasonló érzelmi csapongások szabadultak fel az elmúlt időkben. Annyi minden jött össze egyszerre, hogy szinte lehetetlen magamat utolérni érzelmileg. Mikor lent, mikor fent, néha meg csak úgy vagyok, mint egy alma a fán. Állapotomból kifolyólag sokkal nyugodtabb vagyok, mint máskor, viszont a sok aggodalom és gond mind rátelepszik az éjszakáimra. Egyre abszurdabb álmokkal jön elő az agyam és egyre többször ébredek fel rémülten, vagy épp szomorúan. Néha csak annyi kell, hogy érezzem, ahogy megmozdul a gyerek, és tudom, hogy minden rendben van, de sokszor ettől lesz még félelmetesebb. Talán ráparáztam, hogy nem leszek elég jó anya, vagy valamit el fogok rontani. A mindennapokban nem így gondolom. Szerintem boldogulni fogunk vele és igyekszünk majd mindent megadni neki, de az álmok nem hazudnak. Az a sok katyvasz és butaság, amit összeálmodok valószínűleg a félelmeimnek a gyökere. Nem tudom, hogyan változtassak rajta, mikor ébren őszintén elmondhatom, hogy minden rendben van.
Imre Géza vívásban
Rédli András, Somfai Péter, párbajtőr,
Márton Anita súlylökés,
Magyarország nagyon szépen teljesít, úgy gondolom, Miközben odakint Rio-ban nemzetek gyermekei vívnak csatát egymással, itthon minden csendes és mozdulatlan. Nincsenek a megszokott zavargások és dajdajozások az utcákon, nem áll le a forgalom és nem látszik szinte semmi, ami arra utalna, hogy kiküldtük legjobbjainkat megmérettetni a sporttörténet legnagyobb eseményére. Igazából én sem vagyok nagy nézője ennek az egésznek. Ha valami érdekeset hallottam, akkor azt megnézem utólag, de nem vagyok olyan lelkes rajongója az Olimpiának, mint amit megérdemelne.
Ahogy ott összecsapnak a nemzetek és hatalmas érzelmi hullámok temetik alá Rio-t, úgy bennem is hasonló érzelmi csapongások szabadultak fel az elmúlt időkben. Annyi minden jött össze egyszerre, hogy szinte lehetetlen magamat utolérni érzelmileg. Mikor lent, mikor fent, néha meg csak úgy vagyok, mint egy alma a fán. Állapotomból kifolyólag sokkal nyugodtabb vagyok, mint máskor, viszont a sok aggodalom és gond mind rátelepszik az éjszakáimra. Egyre abszurdabb álmokkal jön elő az agyam és egyre többször ébredek fel rémülten, vagy épp szomorúan. Néha csak annyi kell, hogy érezzem, ahogy megmozdul a gyerek, és tudom, hogy minden rendben van, de sokszor ettől lesz még félelmetesebb. Talán ráparáztam, hogy nem leszek elég jó anya, vagy valamit el fogok rontani. A mindennapokban nem így gondolom. Szerintem boldogulni fogunk vele és igyekszünk majd mindent megadni neki, de az álmok nem hazudnak. Az a sok katyvasz és butaság, amit összeálmodok valószínűleg a félelmeimnek a gyökere. Nem tudom, hogyan változtassak rajta, mikor ébren őszintén elmondhatom, hogy minden rendben van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése