Dr. Carson Beckett - A lényeg
Itt állt az ablak üresen vagy 4 órán keresztül míg végre el tudtam kezdeni a mondandómat. Nem mintha bármi jelentősége lenne annak, amiket ide pötyögök, de azért jól esik ledobni pár gondolatot a vállamról.
Először is: a hasfájós gyerek szívás. Komolyan. Nincs az az anyai szeretet, ösztön az egész univerzumban, ami megszépíthetné ezt az emléket. Ami még alakulóban van, ugyanis még mindig benne vagyunk. Kétlem, hogy azt fogom mondani valamikor, hogy "Igen, igen, hasfájós volt. Nem volt olyan vészes..." Rohadt idegesítő, amikor a gyerek csak sír és sír és nem tudok vele mit kezdeni. Közben meg jönnek különböző fórumokon az utasítások, hogy intézd el ezt, intézd el azt, figyelj erre, gondolkodj el azon, ne felejtsd el, blablablablablaaaaa. Ilyenkor földhöz tudnék vágni valamit, de a csapkodás és dúlás fúlás nem az én stílusom. Én csak csendben begubózok a sarokba és vagdosom az ereimet... Nem, csak vicceltem. Uh, ez beteg volt... Pont most álmomban visszacsöppentem gyerekkoromba és valami balhé volt, valami rosszat csináltam, de már nem emlékszem a részletekre, az tuti, hogy sz@r volt.
Szóval eleve nem ébredtem jó kedvvel. A többi álmomról nem is beszélve. Mind olyan felesleges, unalmas, egyhangú, szürke, semmitmondó volt. De hát Abigél nagyon cuki. Tisztességesen végigaludta az éjszakát annak rendje módja szerint. Ilyen és sok más szempontból áldás ez a gyerek. Tulajdonképpen semmire nem tudnék panaszkodni vele kapcsolatban, kivéve erre az idegtépő hasfájásra. A jó hír, hogy el fog múlni. Hamarosan. Most töltötte a két hónapot, tehát még 1-2-t ki kell bírni. Viszont hasfájás ide vagy oda, az éjszakákat szép csendben végigszunyálja. Már egy hónapos kora óta. Esti etetés+7-8 óra alvás+10 perc etetés megint+újabb 3-4 óra alvás. Hibátlan. Ám de reggel 7-kor (hiába van besötétítve) kezdődik a cirkusz. És akkor húzza egész nap. Szerencsétlen nem csinál mást, csak eszik, alszik(ha tud), sír, hogy ha felébred, elalszik a sírástól, eszik, és így tovább és így tovább. Szerencsére hullámokban tör rá ez az időszak. Nagyjából úgy tapasztalom, hogy 2-3 napig nyugi van, utána jön a baj.
Meghalt Carson doktor, jut eszembe. Úgyhogy kivételesen együtt bőgtünk Abigéllel. Ez a rohadt Csillagkapu is alám tett. Miért kell mindenképpen kinyírni a kedvenc embereimet? Direkt olyat választok, aki nem FŐ főszereplő, hanem egy kispados főszereplő, hátha az nem hal meg időközben, de mindig kidőlnek egy pár évad után. Bocsi a spoiler miatt.
Tudom, hogy nekem most az a főállású munkám, hogy erős maradjak, tiszta fejű és megingathatatlan, de sokszor nehézségekbe ütközök. Olyan kevés dolgom van, mégis olyan soknak tűnik. Komolyan, le kell ülnöm nap elején fél órára, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat, hogy aznap mit kell megcsinálnom, mikor fogom megcsinálni és hogyan? Aztán jön az, hogy "kellene". Mert hogy hiába tervezem meg, az általában befuccsol. Tuti, hogy a gyerekre akkor jön rá a hasgörcs. A telefonom folyamatosan csörög, hogy mindenféle "kezdőcsomagokat" nyomjanak le a torkomon, hogy ilyen ajánlatokat tegyenek, olyan ajánlatokat, hogy adjam oda a pénzt és akkor nekem mennyire jó lesz a végén. Mindezt abból az apropóból, hogy megszületett Abigél. És ezek MINDENT tudnak. Mindig van egy indok arra, hogy miért hívnak. Megszületett? Nagyszerű, ezt hallgasd meg. Oh, már 2 hetes? Akkor most ez az ajánlat áll. Lassan egy hónapos, jobb, ha ezekkel a dolgokkal tisztában vagy. Elmúlt egy hónapos, még nem késő dönteni. 2 hónapos lesz a lányom, ilyen betét, olyan kamat, ilyen százalékok, olyan nyereség, amolyan szutyok szutyok szutyok. Lassan ott tartok, hogy ha nincs benne a szám a névjegyzékemben, akkor fel sem veszem. De mi van, ha fontos? De mi fontos lehet, ami nem a családom, vagy a védőnő? Semmi. Rajtuk kívül SEMMI sem fontos. De mégis... Azért hívjuk, mert ezt a papírt, azt a papírt pótolni kéne, cserélni kéne, ki kéne kérni, valami nem stimmel, és megint csak blablablaaaa.
Idegesítő, hogy ennyire problémásak ezek a dolgok. Szeretném minél gyorsabban elintézni, mert már a hócipőm tele van az egésszel. És amikor ott tartok, hogy én is bekönnyezek, amikor ilyeneken jár az agyam és Abigél közben ordít, akkor nemes egyszerűséggel beteszem a kiságyába, rácsukom az ajtót és hagyom, hagy ordítson odabent. Én majd idekint újra összeszedem magam, a gondolataimat katonás sorba állítom, eltelik negyed óra és talán közben már el is hallgatott, mert álomba sírta magát. Sajnálom, nem tudok vele mit kezdeni. Jöhetnek nekem a szar anya dumával, de annak a fejébe állítom a lábát. Amit tudok megteszek érte, tuti. Lelkiismeret furdalás nélkül állíthatom. Kapja az Infacolt, a BioGaia-t, a vitamin cseppjét, masszírozom a hasát, tornáztatom, dudorászok neki, vannak egyéb kínzóeszközeink is (anyák tudják), de ő meg egyre csak vörösödik és dagad be a szeme. Jobb, ha inkább kiüti magát és kialussza.
Jut eszembe, Carson... Ha azt hitted, hogy róla írok, bizonyára észre vetted már, hogy nem. De a lényeg, hogy kitették a sorozatból. És ez fájt. Bakker...
Mindezek mellett azt is el kell, hogy mondjam, hogy egyáltalán nem olyan nehéz a gyereknevelés, mint ahogy azt egyesek állítják. Abigél egy tünemény, türelmes, érdeklődő, okos kislány. Az én kiborulásom hátterében tulajdonképpen a CSED és GYED-del kapcsolatos intézni valók állnak, nem a gyerek. Csórikám nem tehet semmiről. Elbírom én egész nap is, hogy üvölt, ha nem kellene közben annyi minden mással foglalkozni. A jó hír az, hogy reményeim szerint hamarosan pontot tehetek a papírozgatások végére, azután már ilyen jellegű problémáim nem lesznek. Idővel remélem elfelejtik a telefonszámomat is, végiggázol rajtam minden bank, minden biztosító, minden anyámkínja, aztán békén hagynak.
Kedd van. És meghalt Carson doki.
Először is: a hasfájós gyerek szívás. Komolyan. Nincs az az anyai szeretet, ösztön az egész univerzumban, ami megszépíthetné ezt az emléket. Ami még alakulóban van, ugyanis még mindig benne vagyunk. Kétlem, hogy azt fogom mondani valamikor, hogy "Igen, igen, hasfájós volt. Nem volt olyan vészes..." Rohadt idegesítő, amikor a gyerek csak sír és sír és nem tudok vele mit kezdeni. Közben meg jönnek különböző fórumokon az utasítások, hogy intézd el ezt, intézd el azt, figyelj erre, gondolkodj el azon, ne felejtsd el, blablablablablaaaaa. Ilyenkor földhöz tudnék vágni valamit, de a csapkodás és dúlás fúlás nem az én stílusom. Én csak csendben begubózok a sarokba és vagdosom az ereimet... Nem, csak vicceltem. Uh, ez beteg volt... Pont most álmomban visszacsöppentem gyerekkoromba és valami balhé volt, valami rosszat csináltam, de már nem emlékszem a részletekre, az tuti, hogy sz@r volt.
Szóval eleve nem ébredtem jó kedvvel. A többi álmomról nem is beszélve. Mind olyan felesleges, unalmas, egyhangú, szürke, semmitmondó volt. De hát Abigél nagyon cuki. Tisztességesen végigaludta az éjszakát annak rendje módja szerint. Ilyen és sok más szempontból áldás ez a gyerek. Tulajdonképpen semmire nem tudnék panaszkodni vele kapcsolatban, kivéve erre az idegtépő hasfájásra. A jó hír, hogy el fog múlni. Hamarosan. Most töltötte a két hónapot, tehát még 1-2-t ki kell bírni. Viszont hasfájás ide vagy oda, az éjszakákat szép csendben végigszunyálja. Már egy hónapos kora óta. Esti etetés+7-8 óra alvás+10 perc etetés megint+újabb 3-4 óra alvás. Hibátlan. Ám de reggel 7-kor (hiába van besötétítve) kezdődik a cirkusz. És akkor húzza egész nap. Szerencsétlen nem csinál mást, csak eszik, alszik(ha tud), sír, hogy ha felébred, elalszik a sírástól, eszik, és így tovább és így tovább. Szerencsére hullámokban tör rá ez az időszak. Nagyjából úgy tapasztalom, hogy 2-3 napig nyugi van, utána jön a baj.
Meghalt Carson doktor, jut eszembe. Úgyhogy kivételesen együtt bőgtünk Abigéllel. Ez a rohadt Csillagkapu is alám tett. Miért kell mindenképpen kinyírni a kedvenc embereimet? Direkt olyat választok, aki nem FŐ főszereplő, hanem egy kispados főszereplő, hátha az nem hal meg időközben, de mindig kidőlnek egy pár évad után. Bocsi a spoiler miatt.
Tudom, hogy nekem most az a főállású munkám, hogy erős maradjak, tiszta fejű és megingathatatlan, de sokszor nehézségekbe ütközök. Olyan kevés dolgom van, mégis olyan soknak tűnik. Komolyan, le kell ülnöm nap elején fél órára, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat, hogy aznap mit kell megcsinálnom, mikor fogom megcsinálni és hogyan? Aztán jön az, hogy "kellene". Mert hogy hiába tervezem meg, az általában befuccsol. Tuti, hogy a gyerekre akkor jön rá a hasgörcs. A telefonom folyamatosan csörög, hogy mindenféle "kezdőcsomagokat" nyomjanak le a torkomon, hogy ilyen ajánlatokat tegyenek, olyan ajánlatokat, hogy adjam oda a pénzt és akkor nekem mennyire jó lesz a végén. Mindezt abból az apropóból, hogy megszületett Abigél. És ezek MINDENT tudnak. Mindig van egy indok arra, hogy miért hívnak. Megszületett? Nagyszerű, ezt hallgasd meg. Oh, már 2 hetes? Akkor most ez az ajánlat áll. Lassan egy hónapos, jobb, ha ezekkel a dolgokkal tisztában vagy. Elmúlt egy hónapos, még nem késő dönteni. 2 hónapos lesz a lányom, ilyen betét, olyan kamat, ilyen százalékok, olyan nyereség, amolyan szutyok szutyok szutyok. Lassan ott tartok, hogy ha nincs benne a szám a névjegyzékemben, akkor fel sem veszem. De mi van, ha fontos? De mi fontos lehet, ami nem a családom, vagy a védőnő? Semmi. Rajtuk kívül SEMMI sem fontos. De mégis... Azért hívjuk, mert ezt a papírt, azt a papírt pótolni kéne, cserélni kéne, ki kéne kérni, valami nem stimmel, és megint csak blablablaaaa.
Idegesítő, hogy ennyire problémásak ezek a dolgok. Szeretném minél gyorsabban elintézni, mert már a hócipőm tele van az egésszel. És amikor ott tartok, hogy én is bekönnyezek, amikor ilyeneken jár az agyam és Abigél közben ordít, akkor nemes egyszerűséggel beteszem a kiságyába, rácsukom az ajtót és hagyom, hagy ordítson odabent. Én majd idekint újra összeszedem magam, a gondolataimat katonás sorba állítom, eltelik negyed óra és talán közben már el is hallgatott, mert álomba sírta magát. Sajnálom, nem tudok vele mit kezdeni. Jöhetnek nekem a szar anya dumával, de annak a fejébe állítom a lábát. Amit tudok megteszek érte, tuti. Lelkiismeret furdalás nélkül állíthatom. Kapja az Infacolt, a BioGaia-t, a vitamin cseppjét, masszírozom a hasát, tornáztatom, dudorászok neki, vannak egyéb kínzóeszközeink is (anyák tudják), de ő meg egyre csak vörösödik és dagad be a szeme. Jobb, ha inkább kiüti magát és kialussza.
Jut eszembe, Carson... Ha azt hitted, hogy róla írok, bizonyára észre vetted már, hogy nem. De a lényeg, hogy kitették a sorozatból. És ez fájt. Bakker...
Kedd van. És meghalt Carson doki.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése