Ornitológus, zenész, nyelvész, vagy pénzügyi szakember?
Az élet néha furcsa meglepetésekkel vár. Kiderülnek dolgok, amikre eddig nem is gondoltál, megváltoznak a körülmények és a hozzáállások. Én is sok meglepetésben részesültem az elmúlt időszakban.
Amióta nincs főállású munkám, itthon esz a fene, leginkább takarítással és tanulással foglalom el magam, hisz akár tetszik, akár nem, ezt a képzést be kell fejeznem. Tulajdonképpen nincsen vele semmi bajom, sőt, érdekes dolgokat tanulunk, de mégis, maga a tény, hogy ülnöm kell a valagomon és tanulni a következő vizsgára, meg az azt következőre és a soha abba nem maradó körforgásban részt venni, elég furcsa. Nagyon örültem, hogy végre kikerülhettem az iskola padból, erre most...
Nem az elméletek embere vagyok. Ismerem a szabályokat, a száraz anyagot, hiszen tudni kell őket, igen. De ha nem mehetek ki, ha nem mozoghatok benne, akkor az egész semmit sem ér számomra. Egy szakmát megtanulni úgy, hogy száraz papírlapokat kell bogarászni, elképesztően frusztráló. Hol van így a kaland és a kihívás? Legszívesebben leülnék egy szakember mellé és nézném, hogy mit csinál. Egy-két hónap elég lenne, hogy én is meg tudjam csinálni ugyanazt, amit ő. De ehelyett a fejünkbe tömnek egy rakás számot és betűt, majd ha végeztük, adnak egy papírt és bedobnak a mély vízbe úgy, hogy azt sem tudjuk egyes dolgokról, hogy eszik-e vagy isszák?
Még anno, mikor azokkal a gondolatokkal kacérkodtam, hogy erdészmérnök lesz belőlem, vagy ornitológusnak tanulok, valami elképesztő szuper jövőkép állt előttem. Azt gondoltam, hogy majd visznek-hoznak mindenhova, mindent megnézünk a gyakorlatban, próbálkozunk, hibázunk, korrigálunk és így lassan, de biztosan meg lesz a tapasztalat egy olyan munkához, amihez ha hiszed, ha nem, tapasztalat kell az első perctől kezdve. Tisztában vagyok vele, hogy már nem ezeket az időket éljük. Már nem kapkodnak a diákokért a foglalkoztatók, nem fizetnek ösztöndíjat azért, hogy hozzájuk menj dolgozni. Kifordított világban élünk.
Nem sajnálkozom emiatt, nem lesz a megélhetésem záloga egy "akármilyen" munkahely, csupán szeretném magam elfoglalni valamivel. Csak hát úgy fest, itt senki nem akar foglalkoztatni senkit. Ha van diplomád, akkor olyat keresnek, akinek nincsen diplomája, ha nincs diplomád, olyat keresnek, akinek van. És emellett természetesen nagyon sok szerencsés ember van, aki szinte azonnal munkát kap, akár ilyen, akár olyan feltételekkel, és nem is csak a szerencsén múlik, hanem a kapcsolatain és a tudásán, ezzel együtt ott van a tábor másik fele, akiknek a tehetsége a semmiben enyészik, mert nincs rájuk igény.
Sokat gondolkoztam már, hogy nekem vajon mihez van tehetségem. A zenéhez biztos, hiszen ezzel élek pici korom óta. De a tehetségemet nem kamatoztatom, mert iszonyat idegen tőlem bármi, amibe bele tudnék fogni ezzel kapcsolatban. Nem leszek tanár, az biztos. Nincs olyan kötél idegzetem és amúgy is óckodom a gondolatától is. Előadó művész sem lehetek, mert 16 év nem volt elég ahhoz, hogy megszokjam a közönséget. A saját családtagjaimnak sem vagyok képes valamit előadni, ha érzem a tarkómon a figyelmüket. Sokk! A zeneszerzés meg egy ostoba szakirány, ugyanis megpróbálnak minden olyan hülyeséget a fejedbe tömködni, amivel majd ha tetszik, ha nem, korcsosítják a zenei ízlésedet és deformálják az ihletedet. Utólag látom, hogy szerencsém volt, hogy nem tudtam elmenni a ZAK-os felvételire. Egy félévet sem írtam volna ki abban az agymosásban.
Dettó ugyanígy jártam az ELTE spanyol szakkal is, ahol csupán annyi problémám volt, hogy ugyan azt tanultuk, mint amit tanultam a gimnáziumban 5 évig, amit akkor sem csíptem és az egyetemen meg mindezt koncentrált mennyiségben akarták volna átadni. Ezen kívül túl sok volt a nagyképű, idióta, divatstréber, akiktől felállna a hátamon a szőr, ha lenne...
Az álláshirdetéseket böngészve látom, hogy sosem kérdik, hogy van-e diplomád Spanyol nyelvből, csak hogy van-e felsőfokú nyelvvizsgám. Az van, köszönöm szépen és akkor erről ennyit. Egyébként a spanyol nyelvű állások nagyon kecsegtetőek. Tényleg. Az egyetlen bökkenő, hogy akármilyen témában is kutakodom, MINDENHOVA legalább 2 év abban a szakmában szerzett munkatapasztalat szükséges.
Ami kilátásban van, az egy filmproducer cége, aki elvileg kíváncsi a személyemre, oly formában, hogy amit nagymamám pénzügyekkel eddig foglalkozott, ott azt én is megtanuljam, majd átvegyem a munkát, hogy elmehessen nyugdíjba. Egyenlőre ennyi, meg egy bambi.
Ami meg majd a jövőmet illeti, nem hiszem, hogy sok ember tervezhet hosszú távra, így én sem teszem, legalábbis nem ringatom magam ilyen álmokba. Pénzt mindenki tud keresni, aki akar, előbb, vagy utóbb.
Én csak szeretnék kipróbálni pár dolgot, mielőtt leragadnék valahol.
Amióta nincs főállású munkám, itthon esz a fene, leginkább takarítással és tanulással foglalom el magam, hisz akár tetszik, akár nem, ezt a képzést be kell fejeznem. Tulajdonképpen nincsen vele semmi bajom, sőt, érdekes dolgokat tanulunk, de mégis, maga a tény, hogy ülnöm kell a valagomon és tanulni a következő vizsgára, meg az azt következőre és a soha abba nem maradó körforgásban részt venni, elég furcsa. Nagyon örültem, hogy végre kikerülhettem az iskola padból, erre most...
Nem az elméletek embere vagyok. Ismerem a szabályokat, a száraz anyagot, hiszen tudni kell őket, igen. De ha nem mehetek ki, ha nem mozoghatok benne, akkor az egész semmit sem ér számomra. Egy szakmát megtanulni úgy, hogy száraz papírlapokat kell bogarászni, elképesztően frusztráló. Hol van így a kaland és a kihívás? Legszívesebben leülnék egy szakember mellé és nézném, hogy mit csinál. Egy-két hónap elég lenne, hogy én is meg tudjam csinálni ugyanazt, amit ő. De ehelyett a fejünkbe tömnek egy rakás számot és betűt, majd ha végeztük, adnak egy papírt és bedobnak a mély vízbe úgy, hogy azt sem tudjuk egyes dolgokról, hogy eszik-e vagy isszák?
Még anno, mikor azokkal a gondolatokkal kacérkodtam, hogy erdészmérnök lesz belőlem, vagy ornitológusnak tanulok, valami elképesztő szuper jövőkép állt előttem. Azt gondoltam, hogy majd visznek-hoznak mindenhova, mindent megnézünk a gyakorlatban, próbálkozunk, hibázunk, korrigálunk és így lassan, de biztosan meg lesz a tapasztalat egy olyan munkához, amihez ha hiszed, ha nem, tapasztalat kell az első perctől kezdve. Tisztában vagyok vele, hogy már nem ezeket az időket éljük. Már nem kapkodnak a diákokért a foglalkoztatók, nem fizetnek ösztöndíjat azért, hogy hozzájuk menj dolgozni. Kifordított világban élünk.
Nem sajnálkozom emiatt, nem lesz a megélhetésem záloga egy "akármilyen" munkahely, csupán szeretném magam elfoglalni valamivel. Csak hát úgy fest, itt senki nem akar foglalkoztatni senkit. Ha van diplomád, akkor olyat keresnek, akinek nincsen diplomája, ha nincs diplomád, olyat keresnek, akinek van. És emellett természetesen nagyon sok szerencsés ember van, aki szinte azonnal munkát kap, akár ilyen, akár olyan feltételekkel, és nem is csak a szerencsén múlik, hanem a kapcsolatain és a tudásán, ezzel együtt ott van a tábor másik fele, akiknek a tehetsége a semmiben enyészik, mert nincs rájuk igény.
Sokat gondolkoztam már, hogy nekem vajon mihez van tehetségem. A zenéhez biztos, hiszen ezzel élek pici korom óta. De a tehetségemet nem kamatoztatom, mert iszonyat idegen tőlem bármi, amibe bele tudnék fogni ezzel kapcsolatban. Nem leszek tanár, az biztos. Nincs olyan kötél idegzetem és amúgy is óckodom a gondolatától is. Előadó művész sem lehetek, mert 16 év nem volt elég ahhoz, hogy megszokjam a közönséget. A saját családtagjaimnak sem vagyok képes valamit előadni, ha érzem a tarkómon a figyelmüket. Sokk! A zeneszerzés meg egy ostoba szakirány, ugyanis megpróbálnak minden olyan hülyeséget a fejedbe tömködni, amivel majd ha tetszik, ha nem, korcsosítják a zenei ízlésedet és deformálják az ihletedet. Utólag látom, hogy szerencsém volt, hogy nem tudtam elmenni a ZAK-os felvételire. Egy félévet sem írtam volna ki abban az agymosásban.
Dettó ugyanígy jártam az ELTE spanyol szakkal is, ahol csupán annyi problémám volt, hogy ugyan azt tanultuk, mint amit tanultam a gimnáziumban 5 évig, amit akkor sem csíptem és az egyetemen meg mindezt koncentrált mennyiségben akarták volna átadni. Ezen kívül túl sok volt a nagyképű, idióta, divatstréber, akiktől felállna a hátamon a szőr, ha lenne...
Az álláshirdetéseket böngészve látom, hogy sosem kérdik, hogy van-e diplomád Spanyol nyelvből, csak hogy van-e felsőfokú nyelvvizsgám. Az van, köszönöm szépen és akkor erről ennyit. Egyébként a spanyol nyelvű állások nagyon kecsegtetőek. Tényleg. Az egyetlen bökkenő, hogy akármilyen témában is kutakodom, MINDENHOVA legalább 2 év abban a szakmában szerzett munkatapasztalat szükséges.
Ami kilátásban van, az egy filmproducer cége, aki elvileg kíváncsi a személyemre, oly formában, hogy amit nagymamám pénzügyekkel eddig foglalkozott, ott azt én is megtanuljam, majd átvegyem a munkát, hogy elmehessen nyugdíjba. Egyenlőre ennyi, meg egy bambi.
Ami meg majd a jövőmet illeti, nem hiszem, hogy sok ember tervezhet hosszú távra, így én sem teszem, legalábbis nem ringatom magam ilyen álmokba. Pénzt mindenki tud keresni, aki akar, előbb, vagy utóbb.
Én csak szeretnék kipróbálni pár dolgot, mielőtt leragadnék valahol.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése