Célfüzet
Először azt a címet akartam adni a bejegyzésnek, hogy Álomfüzet. Ami csak azért nem helyes, mert ha valaki álmodozik valamiről, az még nem jelenti azt, hogy ki is tűzné célnak. A Célfüzet (nem acél) sokkal célravezetőbb. Okos emberek mondták, hogy csináljunk egyet. Beleragaszthatunk mindent, amit el szeretnénk érni az életben. Vagy le is írhatjuk őket. Lényeg, hogy legyen meg, legyen látható, tapintható, forgatható, ki mit csinál a füzetekkel.
Mint az utóbbi időben kiderült, Robinak és nekem is a flegmatikus énem a domináns, a melankolikus pedig csak kis részben egészíti ki a személyiségem. A flegmatikusokról annyit kell tudni, hogy megrögzött halogatók. Ha kéne egy jó példát mondanom, akkor Pató Pál úrra gondolnék, akinek a jelmondata az volt: Ejj, ráérünk arra még! Na ilyenek vagyunk mi, flegmatikusok. Viszont mellettünk szól, hogy ugyanennyire kitartó személyiség is vagyunk. A flegmatikusok szeretik tartani magukat ahhoz, amit ígértek és csak nagyon nehéz szívvel állnak el a fogadalmuktól, tervüktől. Nos ez jó, mert ha elhatározunk valamit, akkor azt meg is csináljuk, csak hát... egy kicsit később. És ha már ott tartunk, akkor inkább arrébb toljuk. És ha megint odaérünk, akkor még egy picit elhalasztjuk. De meg lesz az! Nos egy flegmatikus-flegmatikus pár nagy öröm a világnak, ugyanis nem sok kárt fog benne okozni, magukban viszont annál inkább. Ha mondhatjuk úgy, kitartóan támogatjuk egymást a halogatásban. Éppen ezért kell néha a saját kezünkbe venni az irányítást. Egy másik flegmatikus ember azt mondta, hogy ő úgy tudott segíteni magán, hogy mindent azonnal megcsinál. Beállította az agyát a "most" programra, mert pontosan tudja, hogy ha nem csinálja meg azonnal, akkor soha nem fogja. Hát mi még nem tartunk itt, holott ez is csak egy döntésen múlik, de természetesen még halasztgatjuk a döntést. Viszont megcsináljuk a Célfüzetünket (nem acél!!!), hogy legyen egy pár oldal motivációnk, ami minden nap ott lesz, ha szükségünk van rá. Ez máris egy nagy lépés előre. Arról nem is beszélve, hogy közös céljaink nem kell, hogy közös agyból pattanjanak ki, ugyanis ha tetszik, ha nem, két különálló test és lélek vagyunk, az már mellékes, hogy mennyire függenek egymástól. De így ő is láthatja az én céljaimat, ahogy én is az övéit. Talán vannak közös nagy terveink, elköltözni, házat venni, kocsit venni, de az már részlet kérdése, hogy milyen házat, milyen kocsit és hova szeretnénk utazni? Ha ő látja, hogy én szeretnék elmenni a Húsvét szigetekre, akkor nem hiszem, hogy nagyon ellenkezni fog, hogy velem jöjjön. És ugyanez fordítva is.
Szóval habár azt gondoltam eddig mindig, hogy egy tökéletesen flegmatikus-melankolikus természet vagyok, már látom, hogy jobban előjön az első, mint a második. De ezért jó, ha az ember tisztában van az erősségeivel és a gyengeségeivel egyaránt. Így előre tud haladni, ahelyett, hogy egy helyben topogna.
Mint az utóbbi időben kiderült, Robinak és nekem is a flegmatikus énem a domináns, a melankolikus pedig csak kis részben egészíti ki a személyiségem. A flegmatikusokról annyit kell tudni, hogy megrögzött halogatók. Ha kéne egy jó példát mondanom, akkor Pató Pál úrra gondolnék, akinek a jelmondata az volt: Ejj, ráérünk arra még! Na ilyenek vagyunk mi, flegmatikusok. Viszont mellettünk szól, hogy ugyanennyire kitartó személyiség is vagyunk. A flegmatikusok szeretik tartani magukat ahhoz, amit ígértek és csak nagyon nehéz szívvel állnak el a fogadalmuktól, tervüktől. Nos ez jó, mert ha elhatározunk valamit, akkor azt meg is csináljuk, csak hát... egy kicsit később. És ha már ott tartunk, akkor inkább arrébb toljuk. És ha megint odaérünk, akkor még egy picit elhalasztjuk. De meg lesz az! Nos egy flegmatikus-flegmatikus pár nagy öröm a világnak, ugyanis nem sok kárt fog benne okozni, magukban viszont annál inkább. Ha mondhatjuk úgy, kitartóan támogatjuk egymást a halogatásban. Éppen ezért kell néha a saját kezünkbe venni az irányítást. Egy másik flegmatikus ember azt mondta, hogy ő úgy tudott segíteni magán, hogy mindent azonnal megcsinál. Beállította az agyát a "most" programra, mert pontosan tudja, hogy ha nem csinálja meg azonnal, akkor soha nem fogja. Hát mi még nem tartunk itt, holott ez is csak egy döntésen múlik, de természetesen még halasztgatjuk a döntést. Viszont megcsináljuk a Célfüzetünket (nem acél!!!), hogy legyen egy pár oldal motivációnk, ami minden nap ott lesz, ha szükségünk van rá. Ez máris egy nagy lépés előre. Arról nem is beszélve, hogy közös céljaink nem kell, hogy közös agyból pattanjanak ki, ugyanis ha tetszik, ha nem, két különálló test és lélek vagyunk, az már mellékes, hogy mennyire függenek egymástól. De így ő is láthatja az én céljaimat, ahogy én is az övéit. Talán vannak közös nagy terveink, elköltözni, házat venni, kocsit venni, de az már részlet kérdése, hogy milyen házat, milyen kocsit és hova szeretnénk utazni? Ha ő látja, hogy én szeretnék elmenni a Húsvét szigetekre, akkor nem hiszem, hogy nagyon ellenkezni fog, hogy velem jöjjön. És ugyanez fordítva is.
Szóval habár azt gondoltam eddig mindig, hogy egy tökéletesen flegmatikus-melankolikus természet vagyok, már látom, hogy jobban előjön az első, mint a második. De ezért jó, ha az ember tisztában van az erősségeivel és a gyengeségeivel egyaránt. Így előre tud haladni, ahelyett, hogy egy helyben topogna.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése