Piszmogások

Aligha mondhatnám nyugodtnak mostanában az éjszakáimat. Legtöbbször nehezen alszom el, és gyakran rettegve ébredek fel, ha sikerült is álomra hajtani a szemem. Persze nem olyan tragikus a helyzet, gyakran előfordult már korábban is. Időszakosan előjön nálam valami enyhe "insomnia" szerűség, amikor huzamosabb ideig bajom van az alvással. Évente egy-két ilyen időszak van. Az egyik ősszel, a másik tél végén szokott lenni. Habár az őszi periódus általában október-november környékére tehető, amikor amúgy is morcosabb vagyok a kelleténél. Fogalmam sincs, hogy mitől van ez, talán az időjárás miatt. A lényeg, hogy októberben szakítottam majdnem Imanollal anno, mikor még csak egy éve jártunk, aztán a következő októberre kiborult a bili és tényleg szakítottunk. Nem számított erre, talán én sem. Poénból elneveztük a veszekedéseink gyűjtőhelyét októberi mappának, és ha valamin összekaptunk, vagy megbántottuk egymást, azt elkönyveltük az októberi mappába. Hanem túl vastag lett az a mappa és nekem egy újat kellett kezdenem. Szóval a harmadik mappám pont október elején kezdődött egy Dávid nevű sráccal, aki nem húzta ki a hónap végéig sem. Azt gondoltam, hogy nekem októberben-novemberben sosem lesz pasim, vagy ha lesz is, majd mellékvágányra rakom, hogy ne tudjon felborzolni idegileg. Persze nem így lett. Robival túléltük az októbert és a novembert, holott ez ezerszer nehezebb volt, mint amúgy normál esetben lett volna. Ráadásul nem is szólt semmi amellett, hogy egy kis erőfeszítést is tegyünk egymásért, de úgy látszik kitartó volt a dolog. Télen csúnya hideg volt, de egy kis februári kialvatlansággal megúsztam a hisztit. Ahhoz képest, hogy akkor költöztünk be az albérletbe, egész jól jött ki a dolog, hiszen az idegen, szokatlan helynek tetéznie kellett volna az egészet. És most megint ősz van... Kicsit korábban szakadt rám a hangulatingadozás, mint gondoltam, de legalább hamarabb túl leszek rajta. Nem szoktam ezen gondolkozni, mert csak belelovalnám magam és akkor kezelhetetlenné válnék. De azért vissza-vissza gondolva látszik, hogy miken jár az agyam néha és hogy milyen ürességet tudok generálni a bizalom helyére. Ráadásul jönnek a bonyodalmak, sorban, halaszthatatlanul és egyre-egyre inkább úgy érzem, hogy kezd szimpatikussá válni a naplóm.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem érzem magam jól az egyetemen. Valami mást vártam az egésztől. Nem vagyok egy party arc, tény, de rohadt idegesítő amikor az ember körül a többiek nem tudnak másról beszélni, csak a kis bennfentes dolgaikról. Persze ha nem járok el éjszakázni meg bebaszni, akkor esélyem sem lesz arra, hogy részévé váljak a csoportnak, de ha ez így működik, akkor nem is szeretnék ott lenni. Megvan nekem az a társaságom, akikkel eljárunk ide-oda, egy teljesen külön csoport, nincs szükségem még egy bandára, ha kimondatlan szabályokat állítanak fel maguk közt. Ez egy kicsit sok nekem. Szerencsére le tudtam adni az angolt még az első héten és kinéztem magamnak egy Ügyviteli minort, ahol a vállalkozói alapismeretektől kezdve a politika filozófiáján keresztül pénzügyi, marketing órákig minden megvan, de az majd csak a második évtől lesz ajánlott. Úgyhogy elvagyok a kis spanyolommal, meg a nyelvészeti órákkal és schluss pass. Nem egy nagy élmény, ezért érzem úgy, hogy ezerszer szívesebben dolgoznék, esküszöm, még az adatrögzítés is érdekesebb volt, mint bent dekkolni és azt hallgatni, milyen folyók vannak Spanyolországban. De ez a szak ezzel jár...

Időközben szoktunk barkácsolni is Robival. Sok mindent csináltunk már. Van saját dohányzóasztalunk, fürdőszoba polc a zuhanyba és egy másik a tükör mellé a piperéknek, a konyhában van egy szép nagy munka pult, ahol végre elférek a főzésnél, vagy mosogatásnál, ezen felül nemsokára csinálunk két polcot a nagyszobába a tv fölé, kettőt a konyhába a fűszereknek és egyéb apróságoknak, meg csinálunk egy cipőtartót, ami egyben lesz a kabát akasztóval. Jó szórakozást, bár nem tudok nagyon sokat segíteni benne. A csiszolásban szoktam részt venni, a festésben meg a lakkozásban, ezen kívül most már megtanultam, hogyan kell használni a csavarbehajtót. Még mindig nagyon boldog vagyok, amikor Robi kitalál valamit, amit meg szeretne csinálni, mert látom rajta, hogy örül neki, mint majom a farkának. Kreatív és szorgalmas, ez tetszik. Valószínűleg a legtöbb cuccot itt kell majd hagynunk, amit ide tervezett, és remélhetőleg díjazni fogják a következő lakók, mert szívvel-lélekkel készítettük (kalapáccsal és szöveggel). Persze senki nem tiltja meg, hogy a következő albérletben használja a fantáziáját, amúgy is, előttünk áll még az élet, úgyhogy munkára fel! :)