Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Bár legtöbbször valami felismerést osztok meg veletek, ami vagy nektek is eszetekbe jutott már, vagy sosem gondoltatok még rá. Végülis tökmindegy. Ezek a memoárok amolyan életrajzhoz vezetnek majd vissza engem, ti meg addig sem unatkoztok. Kíváncsiság, vagy neheztelés vezetett ide mindenkit. Nekem egyre megy.
Amit ma meg akartam osztani, az egy tök egyszerű dolog. Lányok...
Azon gondolkoztam, mikor a nap sütött rám és a kezem véletlenül az arcomhoz tévedt, végig simítottam a bőrömön az ujjaimat és újra, mint mindig belebotlottak a hegekbe és sebekbe, hogy milyen igazságtalan, hogy más lányok gyönyörű, sima bőrrel születnek és úgy is maradnak, bababőrük kívánatos és szép. Sokszor nézem meg azokat a szerencsés lányokat, akiknek tényleg szép az arcbőrük. Sajnos a legtöbbjüknek fogalma sincs róla, hogy mekkora mázlisták. Az esetek nagytöbbségében el vannak maszkírozva egy halom sminkkel, hogy "istenadta" tulajdonságuk mélyen, egy vakolat alatt pihenjen. Nem értem. Ha nekem olyan szép bőröm lenne, egy ecsetvonásnyi festéket nem tennék fel, nem hogy teljes maszkot öltsek fel magamra. Mennyivel szebbek lennének, ha a természetes arcukat mutatnák. Sokkal barátságosabb és mélyebb lenne az ábrázatuk. Nekem nem volt ilyen szerencsém, de már tudom, hogy nem is ez a lényeg.
Sose volt gondom szerelem terén. Talán önteltség ilyet mondani, de így érzem és hiába is titkolnám. Ha csak azt hajtogatnám, hogy nem vagyok szép, még ha úgy is gondolom, tudnám, hogy hazugság. És az lenne az igazi önteltség. Várni, hogy erre mindenki elletmondjon, hogy támogasson és bíztasson, holott nincs rá szükségem, csak kell az egómnak a táplálék, amit más emberek nyújtanak a visszajelzésekkel. Nagyon sok időbe telt, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok. Erre is csak akkor jöttem rá, mikor azt éreztem, minél jobban ellenállok magamnak, a külsőmnek, annál rosszabbul érzem magam. Egyre inkább elhittem magamnak, hogy csúnya vagyok, szégyellnem kell az arcomat, a bőrömet. De arra is mindig gondoltam, hogy valaki még ennél is rosszabb helyzetben van. Sokkal rosszabb helyzetben, akire ha ránézek, nekem is az lenne az első gondolatom, hogy ezt jobb lett volna nem látni. És ők is, mind felvállalják magukat, mert valószínűleg hamarabb rájöttek, hogy nem ez számít igazán.
A tekintet. Az, ami végzetes lehet egy férfi számára.
Egy jól irányzott, mély pillantás elcsavarhatja akárki fejét. Vagy ha nem is akárkiét, de ha a tekinteted él és tényleg látszik mögötte az értelem, érzelem és egy egész világ virít a szemeidben, senkit nem fog érdekelni, milyen a bőröd. Egy igazán jól irányzott tekintet nem engedi szabadon a másik pillantását, nincs ideje cécózni azon, mi van alatta, felette, mert rabul ejt. És ezzel időt adsz magadnak és másoknak is arra, hogy megismerjen, és ha megismert, utána fedezi fel csak az apró részleteket. De egy jó embert ha megismernek, a jó tulajdonságai mellett eltörpülnek az esztétikai hibái. Ez a lényeg.
Én sem tudtam, miért ragadtam meg annyi fiúnak/férfinak az érdeklődését, miért nem veszik észre, hogy nálam százszor szebb lányok is a horgukra akadhatnának. Jó férfiak, külsőleg és belsőleg kiválóak, nem lenne gond számukra a "nővadászat", de azt vettem észre, hogy amelyik tényleg akar valamit, az először a szemedbe néz. Ha nincs meg a szemedben az élet, ha az agyad üres járat, ha nincsenek vágyaid és célod, nincs egyéniséged, ami ott csillogjon, akkor jöhet a vakolat. De úgy érzem, hogy a festék mögött még sok-sok értelmes lány raboskodik, akik egyszerűen csak valamiért nem tudták elfogadni magukat olyannak, amilyenek. Talán sikerül egy "festőművészt" kifogniuk idővel, akinek ez tetszik, hogy aztán elég szeretet és pozitív visszajelzés után levetkőztethessék ezeket a lányokat és kibontakozhassanak saját valójuk szépségével. De persze ez már csak a szerencsén múlik. És sajnos ott van annak a lehetősége is, hogy a kiszemelt partner tényleg a maszkba szeret bele és arra kényszerül, hogy élete végéig magán hordja. Talán meg is szokja, de az sosem lesz az az ember, aki igazán szabad. A lányok szeretik a szabadságot és a biztonságot, kell nekik az az érzelmi kötődés, ami olyan biztos, hogy tudják, ha le is veszik a maszkot, az a férfi, aki mellettük áll, ugyanúgy szereti akkor is, mint mikor viselik. "Az, aki szép, reggel is szép..."
Ennek a sok betűnek is csak az a lényege, hogy 22 éves elmúltam, mire rájöttem, hogy én vagyok az első, belőlem csak egy van, és nem vagyok a legszebb, de a tekintetem sokkal többet visel és hordoz, mint egyes porcelánbőrű szépség, akik bár makulátlanok, de belül üresek, mint egy gyönyörű antikváza.
Tulajdonképpen majdhogynem megbántam azt a sok nyöszörgést és könnycseppet, amit egymagamban állva a tükör előtt ejtettem el, egészen idáig. Mottóm, hogy soha semmit ne bánjak meg, amit tettem, mert mindből okkulni fogok egyszer, mindnek van értelme. És tulajdonképpen ez késztet arra most is, hogy csak mosolyogjak egyet, mikor a tükörbe nézek és hagyjam, hogy szeressenek azok, akik így is szeretnek és ne szeressenek azok, akik a külső alapján becsmérelnek. Az ilyen embereket meg sem akarom ismerni, mert ennél én többet érek.
És ezt a pár sort most mondhatná bármelyik lány. Mindenkinek jár az önbizalom és az elfogadás, mert könnyebb úgy az utcára lépni, hogy nem azon rágódok, hogy hogyan nézek ki. Én mindent megteszek, hogy jól érezzem magam a bőrömben és ennyi éppen elég. Így máris fényesebben, vidámabban kezdődik a nap.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése