Kettős mellékhatás
Úgy alakult, hogy a Gyűrűk ura című film volt az utolsó, amit láttam ma, és sajnos nincs semmi különleges idebent a lakásban, ami jobban magára vonhatná a figyelmem, mint az előbb látott férgek és pókok.
A képeket már kismilliószor végig néztem, nem unom őket, csak most nincs kedvem és energiám megint megnézegetni. Úgyhogy arra gondoltam, írok egy kicsit, mielőtt elalszom, hogy valami máson járjon az agyam éjszaka.
Vége a sulinak. Meg is könnyebbültem, szó se róla. Azóta dolgozom. Habár az első hónap elég hézagos volt, mert még nem voltam túl az érettségin, egy kis tanuláson, elutaztunk Párizsba és egyebek. Szóval jó, ha a negyedét ledolgoztam a kötelező mennyiségnek. Meg is látszott a fizetésemen. De most már ráérek végre, nem piszkálnak jobbról-balról, úgyhogy nyugodtan dolgozhatok.
Robival egyre több a programunk. Mármint a közös programunk. Korábban azt hittem, hogy majd egy idő után elkezdünk unatkozni egymás mellett és majd tudatosan kell szervezkedni, hogy segítsünk a helyzeten, de nem így alakult. Őszintén szólva nem is tudtam elképzelni, hogy mi lesz. Azt tudtam, hogy szeretném ezt, hogy szeretnék vele élni és egészen biztosan boldogok is leszünk, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy mit csinál két ember egymás mellett 0-24-ben. De nem olyan meglepő a válasz. Ugyan azt, mint amit egyedül is csinálna. Eszik, iszik, pisil, kakil, alszik, nem alszik, fürdik, olvas, beszél, tv-zik, stb. Csak az a jó ebben az egészben, hogy egy olyan ember társaságában, akit szeret. Na nem mintha kakafelügyeletről beszélnék, az speciál egy magányos tevékenység. De a legtöbbhez jó, ha ott van valaki. Nekem Robi. Jó vele élni, jó mellette lélegezni. Meg úgy egyébként is örülök, hogy összehozott minket az élet.
Szóval egyre több mindent találunk ki, egyre több helyre megyünk együtt, mert ugyanott van dolgunk, vagy muszáj együtt mennünk, vagy csak szeretnénk, hogy a másik is ott legyen. Folyamatosan bővül a fejben elkészített listánk, amire a közös álmainkat írjuk fel, egyre több a közös cél, ahogy a közös emlék is. Elértünk arra a pontra, hogy közös legyen a múltunk is, még ha nagyon friss is. És szeretnénk még többet. De a múltunk ott van a jövőben. Arra tartunk. És boldogan, a nehézségeket legyőzve, dacolva mások kárörömködésével, mások bosszújával, mások rosszakaratával. Mert nem azok számítanak.
A képeket már kismilliószor végig néztem, nem unom őket, csak most nincs kedvem és energiám megint megnézegetni. Úgyhogy arra gondoltam, írok egy kicsit, mielőtt elalszom, hogy valami máson járjon az agyam éjszaka.
Vége a sulinak. Meg is könnyebbültem, szó se róla. Azóta dolgozom. Habár az első hónap elég hézagos volt, mert még nem voltam túl az érettségin, egy kis tanuláson, elutaztunk Párizsba és egyebek. Szóval jó, ha a negyedét ledolgoztam a kötelező mennyiségnek. Meg is látszott a fizetésemen. De most már ráérek végre, nem piszkálnak jobbról-balról, úgyhogy nyugodtan dolgozhatok.
Robival egyre több a programunk. Mármint a közös programunk. Korábban azt hittem, hogy majd egy idő után elkezdünk unatkozni egymás mellett és majd tudatosan kell szervezkedni, hogy segítsünk a helyzeten, de nem így alakult. Őszintén szólva nem is tudtam elképzelni, hogy mi lesz. Azt tudtam, hogy szeretném ezt, hogy szeretnék vele élni és egészen biztosan boldogok is leszünk, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy mit csinál két ember egymás mellett 0-24-ben. De nem olyan meglepő a válasz. Ugyan azt, mint amit egyedül is csinálna. Eszik, iszik, pisil, kakil, alszik, nem alszik, fürdik, olvas, beszél, tv-zik, stb. Csak az a jó ebben az egészben, hogy egy olyan ember társaságában, akit szeret. Na nem mintha kakafelügyeletről beszélnék, az speciál egy magányos tevékenység. De a legtöbbhez jó, ha ott van valaki. Nekem Robi. Jó vele élni, jó mellette lélegezni. Meg úgy egyébként is örülök, hogy összehozott minket az élet.
Szóval egyre több mindent találunk ki, egyre több helyre megyünk együtt, mert ugyanott van dolgunk, vagy muszáj együtt mennünk, vagy csak szeretnénk, hogy a másik is ott legyen. Folyamatosan bővül a fejben elkészített listánk, amire a közös álmainkat írjuk fel, egyre több a közös cél, ahogy a közös emlék is. Elértünk arra a pontra, hogy közös legyen a múltunk is, még ha nagyon friss is. És szeretnénk még többet. De a múltunk ott van a jövőben. Arra tartunk. És boldogan, a nehézségeket legyőzve, dacolva mások kárörömködésével, mások bosszújával, mások rosszakaratával. Mert nem azok számítanak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése