Egy hideg reggelen

Leesett az első hó. Valószínűleg úgy sem fog sokáig tartani, órák múlva szürke latyak lesz az utakon, nem lesz benne több öröme az embernek, mint taposni a sárban, amit okozott. De amíg ez nem következik be, még el lehet gyönyörködni a festői tájban. Szívemből szeretem a természetet, ez sosem volt számomra rejtély, és mindig igyekszem elfogadni úgy, ahogy van, amilyen arcát éppen mutatja. Most kicsit hideg van, vizes a föld és nem sok jót sugall a holnapról. Ahogy szomorodik a táj, én úgy leszek egyre boldogabb. Napról napra, percről percre érzem, hogy egyre jobban megéri várni, egyre jobban megéri szeretni, egyre jobban megéri szeretve lenni. A természetben talán az a legszebb, hogy sosem lehet tudni, mikor mi következik... Az embereknél pedig fordítva. Mindig mindenre megvan a lehetőség.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ajaj...

Amikor a disznó hallgat és a kakas dalol