Ízig-vérig bűnös

Tétlen idők tengerében,

halvány, néha hideg fényben

fürdött meg a gondolat,

hogy újra itt vagy,

hallhatom a hangodat.

Csak a jók hisznek a jóban,

izzó kőként hasalnak a hóban,

és ők sohasem érthetik,

hogy a gonoszság

honnan vétetik.

Csak a jók várják a megváltást

egy kristálytiszta égi lénytől,

hogy kilépve az égi fényből

megáldja a szíveket.

Reményvesztett híveket,

ráncba gyűrött hiteket

toloncolt ki a földi mámor,

ki, a mennyei tisztaságból.

Bűnös vagyok, ízig-vérig bűnös.

Ami csak áldott, nekem hűvös,

és nem tehetek róla,

de ha próbára tesz az élet,

nekem nehéz lesz a végzet…

Nem fogom a szívemet lanyha

borba eskedezve fojtani,

s nem hagyom az érzelmeim

éjjelente magányomba omlani.

Bűnös vagyok, ízig-vérig romlott,

de szívemen, amit a szám mondott;

Csak a jók várják a megváltást

egy gyémánt színű égi lénytől.

Ami nekem kell, itt van nálunk:

vérből, csontból, hússá válunk.

Emberként a Föld gyermekei lettünk,

s mi vagyunk, mit életünkben tettünk.

Inkább leszek fontos egyszer,

és megfogom a kezedet,

mint hogy bűnös vágyaimtól

megfosszam a szívemet.