Életem tavasza
Ma megnéztem egy filmet. Körülbelül négyszer szorult össze a szívem, és háromszor sírtam el magam rajta. Férfiaknak nem ajánlom, mivel olyan értékeket hordoz magában ez a film, amit ők nem tudnak felfogni ésszel, betudva ezt a kis malőrt annak, hogy ők az emancipáció másik oldalát erősítették. Szóval a címe: Hogyan csinálja? Tulajdonképpen egy túlpörgött, túlfűtött, szétszórt, kétgyerekes anyáról szól, aki megosztotta az életét a munka és a család világában. Habár mindkettőbe 100%-ban beletette magát, még sem élte meg egyik életét sem boldogan.
Olyan szörnyű gondolatok buggyantak fel megint az általában nyugis melankólia mocsaramból, amik amúgy, normál esetben nem jöttek volna fel a felszínre. De az élet furcsa, mindig okoz meglepetéseket. Na jó, igazából csak gondolatokról beszélek, nem vágtam fel az ereimet, meg ilyesmik... Szóval megint elfogott az anyaság érzése, a törődés, a gondoskodhatnék, a szeretet, a vágy valami olyasmi után, ami nekem nincsen, és egy darabig még nem is lesz: család. Nem azokra gondolok, akikről nem tehetek (fú de gonosz volt, de tényleg... ), hanem akiket én magam hozok össze egy tető alá. Férj, gyerekek, anyós (o.O). Talán még egy kutya is. Az a morcos képű, gyűrött fejű. Aztán a gondolatok halványodni kezdtek, az érzés ellaposodott, a szívverésem alább hagyott és már nem éreztem magam olyan üresnek, csak mert még nem szültem gyereket.
Nagyon furcsa érzés nőnek/lánynak lenni! Komolyan. Ezek az ösztönök néha elkezdenek bennem motoszkálni, aztán mint a maci a barlangból, kinéz, szaglászik, és ha úgy látja, hogy még nem jött el az idő (márpedig nem), akkor szép lassan visszahúzódik, és tovább alszik. Úgy érzem magam, mint ha tavasz lennék. Eddig tél voltam, fehér hó (szűzies, tiszta), és viccen kívül, egy fagyott jegenyefa volt a szívem helyén. És nem rossz értelemben! De ha lehet ilyet mondani, és nem nagy pofátlanság, vagy pont, hogy nagy képűség, úgy érzem, hogy kezd tavaszodni. Ezért vannak a furcsa dolgok. Amiken minden lány átesik egyszer, először, többedjére, aztán már rendszeresen. A gondok, a gondolatok, az érzések és az érzelmek egyre sűrűbbek lesznek, és egyre mélyebbek. Az én tavaszom is ugyan ilyen. A gondolatok elmélyültek, a vágy a törődés után nőttön nő, a szeretet, a szerelem szinte kívánkozik a szívembe, kutat és megtart, ha talál, a gondok pedig tényleg nőnek. De minél több gonddal megküzdök, annál erősebbnek és érettebbnek érzem magam, egyre felkészültebbé válok a nyárra, amikor majd eljön az ideje annak, hogy megérjen a gyümölcs a fán, hogy ne aludjon vissza a maci, hogy előkészítsem magamnak a terepet a beköszönő ősznek.
Ez most így visszaolvasva irtó nyálas és nagyon csöpögős, sorry. Ez kikívánkozott :)
Olyan szörnyű gondolatok buggyantak fel megint az általában nyugis melankólia mocsaramból, amik amúgy, normál esetben nem jöttek volna fel a felszínre. De az élet furcsa, mindig okoz meglepetéseket. Na jó, igazából csak gondolatokról beszélek, nem vágtam fel az ereimet, meg ilyesmik... Szóval megint elfogott az anyaság érzése, a törődés, a gondoskodhatnék, a szeretet, a vágy valami olyasmi után, ami nekem nincsen, és egy darabig még nem is lesz: család. Nem azokra gondolok, akikről nem tehetek (fú de gonosz volt, de tényleg... ), hanem akiket én magam hozok össze egy tető alá. Férj, gyerekek, anyós (o.O). Talán még egy kutya is. Az a morcos képű, gyűrött fejű. Aztán a gondolatok halványodni kezdtek, az érzés ellaposodott, a szívverésem alább hagyott és már nem éreztem magam olyan üresnek, csak mert még nem szültem gyereket.
Nagyon furcsa érzés nőnek/lánynak lenni! Komolyan. Ezek az ösztönök néha elkezdenek bennem motoszkálni, aztán mint a maci a barlangból, kinéz, szaglászik, és ha úgy látja, hogy még nem jött el az idő (márpedig nem), akkor szép lassan visszahúzódik, és tovább alszik. Úgy érzem magam, mint ha tavasz lennék. Eddig tél voltam, fehér hó (szűzies, tiszta), és viccen kívül, egy fagyott jegenyefa volt a szívem helyén. És nem rossz értelemben! De ha lehet ilyet mondani, és nem nagy pofátlanság, vagy pont, hogy nagy képűség, úgy érzem, hogy kezd tavaszodni. Ezért vannak a furcsa dolgok. Amiken minden lány átesik egyszer, először, többedjére, aztán már rendszeresen. A gondok, a gondolatok, az érzések és az érzelmek egyre sűrűbbek lesznek, és egyre mélyebbek. Az én tavaszom is ugyan ilyen. A gondolatok elmélyültek, a vágy a törődés után nőttön nő, a szeretet, a szerelem szinte kívánkozik a szívembe, kutat és megtart, ha talál, a gondok pedig tényleg nőnek. De minél több gonddal megküzdök, annál erősebbnek és érettebbnek érzem magam, egyre felkészültebbé válok a nyárra, amikor majd eljön az ideje annak, hogy megérjen a gyümölcs a fán, hogy ne aludjon vissza a maci, hogy előkészítsem magamnak a terepet a beköszönő ősznek.
Ez most így visszaolvasva irtó nyálas és nagyon csöpögős, sorry. Ez kikívánkozott :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése