A fájdalom szimfóniája

Az élet nem egyszerű... Sokszor olyan megpróbáltatásokat tesz elénk, amit egyedül képtelenek lennénk túlélni. Én is képtelen lettem volna. Képtelen lennék rá. Ezért volt velem Kedves Emberem végig. Mindvégig, elejétől a leges legvégéig... Fogta a kezem, ha sírtam bátorított, magához ölelt és halkan szuszogott a nyakamba. De amit nem vártunk, végül eljött értünk. A vége... Ma töltöttük az utolsó napot együtt. A legutolsót. De egy pillanatig nem vettem le róla a szemem. Arca az elmémbe égett, a szeme a szememben fénylik, a mosolyom pedig csak őt idézi. Egy egész hét a miénk volt. Egy egész világ volt ebben a hétben. Az örökké valóság 156 órában. Mert hogy ennyit kaptunk. És ma délben szólt a síp, az undorító mozdonyvezető sípja, ami jelezte, hogy fel kell szállni a vonatra, ami aztán elrobogott messze tőlem. Milyen furcsa, hogy milyen közel lehet a test és mégis milyen távol a lélek. De most a test van messze, bár közel a lélek. Egészen a szívemben. Egészen a véremben kering. Kitölti a testem, és mintha már nem csak én laknék itt bent, hanem Ő is. Összeköltöztünk. De hisz lakva ismertetik meg az Ember...   
When light goes down, I see no reason
For you to cry. We've been through this before
In every time, in every season,
God knows I've tried
So please don't ask for more.

Can't you see it in my eyes
This might be our last goodbye

Carrie, Carrie, things they change my friend
Carrie, Carrie, maybe we'll meet again

I read your mind, with no intentions
Of being unkind, I wish I could explain
It all takes time, a whole lot of patience
If it's a crime, how come I feel no pain.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ajaj...

Kép
Fura gondolataim vannak. Már megint, igen, a jó öreg, megszokott gondolatok... :D Először is azzal kapcsolatban, hogy vajon Nóri miért nem hív fel? Lehet, hogy más dolga van? Vagy nekem kéne felhívnom őt? Vagy ilyenkor mi a prioritás? Valószínűleg, ha nem jelentkezik, akkor Janival van, akkor én meg nem akarom zavarni, mert ő akkor boldog, ha együtt vannak. De akkor mikor beszélünk? Majd a suliban... igaz, még az is valami. Alexával viszont együtt voltam szombaton is, meg vasárnap is. Örülök, hogy vele voltam, bár kicsit feszkós volt a légkör... Valószínűleg őt is úgy belb*szta az a "bizonyos" gyerek, aki engem is. Bár én nem miatta voltam annyira mosórongy tegnap, hanem a történtek miatt is. A tudat, hogy Tomi elmegy, meg hogy többet nem fogunk találkozni az utazásig... Az egész úgy pörög bennem, mint egy befejezetlen képregény lapjai. Csak képek, színek, SZÍNBOMBÁK, de nem látom bennük az összefüggést. Túl sok minden jár a fejemben, és kezdek bekattanni. Talán le kéne hűt...
További információk

Nunca me olvides

Kép
"S ők látják azt, az anyagba leszálltak, amit én nem látok, ha vallani kell." József Attila - A Dunánál (részlet) Azon gondolkoztam valamelyik nap, hogy vajon meddig nőhet még az univerzum, és egyáltalán milyen az, ha nincs határ? Ha olyan ténnyel kell elszámolnunk, amit emberi ésszel nem lehet felfogni, akkor nincs tovább, akkor ott a vég. Ha a mennyország fölött ott az ég, akkor miért nem láthatjuk? Vagy ha az ég még a mennyország alatt van, milyen messzire kell menni, hogy elérjük az örök boldogság országát? És ki mondta, hogy a pokol a föld alatt van? Keresztül kasul összefúrták már a bolygót, de az ördög nem mutatkozott meg soha sem. Így hát azt gondolom, hogy az ember, amennyire ezt lehet mondani, magában tárolja egy egész univerzumát, egy egész világot, a végtelent a legkisebb anyagban, ami már nem is létezik. Az ellentétek bekebelezik egymást, mint két jó barát, így az örök és a soha, a pozitív végtelen és a negatív végtelen, a fekete és a fehér, az élet és a...
További információk