Kerge fruska

Össze vagyok zavarodva. A vicc pedig az, hogy nem tudom miért. Úgy érzem írnom kell, és még sem tudok mit írni. Valami nagy dologra készülök, és nincs kilátásban semmi. Azt gondolom, hogy mindent tudok, pedig nem tudok semmit. Mintha minden érzés magam ellen szólna, valami felvillan, aztán mielőtt rájöhetnék, hogy mi az, már el is tűnik. Mint amikor álmodsz valamit az éjjel, és visszapörgetve az agyadban egy minutumra bevillan, és mire eszedbe jut, hogy igen, ez volt az, már el is felejtetted. Szörnyű dolog. Én is így érzem magam. De mintha már mondtam volna korábban. Sehol nem találom a helyem, nem jó igazán most Taminak lenni. Bizonyos szemszögből. Igaz, hogy a barátaim között kicsit csökkent a feszültség, aminek örülök, mert így engem sem kergetnek ki a világból, de ettől még nem lettem határozottan jobb kedélyállapotú. Ez a hónap ilyen, istenem, mit tehetek... az október/november/december környéke nem az én időszakom. Bár azt a hétvégi kiruccanást Kedves Emberemmel kiveszem a sorból, az egy mennyei utazás volt :) És igazából a Vele töltött idő is felbecsülhetetlen. Minden percért megküzdünk, és épp ezért olyan édes a diadal íze. Az, hogy ki vagyok én, vagy mit is keresek éppen, nem tudom. De nem is érdekel. Úgy gondolom egy ember, ha máskor nem, akkor a halála pillanatában rájön, hogy ki ő valójában, akkor nekem sincs mitől félnem. Nem vagyok elcseszve, megvan mindkét kezem, van szemem, szám, orrom, hajam, családom, tető a fejem fölött, étel, iskola, eszem is van és némi tehetségem. Mi kell még? Az, hogy most bolyongok nem jelent mást, mint hogy keresem a helyem a világban, ami valljuk meg, nem egy kicsinyke hely. Ki mondta, hogy mindenki jó helyre születik? Vagy abba az iskolába íratják be, amelyikben megtalálja a legjobb barátokat? Vagy olyan gimibe vagy főiskolára megy, ahol rátalál élete szerelmére? Az élet keresgetés. Aztán ha megtaláltad, örülj neki. Én még nem találtam olyat, ami miatt érdemes lenne megülni a seggemen.