Nincs választásom
Ahogy jöttem hazafelé valahonnan azon gondolkoztam, hogy kellene egy pszichológus. Most, hogy gyakorlatilag nullára csökkent a száma azoknak az embereknek akikben egykor teljes mértékben megbíztam, elég nehéz megbirkózni magamban a gondolataimmal. Elég heves harcokat vívok a fejemben mindenféle hülyeséggel. Illetve két napja Nórival beszélgettem és elmondtam mindent, töviről hegyire. Nehéz titkokkal élni. Habár nem maradt sok titkom, a java részére fény derült, amire meg nem, azt ma sem tudja senki. Csak Nóri. De ezek meg már olyan dolgok, amikkel minden nap szembesülnöm kell, szóval viszonylag könnyen viselem őket a vállamon.
De aztán arra gondoltam, hogy kell a fenének pszichológus. Találkoztam már nem eggyel és nem volt nagy élmény. Képtelen vagyok elmondani egy idegennek a gondjaimat, egyszerűen nem megy. Akkor meg pláne visszarettentem, mikor elküldtek pszichiáterhez. Na az volt az a pillanat, hogy eldöntöttem, azonnal meggyógyulok, csak azzal a nővel ne kelljen még egyszer beszélnem. De a józan paraszt ész is erre világított rá, hogy nekem nincs rájuk szükségem. Eszemnél vagyok és nem csinálok semmi hülyeséget, egyszerűen csak sok a kimondatlan gondolat és érzés. De ha megszabadulok tőlük, akkor nem kell majd tovább tartanom a pofára eséstől. Leírom a naplómba, és minden el van intézve. Az én egyik legjobb barátom, a naplóm. Akiből biztosan soha nem fognak semmit sem kiszedni, megőrzi a titkaimat. Ilyen ez a kis könyvecske is mellettem. Habár ez tapintható, olvasható, mégis egy kincsestár számomra. Csak annak a kezében fordult meg, akinek én adtam oda, senki más nem látta és nem is fogja.
De addig is, míg én a megküzdéssel foglalatoskodom, mások fényéből élek, mások vidámságát veszem át és hagyom, hogy most ne én irányítsak, hanem az idő. Levettem a kezem minden "piszkos ügyről", hagyom, hogy a dolgok rendbe jöjjenek, hogy a gondok elfelejtődjenek, az emlékek halványuljanak, a félelmek elmúljanak. Nincs más választásom.
De aztán arra gondoltam, hogy kell a fenének pszichológus. Találkoztam már nem eggyel és nem volt nagy élmény. Képtelen vagyok elmondani egy idegennek a gondjaimat, egyszerűen nem megy. Akkor meg pláne visszarettentem, mikor elküldtek pszichiáterhez. Na az volt az a pillanat, hogy eldöntöttem, azonnal meggyógyulok, csak azzal a nővel ne kelljen még egyszer beszélnem. De a józan paraszt ész is erre világított rá, hogy nekem nincs rájuk szükségem. Eszemnél vagyok és nem csinálok semmi hülyeséget, egyszerűen csak sok a kimondatlan gondolat és érzés. De ha megszabadulok tőlük, akkor nem kell majd tovább tartanom a pofára eséstől. Leírom a naplómba, és minden el van intézve. Az én egyik legjobb barátom, a naplóm. Akiből biztosan soha nem fognak semmit sem kiszedni, megőrzi a titkaimat. Ilyen ez a kis könyvecske is mellettem. Habár ez tapintható, olvasható, mégis egy kincsestár számomra. Csak annak a kezében fordult meg, akinek én adtam oda, senki más nem látta és nem is fogja.
De addig is, míg én a megküzdéssel foglalatoskodom, mások fényéből élek, mások vidámságát veszem át és hagyom, hogy most ne én irányítsak, hanem az idő. Levettem a kezem minden "piszkos ügyről", hagyom, hogy a dolgok rendbe jöjjenek, hogy a gondok elfelejtődjenek, az emlékek halványuljanak, a félelmek elmúljanak. Nincs más választásom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése