- tamazonasz -

Egy kicsit magamba fordultam. Már nem érzem magam olyan felhőtlenül, mint máskor a suliban. Tudok nagyokat nevetni, de ahogy Nórinak is mondtam, lóg a lábam a levegőbe. (Ezt a kifejezést tőle vettem.) Igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy bizalmatlanul fordulok az emberekhez és hogy milyen megvetéssel nézek azokra, akiket ismerek. Tulajdonképpen nem csináltak semmi rosszat (konkrétan, amúgy biztosan), egyszerűen csak ellenszenves lett a világ. Az álmaim végtelenül furcsák és frusztráltak, a gondolkodásmódom megváltozott és kezdem elveszíteni a fonalat, hogy hol tartottam a harmónia felé vezető úton. Minden nap várom, hogy legyen délután, vagy másnap délután, hogy találkozhassak azokkal a ritka kincsekkel, akik kirángatnak a szürkeségből. ALAPVETŐEN nincsen semmi bajom, nem bántottak meg szavakkal, nem szidtak le, nem kaptam rossz jegyet, egyszerűen csak azt érzem, hogy kezd idegenné válni az a közeg, amiben eddig jól éreztem magam. És lehet, hogy ez az én hibám, de az is lehet, hogy n

Egyik jó barátnőmnek megint túl sok a problémája. Amikor az ember már ott tart, hogy legszívesebben kútba ugrana, az nem egy túl jó állapot. Tudom, mert én is tapasztaltam már. De szerencsére mindig ott a fény, valami támaszt mindig lehet találni. Sajnos én már nem tudok neki segíteni, mert kifogytam az ötletekből. Hol jól van, hol pedig nagyon ramatyul. A lelki állapotát nézve egy kuplerájos, rendezetlen és nagyon bizonytalan felépítésű kis lakás jut eszembe. Azt hiszem az lenne az első lépés a javulás felé, ha az omladozó falait kitámasztaná valami cölöppel, a szakadozó plafont meg gerendákkal, hogy legalább biztonságban lehessen megkezdeni az újjáépítést és a nagytakarítást. Én nagyon szívesen segítenék neki, de ezeket a támaszokat neki kell megtalálnia, és ezt leginkább úgy teheti meg, ha tisztába teszi a lelki állapotát, eldönti, hogy mit is akar igazán, mik a tervei és mik az elvárásai. És persze el kell fogadnia önmagát. Az nem magyarázat, hogy "én ilyen vagyok". Egyér

Csodás, hogy ilyen pocsékul érzem magam. Csak az egész napomat szúrja el a természet.

Szerencsére megint gyorsan gyógyulok. Szeretem ezt a szervezetemben, viszonylag hamar regenerálódik. :-) Persze be kell szednem azokat a lóbaszó nagyságú gyógyszereket, amit felírt a dokibácsi, aminek annyira viszont nem örülök. Nem szeretem a gyógyszereket, az antibiotikumot meg pláne nem. De ha a szükség megkívánja; ám legyen. Inkább, mint a kórház. Álmomban össze-vissza történt mindenféle. Csak részletek maradtak meg (fura), de azokra tisztán emlékszem. Emlékszem Imanol anyukájára, hogy rosszallóan néz rám, és rázza a fejét. Valami nagyon nem tetszett neki. Aztán emlékszem arra is, hogy volt egy kislányom. Még újszülött, apró kis hajas baja. Csodás, hatalmas, sötétbarna szemei túlvilági szépséget birtokoltak. Megcsikiztem a pociját, és nevetve kalimpált, hogy hagyjam abba, mire egy hatalmas cuppanós puszit nyomtam az arcára és magamhoz öleltem. Emlékszem arra is, hogy egy hatalmas mezőn dolgoztunk páran, kilométeres szőnyegeket görgettünk fel, majd pakoltunk össze, mint a szé

Megint felfáztam... azt hiszem, hogy a 3+1 keresztes kórlap nem a legmegnyugtatóbb. Mondjuk azon kívül, hogy nem szívesen járkálok, mert nagyon fáj, és hogy egyéb kellemetlen következményei vannak, egész jól vagyok. Ép ésszel képes vagyok beszélni és mozogni. Csak nem túl sokat :-) El kéne menni zongorára, de nincs sok kedvem meg energiám. Tekintve, hogy alig ettem valamit. A gyógyszer meg a gyógyulásom miatt diétáznom kell. Ollé... ennek annyira nem örülök. Na majd két hét múlva megint lehet egy jó kis hízókúrám. Ricsit megkértem, hogy vigyen el órára, úgyhogy most én lettem a "kényes hugica". Tegnap voltam próbán, eszméletlen jó volt! A fiúk rendesek, jófejek, viccesek. Talló még alszik rá néhányat, jelenleg ő az egyetlen, akit meg kell győznöm arról, hogy alkalmas vagyok a posztra. De Obi meg Robi elégedettek voltak. Persze sokat kell majd gyakorolnom, hiszen ez volt az első hét, hogy basszus gitárt fogtam a kezemben. Na majd meglássuk. Én minden esetre ambiciózus vagy

Mai nap utolsó bejegyzése, ígérem. Kedves Emberemnek üzenem, hogy sose felejtse el :)

Iwiw-en felkeresett egy srác. Akivel tavaly ilyenkor volt "valami", ami tulajdonképpen nem volt semmi. Nekem nem jött be és kész. Erre most egy hónapja körülbelül írt, hogy beszélgessünk. Mondom ok, beszélgessünk. Mire erre válaszolt, eltelt egy hét, és mondta, hogy inkább találkozzunk. Erre közöltem vele, hogy nincsen időm. Majd ír egy olyat, hogy "jó, akkor látom nem akarsz találkozni". Mondtam én ilyet? Nem! Utálom az önsajnáltatás ilyen formáját, egyszerűen kifordul tőle a gyomrom. Pláne egy fiúnál, hát hogy néz ez ki? Erre nem válaszoltam neki, mire a húgommal üzente meg, hogy legyek kedves és válaszoljak. Oké, válaszoltam, elmondtam neki a véleményem a durcás fiúkról, mire közölte, hogy nem muszáj az önsajnálatról beszélgetni, vevő más témára. Kiráááály! Mondtam, hogy akkor beszéljük meg a jövőhét hétvégét, mert a mostani már tele van (volt). Na várom, várom, várom, semmi... Erre írtam neki, hogy a jövőhét hétvége már betelt időközben, mert nem vártam meg míg

A mai nap egy tökéletesen felesleges nap volt. Ilyenből van egy pár, és ezt tudhatja az, aki lehúzott pár évet a Károlyi Mihály Spanyol-Magyar Tannyelvű Gimnáziumban. Nem akarok panaszkodni, a körülményekhez képest meg vagyok elégedve a környezetemmel, nem jár oda annyi rinyáló pipi és flegma torzszülött, akinek a bokáján lóg az ülepe, de azért komoly kritikáim mégis csak vannak. Ha itt nem, akkor sehol máshol nem tanulhatom meg ilyen precízen, hogyan lehet eltussolni hibákat, hogyan lehet lógni a munkanapokról, és hogyan lehet a lehető legkisebb energiát befektetni valamibe, ami akár fontos is lehetne. Na... erre igazából teljesen tökéletes ez az iskola. Továbbá felkészít arra is, hogy akárhova fogok menni, valaki mindig szembe fog köpni, és ahol csak tud, belém fog rúgni egy irdatlan nagyot. Igen, asszem ezeket már kezdem megérezni az oldalbordáimon. Továbbá azt is megemlíteném, hogy ha valahol, akkor itt szintén megtanítanak arra, hogyan érezd magad a lehető legapróbbnak, legjelenté

Megint egy nap... ez is azt bizonyítja, hogy még mindig erősebb vagyok annál, mint amit gondolok magamról. Persze nem túl jó érzés azzal indítani a reggelt, hogy "ajh, ma meghalok", de ha mégsem halnék meg, akkor kellemesen csalódok este. Most komolyan... milyen lenne már, ha azt mondanám, "jaj de szép a reggel, életem legszebb napja!", erre meghalok... az tuti, hogy kiakadnék!

Aszongya... Megtörtént a megtörtént, aminek meg kellett történnie! Végre! Hétvégén találkoztam Imanollal. :-) Azt hittem, hogy mint eddig, mikor szóba jött a neve, elfog majd a remegés, meg a szédülés, de végül semmi ilyen tünetet nem mutattam. A nagy találkozás előtt együtt voltam Kedves Emberemmel, beszélgettünk, és ő minduntalan szóba hozta Imanolt, gondolom heccből, mert tudja, hogy parázok a találkozás miatt. Deeeee nem sikerült neki :-) Kellemesen csalódtam, mikor megláttam a hosszú fekete bőrkabátjában, és egy mosolyt követő "csí"-t ejtett nekem. Ez olyan Imanolos... :D Abban a pillanatban éreztem, hogy nincs mitől félnem. Az egész beszélgetés kellemes volt, szórakoztató, és rég eltussolt érzéseket keltett bennem. Otthon éreztem magam Vele, nagyjából ismerem a gondolkodásmódját, már ami nem változott meg két éve. Lelkesen hallgattam minden szavát, a történetét, Diabolusról is mesélt, hogy ki ő, és honnét jött. Ami meglepett az az, hogy kellemetlen érzések nélkül tudt

A boldogság nem egy olyan dolog, amit keresni kell, az jön magától, a boldogság talál ránk.

Na végre úgy látszik, hogy sikerült felvenni Imanollal a kapcsolatot. Még ha csak nagyoon kezdetleges és alapkommunikáció is van köztünk, azt sem bánom, már az is sokkal több, mint a semmi. Egyébként a blogon ha nyomonkövetem az összes bejegyzpést, amiben megemlítettem, vagy róla írtam, egész egyszerűen sok stresszem forrása hozzá vezet. Valyon mi lehet vele? Hogy van? Haragszik rám? Mit gondol rólam? Emlékszik egyáltalán rám? Ezek a kérdések merültek fel bennem, míg véget nem érő elméleteket gyártottam és csiki-csukáztam az érzelmi hullámaimmal, hogy hol szerettem, hol nem. Valójában amolyan népmesébe illenénk. Hol volt, hol nem volt... De ami biztos, hogy mindig kitartottam mellette, akárhogy is próbáltak mások lebeszélni, sőt, akárhogy is próbáltam én magamat lebeszélni az önmarcangolásról. Így vagy úgy, de mindig gondoltam rá. Talán nem is baj, hogy ennyi idő eltelt, így legalább van miről beszélni, mesélni. Gondolom az ő élete sem telt eseménytelenül, ahogy az enyém sem. De mind

Ahogy tegnap is, ma is kisbabákkal álmodtam. Habár tegnap anyukám volt terhes, ma én voltam, deeeeee ő a mellettem lévő szülőszobában volt, tehát megint sikerült teherbe esnie... Gyönyörű szép kisfiam született, olyan volt, mint egy sötét szépség, ugyanis picit sötétebb árnyalata volt a bőrének és sötétbarna szeme volt, meg majdhogy nem fekete pihe haja. Nem sokat gondolkoztam rajta, hogy mit kéne tennem, kézbe vettem és átöleltem, ami egy olyan felszabadult pillanat volt, hogy még szinte most is érzem. Aztán elkülönítettek tőle, mert sinkcsont törésem volt, ami eléggé fájt. Amikor külön szobába vittek, kértem a nővért, hogy hozzák ide nekem a gyermekemet, mert erre igényt lehetett tartani külön költségért, vagy mi a rák... De mindig elfelejtett szólni a fődoktornak, én meg egyre dühösebb lettem rájuk, mert nagyon hiányzott a kicsikém. Szóval tegnap is, ma is szülések voltak álmomban. Azt hiszem, hogy tombolnak bennem a hormonok. Igen, ez így egy kicsit keményen hangzik, de ez

Imanol írt nekem. Én meg azt vettem észre, hogy nem bírom abbahagyni a vigyorgást, és még egy könnycsepp is legördült az arcomon! Hihetetlen! :D Nem tudom, hogy lehet valaki, aki szinte már csak egy legendaként él bennem ekkora hatással rám. Tulajdonképpen minden indoka megvolt rá, hogy ne foglalkozzon velem, én mégis ki akartam erőszakolni belőle legalább egy mondatot, hogy vegyen észre. Persze az is igaz, hogy nehéz eltávolodni olyasvalakitől, akinek a képe nap mint nap ott van az orrom előtt. De mivel a képtől nem akartam megszabadulni, elég nyilvánvaló, hogy őt sem akartam elengedni. Egyébként minden rendben van a fronton. Kaptam egy e-mailt, hogy mostanában hanyagolom a bejegyzéseimet. Vagy zenét rakok ki, vagy valami régi versemet tűzöm fel a "Nagy falra", vagy elintézem az egészet egy rövidke gondolattal. Szerinte ezzel csak le akarom rázni az olvasókat és azt mondta, hogy szüntessem meg a blog működését, ha nem veszem komolyan őket. Indok: Kapja az értesítéseket az