Segítségre van szüksége

Egyik jó barátnőmnek megint túl sok a problémája. Amikor az ember már ott tart, hogy legszívesebben kútba ugrana, az nem egy túl jó állapot. Tudom, mert én is tapasztaltam már. De szerencsére mindig ott a fény, valami támaszt mindig lehet találni. Sajnos én már nem tudok neki segíteni, mert kifogytam az ötletekből. Hol jól van, hol pedig nagyon ramatyul. A lelki állapotát nézve egy kuplerájos, rendezetlen és nagyon bizonytalan felépítésű kis lakás jut eszembe. Azt hiszem az lenne az első lépés a javulás felé, ha az omladozó falait kitámasztaná valami cölöppel, a szakadozó plafont meg gerendákkal, hogy legalább biztonságban lehessen megkezdeni az újjáépítést és a nagytakarítást. Én nagyon szívesen segítenék neki, de ezeket a támaszokat neki kell megtalálnia, és ezt leginkább úgy teheti meg, ha tisztába teszi a lelki állapotát, eldönti, hogy mit is akar igazán, mik a tervei és mik az elvárásai. És persze el kell fogadnia önmagát. Az nem magyarázat, hogy "én ilyen vagyok". Egyértelműen, ha "én ilyen vagyok", és ennek ellenére "nem érzem jól magam", akkor nem a környezetet kell megváltoztatni, ha az eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy bárhol volt, mindenhol rossz volt, hanem önmagán kell változtatni. A saját hozzáállásán. Mert az a mindent eldöntő tényező. Nem akarok vele összeveszni, ezért nem szólok rá mindig olyan hangsúllyal, mint ahogy kellene, ettől függetlenül ha az eddigi észrevételeim nem segítettek rajta, akkor én már tanácstalan vagyok. Az embernek sok mindennel meg kell küzdenie, és ha nincs elég önbizalma, akkor könnyen a gödörben landolhat. Társadalomismereten sok okos dolgot megtanultunk, amit felhasználhatna, de ahogy látom, nála ez süket fülekre talált. Pedig van, hogy igenis kézbe kell venni az érzelmeinket, és tudatosan irányítani a hangulatunkat. Nem mondom, hogy könnyű, de nekem sikerült. Én is megküzdöttem a démonaimmal, és olyan emberekre hallgattam, olyan embereket találtam, akik tudnak nekem segíteni a személyiségfejlődésemben. Szasza nagyon sokat adott nekem ilyen téren, figyeltem rá, mert tudtam, hogy nem csak úgy zsigerből beszél, hanem összeszedte azt a lexikális tudást, amit utána átadott nekünk. Én pedig elfogadtam, és bíztam benne, hogy ha azt teszem, amit mond, akkor javulást észlelek majd magamon a jövőben. És így is lett. De ha az ember nem lát tovább a pillanatnál, meg hagyja, hogy eluralkodjanak rajta a rossz érzések, akkor bizony beleragad abba a büdös mocsárba, amiben az én barátnőm most búsan csücsül. Nem tudom már tényleg, hogy hogyan tehetné rendbe az életét, talán neki is keresnie kéne egy sokkal okosabb embert, aki majd vezeti és jó tanácsokkal látja el. Csakhogy a legnehezebb dolog szerintem az, hogy az ember felismerje: nem elég erős ahhoz, hogy magától talpra álljon, segítségre van szüksége.