Megtanultam...

A mai nap egy tökéletesen felesleges nap volt. Ilyenből van egy pár, és ezt tudhatja az, aki lehúzott pár évet a Károlyi Mihály Spanyol-Magyar Tannyelvű Gimnáziumban. Nem akarok panaszkodni, a körülményekhez képest meg vagyok elégedve a környezetemmel, nem jár oda annyi rinyáló pipi és flegma torzszülött, akinek a bokáján lóg az ülepe, de azért komoly kritikáim mégis csak vannak. Ha itt nem, akkor sehol máshol nem tanulhatom meg ilyen precízen, hogyan lehet eltussolni hibákat, hogyan lehet lógni a munkanapokról, és hogyan lehet a lehető legkisebb energiát befektetni valamibe, ami akár fontos is lehetne. Na... erre igazából teljesen tökéletes ez az iskola. Továbbá felkészít arra is, hogy akárhova fogok menni, valaki mindig szembe fog köpni, és ahol csak tud, belém fog rúgni egy irdatlan nagyot. Igen, asszem ezeket már kezdem megérezni az oldalbordáimon. Továbbá azt is megemlíteném, hogy ha valahol, akkor itt szintén megtanítanak arra, hogyan érezd magad a lehető legapróbbnak, legjelentéktelenebbnek, legszánalmasabbnak. Ma már nem is vagyok hajlandó magamra venni azokat a szitkokat, amikkel egy-egy tanár megajándékoz, mert tény és való, hogy azt is megtanultam, hogyan nézzek le másokat. Na ez nagyon megy. Szerencsére ezt a különleges képességet megtartom azokra, akiknek a viselkedése unszimpatikus, így az értékrendem és hierarchiai hovatartozásom viszonylag békében szunnyad, és nem háborgatja senki. Remekül megtanultam, hogyan vegyem fel a pajzsot, ami a szúrós tekintet döfésétől megvéd, és megtanultam, ha nem tetszik valakinek a feje, akkor vagy nem nézek rá (mert nem kötelező), vagy olyan fejet vágok neki, amitől még ő is elborzad. Und tschüss!