Én az orrom után megyek!
Aszongya...
Megtörtént a megtörtént, aminek meg kellett történnie! Végre! Hétvégén találkoztam Imanollal. :-) Azt hittem, hogy mint eddig, mikor szóba jött a neve, elfog majd a remegés, meg a szédülés, de végül semmi ilyen tünetet nem mutattam. A nagy találkozás előtt együtt voltam Kedves Emberemmel, beszélgettünk, és ő minduntalan szóba hozta Imanolt, gondolom heccből, mert tudja, hogy parázok a találkozás miatt. Deeeee nem sikerült neki :-) Kellemesen csalódtam, mikor megláttam a hosszú fekete bőrkabátjában, és egy mosolyt követő "csí"-t ejtett nekem. Ez olyan Imanolos... :D Abban a pillanatban éreztem, hogy nincs mitől félnem. Az egész beszélgetés kellemes volt, szórakoztató, és rég eltussolt érzéseket keltett bennem. Otthon éreztem magam Vele, nagyjából ismerem a gondolkodásmódját, már ami nem változott meg két éve. Lelkesen hallgattam minden szavát, a történetét, Diabolusról is mesélt, hogy ki ő, és honnét jött. Ami meglepett az az, hogy kellemetlen érzések nélkül tudtunk beszélgetni olyanokról is, amiket együtt éltünk meg. Eskü, még az alvási szokásainkba is belementünk, meg hogy én milyen horrorokat éltem át néha, mikor nála aludtam, és az ablak előtt álló szemét fa ijesztő árnyékokat vetett az ágyra. Nagyon megnyugodtam, hogy a jelenlegi álláspont szerint: nem akar kicsinálni, nem haragszik, nem néz le és nem bánt velem lekezelően. Vagy csak nagyon jól titkolja :O De azt hiszem, ez ki fog derülni, mivel hamarosan megint találkozunk. Olyan boldog vagyok, hogy végre felvettük a kapcsolatot!
És még akkor is boldog vagyok, ha tegnap egész nap dolgoztam, és majd megszakad a hátam a fájdalomtól. De tudom, hogy minden rendben. Kezd egyenesbe jönni az életem, és azok a gondok, amik eddig őröltek, már kezdenek halványodni. Kedves Emberem természetessé vált az életemben, és már el sem tudom képzelni, hogy valaha is el tudom majd engedni. A barátaimnak vannak gondjaik, de hát kinek nincs? Az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket. Arról nem is beszélve, hogy egy-két nézeteltérés még erősíti is a kapcsolatunkat. Amiben meg nem adok nekik igazat, arról ügyet sem vetek, nem érdekel! Amiket ma tudtam meg, azok régi, lejárt dolgok, és ha meg is kéne hatódjak, vagy sértődjek, nem fogok, mert boldog vagyok. Egy ideje megtanultam, hogy az élet az az, ami most van, nem pedig az, ami volt, vagy lesz. Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, mert csak visszahúz. Amit én látok, az az orrom hegye, és igen, tovább látok annál, de mégis az a kiindulópontom. Nem nézek hátra!
Megtörtént a megtörtént, aminek meg kellett történnie! Végre! Hétvégén találkoztam Imanollal. :-) Azt hittem, hogy mint eddig, mikor szóba jött a neve, elfog majd a remegés, meg a szédülés, de végül semmi ilyen tünetet nem mutattam. A nagy találkozás előtt együtt voltam Kedves Emberemmel, beszélgettünk, és ő minduntalan szóba hozta Imanolt, gondolom heccből, mert tudja, hogy parázok a találkozás miatt. Deeeee nem sikerült neki :-) Kellemesen csalódtam, mikor megláttam a hosszú fekete bőrkabátjában, és egy mosolyt követő "csí"-t ejtett nekem. Ez olyan Imanolos... :D Abban a pillanatban éreztem, hogy nincs mitől félnem. Az egész beszélgetés kellemes volt, szórakoztató, és rég eltussolt érzéseket keltett bennem. Otthon éreztem magam Vele, nagyjából ismerem a gondolkodásmódját, már ami nem változott meg két éve. Lelkesen hallgattam minden szavát, a történetét, Diabolusról is mesélt, hogy ki ő, és honnét jött. Ami meglepett az az, hogy kellemetlen érzések nélkül tudtunk beszélgetni olyanokról is, amiket együtt éltünk meg. Eskü, még az alvási szokásainkba is belementünk, meg hogy én milyen horrorokat éltem át néha, mikor nála aludtam, és az ablak előtt álló szemét fa ijesztő árnyékokat vetett az ágyra. Nagyon megnyugodtam, hogy a jelenlegi álláspont szerint: nem akar kicsinálni, nem haragszik, nem néz le és nem bánt velem lekezelően. Vagy csak nagyon jól titkolja :O De azt hiszem, ez ki fog derülni, mivel hamarosan megint találkozunk. Olyan boldog vagyok, hogy végre felvettük a kapcsolatot!
És még akkor is boldog vagyok, ha tegnap egész nap dolgoztam, és majd megszakad a hátam a fájdalomtól. De tudom, hogy minden rendben. Kezd egyenesbe jönni az életem, és azok a gondok, amik eddig őröltek, már kezdenek halványodni. Kedves Emberem természetessé vált az életemben, és már el sem tudom képzelni, hogy valaha is el tudom majd engedni. A barátaimnak vannak gondjaik, de hát kinek nincs? Az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket. Arról nem is beszélve, hogy egy-két nézeteltérés még erősíti is a kapcsolatunkat. Amiben meg nem adok nekik igazat, arról ügyet sem vetek, nem érdekel! Amiket ma tudtam meg, azok régi, lejárt dolgok, és ha meg is kéne hatódjak, vagy sértődjek, nem fogok, mert boldog vagyok. Egy ideje megtanultam, hogy az élet az az, ami most van, nem pedig az, ami volt, vagy lesz. Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, mert csak visszahúz. Amit én látok, az az orrom hegye, és igen, tovább látok annál, de mégis az a kiindulópontom. Nem nézek hátra!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése