Válasz a kérdésedre: Rendben vagyok!
Imanol írt nekem. Én meg azt vettem észre, hogy nem bírom abbahagyni a vigyorgást, és még egy könnycsepp is legördült az arcomon! Hihetetlen! :D Nem tudom, hogy lehet valaki, aki szinte már csak egy legendaként él bennem ekkora hatással rám. Tulajdonképpen minden indoka megvolt rá, hogy ne foglalkozzon velem, én mégis ki akartam erőszakolni belőle legalább egy mondatot, hogy vegyen észre.
Persze az is igaz, hogy nehéz eltávolodni olyasvalakitől, akinek a képe nap mint nap ott van az orrom előtt. De mivel a képtől nem akartam megszabadulni, elég nyilvánvaló, hogy őt sem akartam elengedni.
Egyébként minden rendben van a fronton. Kaptam egy e-mailt, hogy mostanában hanyagolom a bejegyzéseimet. Vagy zenét rakok ki, vagy valami régi versemet tűzöm fel a "Nagy falra", vagy elintézem az egészet egy rövidke gondolattal. Szerinte ezzel csak le akarom rázni az olvasókat és azt mondta, hogy szüntessem meg a blog működését, ha nem veszem komolyan őket. Indok: Kapja az értesítéseket az új bejegyzésekről, és mindig csalódnia kell.
Így hát kedves olvasó XY, hagy áruljak el valamit. Csak röviden, nehogy zokon vedd a "piszkálódást".
Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy észrevegyem önnön hülyeségeimet, saját lelki marcangolásomat, epekedve vágyakozásaimat olyasmi felé, vagy olyas valaki felé, ami, vagy aki nem lehet az enyém. Ezzel magamat próbáltam megvédeni. Amikor írok, próbálok egy "testen kívüli" állapotba kerülni. Nem, nem szívom el az agyamat, egyszerűen csak hagyom, hogy mindent leírjak, ami az ujjaimat mozgatja, ami foglalkoztat mélyen, a szívemben, vagy a fejemben. Sok démonommal megküzdöttem ennek köszönhetően, rá kellett jöjjek, hogy a szakításoknak értelme van, tanulni lehet belőle, és hiába minden próbálkozás, a múltat nem lehet megváltoztatni. Megtanultam együtt élni a döntéseimmel és azok következményeivel. Azok pedig, akik hozzám közel állnak, szintén olvassák a blogot, és néha véleményezik is nekem. Olyan dolgokat vesznek észre, amit én nem tudok, vagy nem akarok. Szembeállítanak a saját torz alakommal és beismertetik velem a gyengeségeimet. Ez egy idő után átalakult, fejlődött, boldog vagyok, és úgy látszik, mások is böngésznek nálam, érzésük szerint. Nekem mindegy, akinek tetszik, olvassa!
Az, hogy az elmúlt hetekben visszábbvettem az "adatmennyiségekből" csupán annak tudhatók be, hogy élem az életemet. Jól érzem magam, néha gyorsan zenében szeretném átadni ezt az érzést, néha versekben, amiket lehet, hogy régebben írtam, de az én fejemből születtek, és az én lelkemet képviselik. Ha kiteszem őket, nyilván sugallni akarok velük valamit, és nem csak úgy beszúrok valamit, hogy legyen. Nem szenyaságból mondom ezt pont Neked, csak feltettél egy teljesen logikus és jogos kérdést, amit most meg is válaszoltam.
Egyébként tényleg... ahogy néha visszaolvasgatok, észreveszem, milyen falat állítottam magam köré, mikkel hitegettem magam és miket követtem el annak érdekében, hogy mindennel foglalkozzak, csak magammal ne.
Ennek az előnye az lett, hogy megtanultam megfigyelni másokat, mások helyzetét elemezni és megoldásokat találni. Míg észre sem vettem, hogy a saját problémáimmal nem is foglalkoztam. Ez mostanra változott, de csak annyiban, hogy a saját házam táján sepregetek először, és ha azzal kész vagyok, készen állok arra, hogy másoknak segítsek. Hogy nyújthatnám a kezem egy fuldoklónak, ha én sem tudok úszni?
Az élet tele van meglepetésekkel. Ajándék. Tulajdonképpen bármit teszek, elkerülhetetlen, hogy rossz döntéseket hozzak. De az is elkerülhetetlen, hogy annak a rossz döntésnek ne legyenek jó hatásai az életemre.
Persze az is igaz, hogy nehéz eltávolodni olyasvalakitől, akinek a képe nap mint nap ott van az orrom előtt. De mivel a képtől nem akartam megszabadulni, elég nyilvánvaló, hogy őt sem akartam elengedni.
Egyébként minden rendben van a fronton. Kaptam egy e-mailt, hogy mostanában hanyagolom a bejegyzéseimet. Vagy zenét rakok ki, vagy valami régi versemet tűzöm fel a "Nagy falra", vagy elintézem az egészet egy rövidke gondolattal. Szerinte ezzel csak le akarom rázni az olvasókat és azt mondta, hogy szüntessem meg a blog működését, ha nem veszem komolyan őket. Indok: Kapja az értesítéseket az új bejegyzésekről, és mindig csalódnia kell.
Így hát kedves olvasó XY, hagy áruljak el valamit. Csak röviden, nehogy zokon vedd a "piszkálódást".
Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy észrevegyem önnön hülyeségeimet, saját lelki marcangolásomat, epekedve vágyakozásaimat olyasmi felé, vagy olyas valaki felé, ami, vagy aki nem lehet az enyém. Ezzel magamat próbáltam megvédeni. Amikor írok, próbálok egy "testen kívüli" állapotba kerülni. Nem, nem szívom el az agyamat, egyszerűen csak hagyom, hogy mindent leírjak, ami az ujjaimat mozgatja, ami foglalkoztat mélyen, a szívemben, vagy a fejemben. Sok démonommal megküzdöttem ennek köszönhetően, rá kellett jöjjek, hogy a szakításoknak értelme van, tanulni lehet belőle, és hiába minden próbálkozás, a múltat nem lehet megváltoztatni. Megtanultam együtt élni a döntéseimmel és azok következményeivel. Azok pedig, akik hozzám közel állnak, szintén olvassák a blogot, és néha véleményezik is nekem. Olyan dolgokat vesznek észre, amit én nem tudok, vagy nem akarok. Szembeállítanak a saját torz alakommal és beismertetik velem a gyengeségeimet. Ez egy idő után átalakult, fejlődött, boldog vagyok, és úgy látszik, mások is böngésznek nálam, érzésük szerint. Nekem mindegy, akinek tetszik, olvassa!
Az, hogy az elmúlt hetekben visszábbvettem az "adatmennyiségekből" csupán annak tudhatók be, hogy élem az életemet. Jól érzem magam, néha gyorsan zenében szeretném átadni ezt az érzést, néha versekben, amiket lehet, hogy régebben írtam, de az én fejemből születtek, és az én lelkemet képviselik. Ha kiteszem őket, nyilván sugallni akarok velük valamit, és nem csak úgy beszúrok valamit, hogy legyen. Nem szenyaságból mondom ezt pont Neked, csak feltettél egy teljesen logikus és jogos kérdést, amit most meg is válaszoltam.
Egyébként tényleg... ahogy néha visszaolvasgatok, észreveszem, milyen falat állítottam magam köré, mikkel hitegettem magam és miket követtem el annak érdekében, hogy mindennel foglalkozzak, csak magammal ne.
Ennek az előnye az lett, hogy megtanultam megfigyelni másokat, mások helyzetét elemezni és megoldásokat találni. Míg észre sem vettem, hogy a saját problémáimmal nem is foglalkoztam. Ez mostanra változott, de csak annyiban, hogy a saját házam táján sepregetek először, és ha azzal kész vagyok, készen állok arra, hogy másoknak segítsek. Hogy nyújthatnám a kezem egy fuldoklónak, ha én sem tudok úszni?
Az élet tele van meglepetésekkel. Ajándék. Tulajdonképpen bármit teszek, elkerülhetetlen, hogy rossz döntéseket hozzak. De az is elkerülhetetlen, hogy annak a rossz döntésnek ne legyenek jó hatásai az életemre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése