Ami a szívemet nyomja

Valaki elmagyarázná nekem légyszi, hogy mi a nyavalya a Facebookon ez a "feliratkozók" című button? Mert oké, el tudom olvasni, ami oda van írva, hogy ezek az emberek nyilvánosan feliratkoztak az adatlapomra, de ez mégis mit jelent? És mi értelme van ennek? 

Egyébként abból a felindulásból, hogy álmomban igen jól jártam rulett téren, úgy döntöttem, hogy életemben először beteszem a lábam egy kaszinóba, és ha másért nem is, csak azért kipróbálom, hogy elmondhassam magamból, már volt dolgom vele ;) Jó, ez egy kicsit furán hangzik, de tudjátok, akinek a szerelmi élete nincs a toppon, az szerencsést a szerencsejátékokban. 

Ez valószínűleg abból a tényből ered, hogy még álmomban sem tudok szabadulni néhány számomra igen fontos személytől. Tomi is benne volt az álmomban, nem akartam elengedni. Tudom, hogy megint ki fog menni külföldre, és bánt, hogy nem tudok róla semmit. Nem akarom keresni, mert kerestem, és mivel nem írt vissza, nem fogom a fülét rágni, hogy vegyen már tudomást rólam is. Vegye figyelembe, hogy akármennyire is küzdök ellene, a szívembe zártam, és fontos nekem. De ha nem, akkor nem. Nem erőszak a disznótor. (mostanában nagyon menő lett ez a mondás... ) De ott van Imanol is. Neki a puszta léte szörnyen bánt és kínoz, és minél inkább megpróbálok elzárkózni előle, annál inkább fáj. Szeretnék vele beszélni, de ahányszor ráteszem az ujjam a nevére a telefonomban, remegve húzom vissza. Mi van, ha meg sem ismer? Vagy megkérdezi, hogy ki vagyok? Mit mondjak? Tami? Fog ez neki egyáltalán mit mondani? Vagy mondjam, hogy a volt barátnőd? Emlékezni fog rá, hogy volt egy barátnője? Nem hiszem... Ilyen makacs embert nem ismerek még egyet. Ha ő eldöntötte, hogy nem akar többé ismerni, akkor mindent megtesz azért, hogy kitöröljön az életéből. És az emlékeiből. Pedig én szeretem őt. Tényleg. Ahogy Balázst is szeretem. És ahogy Tomit is szeretem. És ahogy Ádámot és Viktort is szeretem. Sok mindent adtak nekem, de őszintén nem hiszem, hogy bármiben is javult volna a szerelmi életem. Folyamatosan gödörbe lépek, folyton pofára esek, folyton rosszul választok, folyton alul teljesítek. Nem vagyok elég jó barátnő, mindenkinek van valami kifogása ellenem. Viszont talán óvatosabb lettem. Nem hagyom, hogy közeledjenek hozzám olyan fiúk, akikkel kapcsolatban csak egy csepp ellenérzésem is van. Akkor már biztos, hogy csak fokozódnak a problémák. Ha a tökéletesről indulok, még akkor is szakítás a vége. Mit várnék egy eleve bizonytalan kapcsolattól? Semmit. Szeretném viszont érezni azt a fiút, akivel álmodtam. Mert vele jó volt, hozzábújni, érezni a bőrét a számmal, a kellemesen melengető karját magam körül. Bele fogok betegedni az álmaimba, össze fogják törni a szívemet. Lassan annyira nem bízom semmi élőben, hogy valóságosabb lesz az, amit álmodok. 

A valóság mindig túl bonyolult. Túl sok a konfliktus helyzet, amit ki kell kerülni. Túl sok a féltékeny ember, túl sok az akadályozó tényező. Bárhová lépek, az egy újabb bonyodalom, mindegy, hogy jobbra, vagy balra indulok. Tök mindegy, hogy az egyenes úton, mert ott viperákkal teli gödörben kell végigmennem, vagy a labirintuson, mert ott meg folyton eltévednék. Semmi értelme a könnyebb utakat keresni, inkább megállok egy helyben, és nézem, ahogy mások elmerülnek a szenvedésben. A legfájdalmasabb talán az, amikor látom, hogy egy-egy embernek sikerült átjutnia az akadályokon. Akkor nagyon rosszul érezném magam, hogy én még csak meg sem próbáltam.