Eric Clapton - Tears in Heaven

Azt hiszem találtam magamnak egy új "kedvenc" számot (itt a kedvenc azért "kedvenc", mert sok ilyenem van, és ugye akkor már elvileg nem lehet kedvenc...) ((nem pedig irónia végett))!!! A lényeg, hogy ma már meghallgattam csomószor és azt hiszem holnap is, meg azután is meg fogom. Míg meg nem unom :)

Ma este jó dolgom lesz. Egyrészt megyünk Ligetbe a barátaimmal, másrészt meg "......." (nem publikus). Ami viszont kicsit visszahúzza a kedvemet, az a ma éjszaka volt. Na persze nem az egész..., de amikor próbáltam elaludni, csúnya kudarcba fulladt a tervem. Ha pedig nagy nehezen sikerült is, rémálomra keltem fel. Mindkétszer kihúzott a csávából Kedves Emberem, bár a második rémálomnál aludt elvileg, amikor felkeltett. Nem baj, legalább felébresztett, nekem pedig erre volt szükségem. Nem tudom emlékszetek-e még, de mondtam egyszer, hogy borzalmas érzés az, amikor a valóság, és az álom keveredik. Pontosabban összefolyik. Na most pont ez volt a helyzet, csak tetézte a feszültséget még az is, hogy lebénultam, és kellemetlen jelenet játszódott le a szemem előtt "ébren álmodva". Nem mennék bele részletekbe, borzalmas volt már éjszaka is, nem véletlenül üvöltöttem, mint a sakál és ment fel a pulzusom hétszázötvenezer-nyolcszázkilencvenkilencre. Eskü így volt, megmértem! Az egész kerület felkelhetett a szívverésemre, mint egy hajnali őrségriadóra, kivéve a mellettem fekvőt. Szerencsére.

Most éppen nem tudom, hogy milyen kedvem van? Még nem döntöttem el, hogy jó, vagy rossz. Az éjszaka nyilván rányomja a pecsétet, de most nem látok semmilyen okot (/pill), hogy miért legyen jó kedvem? Majd este ráér, ha olyan a társaság, de most, ahogy írom a blogot, érzem, hogy egyik pillanatról a másikra egyre szürkébben látom a kis világomat magam körül. Na ez így nem túl pozitív, majd írok, ha már eldöntöttem, mi legyen? Peace!