Terhesen több a dilemma


Igen érdekes belegondolni, hogy az ember terhesen (leginkább nő) milyen sok mindenen gondolkozik el olyan mélyen, mint ahogy azt nem állapotosan nem tenné. Az én fejem is tele van mindenféle fura gondolatokkal. Felelősségteljesség? Magabiztosság? Anyagi háttér? Egészség? Kitartás? Annyi minden van, amit tisztázni kell magunkkal kapcsolatban, hogy az a röpke 9 hónap aligha elég mindezek átgondolásához. Nekem ugyan ne mondják, hogy van olyan ember, aki ennyi idő alatt személyiségfejlődést tud produkálni. Vagyis hogy ennyi mindenben: Azt megértem, hogy aki előre eltervezi a terhességet, annak van ideje felkészülni rá, de amikor az van, hogy "hoppá, gyerekem lesz", nincs olyan sok időd. Akik csak így belepottyannak mindennek a közepébe, sokkal nehezebb helyzetben vannak. És nem azért, mert csupán 18 éves vagy, hanem mert ott van az iskola, a továbbtanulás, a barátok, a szülők, akik "jaj, mit szólnak hozzá?", meg minden egyéb. Még csak azt sem lehet mondani, hogy elértük személyiségünk fejlődésének legmagasabb fokát, ugyanis folyamatban van még a "formáció". Egyik napról a másikra fogy az idő, a gondolatok egyre csak tolódnak, át kell őket fogalmazni, átgondolni újra és újra, nehéz döntéseket hozni, áldozatokat hozni a baba jólétének érdekében, stb... Én viszont valamivel szerencsésebbnek érzem magam. Nem stresszelem agyon magam, nincsenek hasonló nagy problémáim, mivel ezzel igazán ráérek még bíbelődni. Anyám akármennyire is nyomatja ezt a témát, nem lesz nekem gyerekem egy év múlva... :)




Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ajaj...

Kép
Fura gondolataim vannak. Már megint, igen, a jó öreg, megszokott gondolatok... :D Először is azzal kapcsolatban, hogy vajon Nóri miért nem hív fel? Lehet, hogy más dolga van? Vagy nekem kéne felhívnom őt? Vagy ilyenkor mi a prioritás? Valószínűleg, ha nem jelentkezik, akkor Janival van, akkor én meg nem akarom zavarni, mert ő akkor boldog, ha együtt vannak. De akkor mikor beszélünk? Majd a suliban... igaz, még az is valami. Alexával viszont együtt voltam szombaton is, meg vasárnap is. Örülök, hogy vele voltam, bár kicsit feszkós volt a légkör... Valószínűleg őt is úgy belb*szta az a "bizonyos" gyerek, aki engem is. Bár én nem miatta voltam annyira mosórongy tegnap, hanem a történtek miatt is. A tudat, hogy Tomi elmegy, meg hogy többet nem fogunk találkozni az utazásig... Az egész úgy pörög bennem, mint egy befejezetlen képregény lapjai. Csak képek, színek, SZÍNBOMBÁK, de nem látom bennük az összefüggést. Túl sok minden jár a fejemben, és kezdek bekattanni. Talán le kéne hűt...
További információk

Nunca me olvides

Kép
"S ők látják azt, az anyagba leszálltak, amit én nem látok, ha vallani kell." József Attila - A Dunánál (részlet) Azon gondolkoztam valamelyik nap, hogy vajon meddig nőhet még az univerzum, és egyáltalán milyen az, ha nincs határ? Ha olyan ténnyel kell elszámolnunk, amit emberi ésszel nem lehet felfogni, akkor nincs tovább, akkor ott a vég. Ha a mennyország fölött ott az ég, akkor miért nem láthatjuk? Vagy ha az ég még a mennyország alatt van, milyen messzire kell menni, hogy elérjük az örök boldogság országát? És ki mondta, hogy a pokol a föld alatt van? Keresztül kasul összefúrták már a bolygót, de az ördög nem mutatkozott meg soha sem. Így hát azt gondolom, hogy az ember, amennyire ezt lehet mondani, magában tárolja egy egész univerzumát, egy egész világot, a végtelent a legkisebb anyagban, ami már nem is létezik. Az ellentétek bekebelezik egymást, mint két jó barát, így az örök és a soha, a pozitív végtelen és a negatív végtelen, a fekete és a fehér, az élet és a...
További információk