Ki az én ideálom?
Vannak olyan álmok, amiket nagyon nem szeretnék kitörölni a szememből. Ilyenkor elmarad a kellemes nyújtózkodás az ágyban, elmarad a jól megkívánt ásítozás, elmarad a "jó reggelt mindenkinek" kimondása, mert egyszerűen nem akarom, nem vagyok hajlandó elengedni az álmom valósságát. Ez a reggel is ilyen volt. Nem akartam elengedni a boldogságom. Álmomban Horvátországba utaztunk a családdal, és nem tudom hogyan, de Balázs is jött velünk. Eleinte megvolt köztünk az a feszültség, ami a való világban is jelen van, tehát nem beszéltünk egymással, tulajdonképpen kerültük is egymás társaságát. De aztán elkezdtünk beszélgetni. Boldogan konstatáltam, hogy nincs zavarban a közelemben, és hogy szívesen beszél velem. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, már-már intim érintéseket intézett felém. De csak apró mozdulatokkal, mint hogy hozzáért a keze az én kezemhez, vagy átkarolta a derekam, és én olyan felszabadult lettem hirtelen, hogy még az sem zavart, hogy elfelejtettem bepakolni a fürdőruhámat a táskába indulás előtt. Ezért a húgomét vettem fel, aki már túl volt a fürdésen. Balázs segített bekötni a felső részét, és akkor történt meg az a bizonyos dolog, amit még most is érzek a tarkómon! Olyan pontosan tudta, hogy melyik a legérzékenyebb pont a nyakamon, hogy egyetlen hosszú csókkal szó szerint levett a lábamról. De mint a valóságban! Tudta, hogy ettől olyan szinten elérzékenyülök, hogy nem bírok megállni a lábamon, ezért eleve erősen fogott, és velem együtt térdelt le a földre, én pedig tehetetlenül, ezres pulzussal szorítottam meg a kezét a derekam körül. Nem történt más. Nem csókolt szájon, nem kezdett el taperolni, nem tolakodott, nem is kommentált semmit, egyszerűen csak vége volt, és ez így volt tökéletes. Onnantól kezdve ilyen "se veled, se nélküled" állapotban voltunk egymás mellett, mentünk fürdeni, vagy felfedezni a környéket, történtek furcsa dolgok, mint például felvásároltuk a vodkás cukorka boltot, meghívattuk magunkat egy-egy elfuserált hotdog-ra és felfedeztünk egy kalóz kocsmát. Ezek a részek is szórakoztatóak voltak, persze, de közben végig az volt az érzésem, hogy most már minden rendben lesz, nem kell tartanom semmitől.
És ez talán a tegnapi gondolatmenetemnek a következménye lehetett. Azon gondolkoztam, amit Szabi mondott nekem nem rég, mikor találkoztunk a suliban. Hogy kellene valaki az oldalamra, aki oltalmazni fog. Szükségem van egy partnerre, de magára a szerelemre is. Összeszedtük, hogy mi az én ideálom, és hogy hol találhatnám meg? Eszembe jutottak olyan sablonos dolgok, mint hogy legyen: Férfias, magabiztos, tisztelettudó, határozott. De azóta eszembe jutottak még dolgok. Amiket nem tudok elengedni egy-egy kapcsolatomból. Például Balázs... Az ő szemében mindig olyan kedvességet láttam, amitől ha ránéztem, felment bennem az adrenalin, vagy az endorfin, nem tudom, de azokban a pillanatokban olyan szerelmet éreztem, mint még soha... Vagy Imanol. Ő olyan szinten ragaszkodott hozzám, hogy tudtam, bármi történjék is, ő mindig mellettem fog állni, meg fog védeni, és olyan biztonságot nyújtott nekem, hogy mindig nyugodt lehettem. Viktor? Ő az én lelki társam. Talán ma már nem beszélünk annyit, ennek meg van a maga oka, ettől függetlenül ő az az ember, akinek mindig mindent elmondtam, és akivel annyira egynek tudtam magam érezni, hogy gyakran el is hittem, hogy mi nem két különálló ember vagyunk. Ádám... Na ő az, akit a mai napig bánok, hogy úgy elfuseráltam... :D Minden tökéletes volt, helyes, huncut, zöld szemek, fekete haj, sportos testalkat, magabiztos, vicces, humoros és udvarias. Számomra tökéletes! De akkor ezt még nem tudtam értékelni. Sajnos. Most már visszasírnám őt, ugyanis azóta ilyen udvarias sráccal még nem találkoztam. És itt van Tomi is. Aki még úgy is képes volt elhitetni velem, hogy szeret, hogy közben nem szeretett annyira, mint én őt. Az az érzelem mennyiség, ami a szemében összegyűlt, vagy az ölelésében, a puha csókjaiban, megzavart az elmélkedésben, akkor képtelen voltam racionálisan gondolkozni. De olyan jó volt... És a már oly megszokottan becézett Emberem, aki szintén valami felülmúlhatatlanul jót nyújt nekem, az a folytonos jókedv, a tisztán látás, az élet úgy, ahogy eddig még nem éltem meg... Vele is egész másképp érzem magam, mint eddig bárki mással. Felszabadult lettem és optimista. Amikor vele vagyok, boldognak érzem magam, de ez odáig fejlődött ma már, hogy akkor is az vagyok, ha nincs velem. Ettől függetlenül ezt neki köszönhetem, mert rávilágított sok mindenre, amit eddig nem vettem észre az életben. Talán lehetne ő az ideálom, de az ő kezét már régen más fogja, és egy álom így tud egyik percről a másikra lerombolódni.
Nekem olyan férfi kell, aki nem fél kimondani, hogy szeret, nem fél megfogni a kezem és vezetni, támogatni, és aki nem fél elmondani nekem, hogy kellek neki. Talán nincs ilyen ember a Földön. És tudom, hogy senki sem tökéletes. És nincs olyan, hogy tökéletes kapcsolat. Pont ezért örülök, hogy volt lehetőségem mindezeket megtapasztani, mielőtt bekötöm a fejem úgy, hogy nem tudok a szerelemről kvázi semmit.
És ez talán a tegnapi gondolatmenetemnek a következménye lehetett. Azon gondolkoztam, amit Szabi mondott nekem nem rég, mikor találkoztunk a suliban. Hogy kellene valaki az oldalamra, aki oltalmazni fog. Szükségem van egy partnerre, de magára a szerelemre is. Összeszedtük, hogy mi az én ideálom, és hogy hol találhatnám meg? Eszembe jutottak olyan sablonos dolgok, mint hogy legyen: Férfias, magabiztos, tisztelettudó, határozott. De azóta eszembe jutottak még dolgok. Amiket nem tudok elengedni egy-egy kapcsolatomból. Például Balázs... Az ő szemében mindig olyan kedvességet láttam, amitől ha ránéztem, felment bennem az adrenalin, vagy az endorfin, nem tudom, de azokban a pillanatokban olyan szerelmet éreztem, mint még soha... Vagy Imanol. Ő olyan szinten ragaszkodott hozzám, hogy tudtam, bármi történjék is, ő mindig mellettem fog állni, meg fog védeni, és olyan biztonságot nyújtott nekem, hogy mindig nyugodt lehettem. Viktor? Ő az én lelki társam. Talán ma már nem beszélünk annyit, ennek meg van a maga oka, ettől függetlenül ő az az ember, akinek mindig mindent elmondtam, és akivel annyira egynek tudtam magam érezni, hogy gyakran el is hittem, hogy mi nem két különálló ember vagyunk. Ádám... Na ő az, akit a mai napig bánok, hogy úgy elfuseráltam... :D Minden tökéletes volt, helyes, huncut, zöld szemek, fekete haj, sportos testalkat, magabiztos, vicces, humoros és udvarias. Számomra tökéletes! De akkor ezt még nem tudtam értékelni. Sajnos. Most már visszasírnám őt, ugyanis azóta ilyen udvarias sráccal még nem találkoztam. És itt van Tomi is. Aki még úgy is képes volt elhitetni velem, hogy szeret, hogy közben nem szeretett annyira, mint én őt. Az az érzelem mennyiség, ami a szemében összegyűlt, vagy az ölelésében, a puha csókjaiban, megzavart az elmélkedésben, akkor képtelen voltam racionálisan gondolkozni. De olyan jó volt... És a már oly megszokottan becézett Emberem, aki szintén valami felülmúlhatatlanul jót nyújt nekem, az a folytonos jókedv, a tisztán látás, az élet úgy, ahogy eddig még nem éltem meg... Vele is egész másképp érzem magam, mint eddig bárki mással. Felszabadult lettem és optimista. Amikor vele vagyok, boldognak érzem magam, de ez odáig fejlődött ma már, hogy akkor is az vagyok, ha nincs velem. Ettől függetlenül ezt neki köszönhetem, mert rávilágított sok mindenre, amit eddig nem vettem észre az életben. Talán lehetne ő az ideálom, de az ő kezét már régen más fogja, és egy álom így tud egyik percről a másikra lerombolódni.
Nekem olyan férfi kell, aki nem fél kimondani, hogy szeret, nem fél megfogni a kezem és vezetni, támogatni, és aki nem fél elmondani nekem, hogy kellek neki. Talán nincs ilyen ember a Földön. És tudom, hogy senki sem tökéletes. És nincs olyan, hogy tökéletes kapcsolat. Pont ezért örülök, hogy volt lehetőségem mindezeket megtapasztani, mielőtt bekötöm a fejem úgy, hogy nem tudok a szerelemről kvázi semmit.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése