Élj a mának

Sokan boncolgatják a kérdést, ami úgy kezdődik, mi lenne, ha... ? Ennek van, amikor van értelme, van, amikor nincs... Érti, aki érti! Ennek a kérdésnek van egy sokkal torzabb és sokkal  fájdalmasabb verziója: Mi lett volna, ha... ? Igen, ez az, amivel az idők végezetéig el lehetne játszadozni. Mi lett volna, ha nem ezt teszem, mi lett volna, ha tovább maradok, mi lett volna, ha megteszem, és a többi... Ezek azok a kérdések, amire sosem fogsz egyértelmű választ kapni, és akármennyire is fáj ezt kimondani, minden úgy tökéletes, ahogy történt. Még akkor is, ha az, ami történt, a lehető legrosszabb dolog a világon. Soha nem lehet tudni, hogy mi lett volna, ha... Csak azt tudhatod, hogy ha nem úgy lett volna, akkor most, ebben a pillanatban nem az lennél, aki vagy, hanem talán sokkal rosszabb. Lehet, hogy jobb, igen... de ezt sem tudhatod. Én azt mondom, a legfontosabb dolog a jelen, a ma, a most, a pillanat, amiben élsz. Ennél többet nem kaphatsz a világtól. Minden egyes pillanat, amit a múltba merengve töltesz, számon kérve a történteket a sorson, elpocsékolt pillanat. A múltnak csak örülni szabad, mert akkor a jelened is boldog lesz. És a jövő? A jövő eljön, bármit is teszel. Bárhogy is szeretnéd, hogy álljon meg a nap, az óra, a perc, nem fog megállni, hidd el, hanem csak még erőszakosabban jön feléd. A legegyszerűbb, ha elfogadod, hogy nem vagy erősebb az időnél. Akkor úgy fog eljönni érted, hogy észre sem veszed. Közben pedig végig a mának éltél. Folyton a jelenben voltál, azzal foglalkoztál, ami van, ami körülvesz, és így kihasználtál minden adandó pillanatot arra, hogy újabb emlékeket szerezz, amiből mazsolázva visszakacsinthatsz majd a múltba anélkül, hogy csak a rossz dolgokra emlékeznél. Ezt hogyan bizonyítod? Mégis milyen emlékeket szerzel arról a pillanatról, mikor a múltba révedve elsírod magad? Mit mesélsz majd? "Igen, emlékszem, amikor visszaemlékeztem arra a pillanatra, mikor elsírtam magam, és ezért elsírtam magam." Legközelebb meg ezt fogod gondolni: "Igen, emlékszem arra, amikor visszaemlékeztem arra a pillanatra, mikor visszaemlékeztem arra a pillanatra, mikor elsírtam magam, ezért elsírtam magam." És kész. Beleléptél egy hatalmas dagonyába és addig ostorozod magad, míg azt nem veszed észre, hogy az idő már eljött érted, neked pedig csak egy dologról van emlékképed: Az első rossz pillanatról.

Nem tudom, hogy miért írtam most mindezt le, talán előtört belőlem egy kisebb melankólia. Nincs túl jó kedvem, folyton cseszegetnek minden hülyeséggel és legszívesebben most felszívódnék itthonról. De úgy amblock az egész városból. Elmennék Kőszegre, vagy ki tudja, hogy hová. Lehet, hogy azért írtam ezt, mert magamat próbálom győzködni arról, hogy nincs minden veszve. Valószínűleg minden perc tovább fog állni, és akkor majd már nem fognak bántani. Addig inkább túlélek és elvegetálok gondolatok nélkül. Ami volt, azt már leírtam, többre nem vagyok képes.