Gondolatok

Kezd laposodni ez a nyár... még jó, hogy csak pár nap van hátra, így legalább nem úgy érzem, hogy kárba veszett egy csomó idő. Kb amióta a naptárakat csinálom, felborult az a megszokott jókedv részemről. Nyilván nincs min nevetnem, miközben Magyarország látványosságait nézegetem úgy 600x egymás után:) De szerencsére így is a lehető legjobban töltöm el a maradék szabadidőmet. Kedves Emberem még mindig támaszt nyújt nekem ha esetleg ki szeretnék halni az unalomtól, Ő ki tud húzni minden depimből. Alexa is sokat van itt, aminek nagyon örülök, mert így sokat tudunk beszélgetni. Nórival valamiért leredukálódott a kapcsolatunk telefonon keresztüli kommunikációra, aminek nyilván megvan az oka. Amióta elköltözött, rendezkedik, fészkelődik új otthonában és gondolom ki is kell alakítania egy új napirendet, elvégre most már nem 15 percre lakunk egymástól, hanem egy óra 15 percre... :) De attól még beszélgetünk, és itt a nyár vége, jön a suli, újra minden napos lesz a személyes találkozó. Ami a fiúkat illeti... úgy érzem, hogy meg vannak gárgyulva. Némelyik egyszer csak felbukkan, van, amelyik egyszer csak eltűnik, van, aki tök homályba burkolózik, és van olyan is, aki még úgy is felvállal ha nem is járhatunk :) Úgy érzem, mintha egy nagy kavalkád közepén lennék és olyan gyorsan forog körülöttem a víz, hogy mire odanézek, már el is tűnik a szemem elől és jön helyette más. Várom már az iskolát abból a szempontból is, hogy ez valószínűleg változni fog. Inkább lubickolok a sekély vízben, mint a mély tengerben. Érdekes, pedig rám nem is ez vall. Na mindegy, a jelenlegi állapotom ezt mutatja és csak becsapnám magamat, ha mást állítanék.

Imanol azóta nem írt, mióta válaszolt nekem a levelemre. Azt mondta, hogy majd gondolkozik a dolgon. Én pedig hagyom gondolkozni. Érdekes, de amióta ezt a pár szót leírta nekem, sokkal nyugodtabban gondolkozom rajta. Most már szeretek visszaemlékezni, és nem esek kétségbe, ha mondjuk azt boncolgatom, mit gondolhat most rólam? Mindegy végül is, hogy mi a véleménye, hiszen már leírta: Gondolkozik rajta. Persze nem a kezét kértem meg, vagy ilyesmik, egyszerűen csak beszélgetni szeretnék vele. De gondolkozik rajta. Én pedig hagyom, mert már így is sokkal előrébb járunk egymással, mint pár hónappal ezelőtt.

Az élet pedig feldobott nekem egy magas labdát... Olyan döntéseket kell hoznom, ami elkerülhetetlen, mégis elhúzható. Tudom, hogy nem akarok megválni a jelenlegi körülményektől, és nem tudom, hogy ez meddig tartható fent, de ha muszáj, akkor mindenképpen szakítanom kell majd egy részemmel. Tudod, amikor valami nagyon a szívedhez nő, és már úgy érzed, hogy soha nem akarod elhagyni, akkor egy részed vele hal, mikor leteszed az asztalra és otthagyod. Velem ugyan ez a helyzet. Készülök a saját gyászszertartásomra, de mindeközben igyekszem az élet pozitív oldalát nézni. Hiszen minden, amit teszek, csak azért teszem, hogy jobbra forduljon az életem, hogy a helyes útra lépjek. Korábban írtam egy bejegyzést a rohadó almával kapcsolatban. Egy olyan helyzetbe kerültem, ahol igenis bevállalom, hogy a már legelviselhetetlenebb és legromlottabb almába harapjak bele, csak hagy legyen még egy kis időm. Addig húzom, ameddig csak lehet, mert szívem szerint örökre benne maradnék ebben a helyzetben, de így eltiltanék magamtól minden mást, amit egy lány megkaphat.