ajaj...
Fura gondolataim vannak. Már megint, igen, a jó öreg, megszokott gondolatok... :D Először is azzal kapcsolatban, hogy vajon Nóri miért nem hív fel? Lehet, hogy más dolga van? Vagy nekem kéne felhívnom őt? Vagy ilyenkor mi a prioritás? Valószínűleg, ha nem jelentkezik, akkor Janival van, akkor én meg nem akarom zavarni, mert ő akkor boldog, ha együtt vannak. De akkor mikor beszélünk? Majd a suliban... igaz, még az is valami. Alexával viszont együtt voltam szombaton is, meg vasárnap is. Örülök, hogy vele voltam, bár kicsit feszkós volt a légkör... Valószínűleg őt is úgy belb*szta az a "bizonyos" gyerek, aki engem is. Bár én nem miatta voltam annyira mosórongy tegnap, hanem a történtek miatt is. A tudat, hogy Tomi elmegy, meg hogy többet nem fogunk találkozni az utazásig... Az egész úgy pörög bennem, mint egy befejezetlen képregény lapjai. Csak képek, színek, SZÍNBOMBÁK, de nem látom bennük az összefüggést.
Túl sok minden jár a fejemben, és kezdek bekattanni. Talán le kéne hűtenem magam kicsit, de az az igazság, hogy most nagyon jól érzem magam a bőrömben. Csak van ez a kis mellékhatása, hogy sok minden történik velem, így egyre több információt kéne feldolgozni a kis Celebro-mnak, ami a jelenlegi állapotomat nézve: nem megy... Akkor inkább írok többet, naplóba is, ide is, többet mondok a barátaimnak, akik számítanak, a húgomnak is, és talán könnyebb lesz ezt a terhet cipelnem. Tudom magamról, hogy hajlamos vagyok gyors letargiába esni... És azt is tudom, hogy baromi nehezen állok fel onnét, bár felveszem a "boldog Tami" inkognitót, de belül ez igen lassan zajlik le. Ezért is félnék most váltani. Tudom, hogy ez bejön, hogy élem az életem, lesz ami lesz, stb, csak azt nem tudom, hogy akkor mi változott meg bennem, mi késztet arra, hogy azon gondolkozzam, hogy lehiggadjak, vagy ne? A válaszom: nem akarok. VISZONT: szerintem mások nem ezt a viselkedést várják el tőlem, és ez fáj. Valószínűleg nem ezt szokták meg, furán néznek rám, mást várnak, és én belül könnyes szemmel konstatálom ezt. Talán kívülről nem mutatom, mert akkor inkább hozzávágok valamit valakihez, és csapkodok és kiabálok, de belül inkább jó mélyen elaludnék, téli álomra hajtanám a fejem, és elképzelném az örök telet...
Túl sok minden jár a fejemben, és kezdek bekattanni. Talán le kéne hűtenem magam kicsit, de az az igazság, hogy most nagyon jól érzem magam a bőrömben. Csak van ez a kis mellékhatása, hogy sok minden történik velem, így egyre több információt kéne feldolgozni a kis Celebro-mnak, ami a jelenlegi állapotomat nézve: nem megy... Akkor inkább írok többet, naplóba is, ide is, többet mondok a barátaimnak, akik számítanak, a húgomnak is, és talán könnyebb lesz ezt a terhet cipelnem. Tudom magamról, hogy hajlamos vagyok gyors letargiába esni... És azt is tudom, hogy baromi nehezen állok fel onnét, bár felveszem a "boldog Tami" inkognitót, de belül ez igen lassan zajlik le. Ezért is félnék most váltani. Tudom, hogy ez bejön, hogy élem az életem, lesz ami lesz, stb, csak azt nem tudom, hogy akkor mi változott meg bennem, mi késztet arra, hogy azon gondolkozzam, hogy lehiggadjak, vagy ne? A válaszom: nem akarok. VISZONT: szerintem mások nem ezt a viselkedést várják el tőlem, és ez fáj. Valószínűleg nem ezt szokták meg, furán néznek rám, mást várnak, és én belül könnyes szemmel konstatálom ezt. Talán kívülről nem mutatom, mert akkor inkább hozzávágok valamit valakihez, és csapkodok és kiabálok, de belül inkább jó mélyen elaludnék, téli álomra hajtanám a fejem, és elképzelném az örök telet...
Kedves Abony! Csak azért, mert mások elvárják, hogy valamilyen légy, nem kell olyannak lenned. Ha igazán szeretnek, elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Szomorúnak, amikor szomorú vagy, dühösnek, amikor dühös vagy, és életvidámnak, amikor életvidám vagy. Szerintem az őszinte emberi kapcsolatoknak az a lényege, hogy nem akarjuk megváltoztatni a másikat, és nem kérjük, hogy játssza meg magát a másik fél olyannak, amilyennek mi akarjuk látni. Merj nyugodtan úgy viselkedni, ahogy érzed magad, mert aki ítélkezik feletted, az csupán attól tart, hogy ő felette is ítélkeznének, ha úgy merne viselkedni, ahogy érzi magát.
VálaszTörlésKedves Idegen! Az észrevételed nagyon jó, valóban az az igazi emberi kapcsolatok alapja, ha őszintén bánunk egymással és önmagunkat adjuk. De nem olyan könnyű elérni, hogy az ember olyannak szeressen, amilyen vagy. (általánosságban értem) Vagyis valószínűleg megkönnyíteném magamnak a helyzetet, ha nem lennék ilyen agyalós, én simán adnám önmagam a világnak, de mindig pörög bennem valami, hogy vajon mikor?, kinek?, miért?, stb... De rajta vagyok, hogy elfogadjam ÉN magamat először, és akkor könnyebb lesz másokkal szeme állnom :)
TörlésKedves Abony! Fura nem, hogy manapság az őszinte szeretet az, amire a legkevésbé képesek az emberek... Ha megkérdeznek valakit, hogy tud-e szeretni, szinte mindenki rávágja, hogy igen, hiszen szeretni mindenki tud, ezt nem tanulja az ember... De akkor miért szeret az ember önzőn, féltőn, feltételekhez kötve? Nem tudom így értetted-e, de szerintem nem Neked (általánosságban) kell elérned másokban, hogy őszintén szeressenek. Ha valaki szeret Téged, nem azért szeret, amit azért teszel, hogy szeressen. A Szeretet az emberek szívében lakozik, és azt nem lehet befolyásolni kívülről, azon csak belülről lehet változtatni. Tehát, ha valaki őszinte szeretetet érez egy másik ember iránt, az magában az emberben fogant meg, nem a másik érte el benne. Az mindenképpen jó út, ha el tudod fogadni és szeretni tudod Önmagad. Remélem sikerülni fog! :)
VálaszTörlésKedves Idegen! Tényleg furcsa, hogy sokan azt gondolják, a szeretet egy olyan dolog, amit úgy meg lehet szervezni, mint egy vakációt. Sajnos olyan nincs, hogy "na én most szeretni foglak", csak olyan van, hogy "basszus... hát én szeretlek!" És sokszor nem ismerik fel a kettő közti különbséget, mert annyira ragaszkodnak a "szabad ember vagyok, szabadon gondolkozom" elvhez (ami manapság nagyon menő), hogy képtelenek elfogadni: Érzelmeket nem lehet gyártani. Rajta vagyok egy úton, bár egyesek szerint rossz útra léptem rá, és komolyan el kell gondolkozzak, merre megyek tovább. Majd még elválik, megállni minden esetre nem tudok, mert azt csak akkor érném el, ha meghalnék.
Törlés