Szerelem, házasság... :S
Annyira nincs most kedvem itthon lenni. Tanulgatok, fetrengek, néha sikerül elaludnom és olyan vagyok, mint egy másnapos mocsári szörny. Anyák napja van, bár nem sok mindent tettünk az ügy érdekében. Szerencsére Lice nem várja el, hogy most aranykalitkában szállítsuk át a Sugár cinema V.I.P. részlegébe és beváltsuk neki a csúcs szuper popcorn-os kedvezményünket. Tesókkal csináltunk neki reggelit, virágot is kapott és felköszöntöttük. Aztán mentünk mamához is. De ezen kívül nem történt semmi. Annyira haszontalannak és semmirekellőnek érzem magam... (tudom ez szinonima, de hogy lássátok milyen gazdag a szókincsem xD )
Minden esetre a tegnap este fantasztikus volt!:) Brigivel egész délután a városban voltunk, ettünk, beültünk a Soterbe, elmentünk könyvesboltba, még fagyiztunk is, szóval jó volt. Aztán hazamentünk úgy 9-kor és már mentem is tovább a vasútra, ahol találkoztam Zolival................................... uhh, hát igen. Jó volt :D
Most nem sétáltunk olyan sokat, lementünk a patakpartra, ahol összefutottunk Brigivel, hazakísértük, mi meg kiültünk a játszótérre. Szeretem, hogyha közel van hozzám, bár kicsit félek a távolság csökkenésétől. Nagyon jól tudom, hogy hányszor basztak már át, és azt is tudom, hogy legtöbb esetben én voltam a hibás, mert hagytam magam. Azt hiszem, nem is leszek képes érzelmileg nyitni, hiszen semmi okom nincs a bizalomra. Tök mindegy, kiről legyen szó, mindegy, hogy a későbbiekben, vagy sokkal messzebb a jövőben, már nem leszek az a hiszékeny, naiv kislány, aki azt gondolja, létezik szerelem. Szerintem nem.
A szerelem, mint olyan, csak egy biokémiai folyamat, ami a szervezetben zajlik le. Arról nem is beszélve, hogy ez a folyamat csupán 2 évig maradhat fent, maximum. Elmúlik egyszer. Azok, akik együtt élnek már sok sok éve, ők sem szerelmesek. A szerelem is átalakul. Először minden rózsaszín, habos-babos, hihetetlen nagy a vágy, a szenvedély, és persze a meggondolatlanság is... Aztán ez jó esetben átmegy tiszteletbe, megbecsülésbe, barátságba, ragaszkodásba. Na ez az, ami a házastársak között megvan. (jó most már nagyon ritkán, mert igen gyakori lett a válás...) Azt akarom, hogyha én megtalálom az "igazit", vagyis azt az ember, akivel én le tudom élni az életem, akivel kellőképpen kompatibilis vagyok, és tudunk őszinték lenni egymáshoz, és bizalommal tudunk beszélgetni, akkor mi soha ne váljunk szét, legyen az eskü, az egy eskü, amit nem azért teszünk, hogy aztán felbontsuk... Én biztos, hogy szeretni fogom azt, akinek végül igent mondok, és nem fogok jobbra-balra tekintgetni, számomra a hűség az szent. Hiába nem vagyok vallásos, ezt biztosan tudom állítani.
Jó, jó, felébredtem, bocsi...
Minden esetre a tegnap este fantasztikus volt!:) Brigivel egész délután a városban voltunk, ettünk, beültünk a Soterbe, elmentünk könyvesboltba, még fagyiztunk is, szóval jó volt. Aztán hazamentünk úgy 9-kor és már mentem is tovább a vasútra, ahol találkoztam Zolival................................... uhh, hát igen. Jó volt :D
Most nem sétáltunk olyan sokat, lementünk a patakpartra, ahol összefutottunk Brigivel, hazakísértük, mi meg kiültünk a játszótérre. Szeretem, hogyha közel van hozzám, bár kicsit félek a távolság csökkenésétől. Nagyon jól tudom, hogy hányszor basztak már át, és azt is tudom, hogy legtöbb esetben én voltam a hibás, mert hagytam magam. Azt hiszem, nem is leszek képes érzelmileg nyitni, hiszen semmi okom nincs a bizalomra. Tök mindegy, kiről legyen szó, mindegy, hogy a későbbiekben, vagy sokkal messzebb a jövőben, már nem leszek az a hiszékeny, naiv kislány, aki azt gondolja, létezik szerelem. Szerintem nem.
Persze van, akiknek összejön, és ez a legszebb az egészben... Miattuk sosem adom fel :)
Így még egyedül is jobban érzem magam, mintha ők nem lennének együtt.
A szerelem, mint olyan, csak egy biokémiai folyamat, ami a szervezetben zajlik le. Arról nem is beszélve, hogy ez a folyamat csupán 2 évig maradhat fent, maximum. Elmúlik egyszer. Azok, akik együtt élnek már sok sok éve, ők sem szerelmesek. A szerelem is átalakul. Először minden rózsaszín, habos-babos, hihetetlen nagy a vágy, a szenvedély, és persze a meggondolatlanság is... Aztán ez jó esetben átmegy tiszteletbe, megbecsülésbe, barátságba, ragaszkodásba. Na ez az, ami a házastársak között megvan. (jó most már nagyon ritkán, mert igen gyakori lett a válás...) Azt akarom, hogyha én megtalálom az "igazit", vagyis azt az ember, akivel én le tudom élni az életem, akivel kellőképpen kompatibilis vagyok, és tudunk őszinték lenni egymáshoz, és bizalommal tudunk beszélgetni, akkor mi soha ne váljunk szét, legyen az eskü, az egy eskü, amit nem azért teszünk, hogy aztán felbontsuk... Én biztos, hogy szeretni fogom azt, akinek végül igent mondok, és nem fogok jobbra-balra tekintgetni, számomra a hűség az szent. Hiába nem vagyok vallásos, ezt biztosan tudom állítani.
Jó, jó, felébredtem, bocsi...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése