Margit-sziget és a szörnyek
Szép jó reggelt mindenkinek, remélem jól aludtatok, meeeeert (és itt jön a nagy attrakció) én nem! Nem mintha amúgy nem aludhatnátok jól, de kérlek, élvezzétek helyettem is az álmok nélküli békés éjszakákat...
Tegnap elmentem kicsit kiszellőztetni a fejemet a barátaimmal. Csabi és Alex potenciális partnernek tűntek ebben, baromi toleránsak velem. Nem szóltak be, hogy "hé Te, ne a cipőd orrát bámuld, hanem beszélgess velünk" hogyha épp nem volt kedvem beszélgetni. Megmondom őszintén elég instabil volt a kedélyállapotom. Egyszer örültem, hogy ott vagyok, egyszer meg már kurvára untam mindent és mindenkit, de ennek igen egyszerű az oka: lkjhseflkjhwlkfh. Asszem tudjátok. Arról nem is beszélve, amin Alexával mindketten felhúztuk az agyunkat, hogy tipikusan hülye kis picsákkal voltunk körülvéve. Nagyon nem örültem neki, hogy a nyavalygásukat kellett hallgatnom. Alex annyira nem bírta a strapát, hogy odébb ment úgy... nem is tudom, vagy 100 méterrel? Lehet nekem is az kellett volna...
Na mindegy, egy óra múlva mentünk ki a Margit-szigetre, ott egész jól elvoltunk. Egy incidenst kivéve, amikor is egy kövér kisebbségi komplexusos liba beszólt oly módon, hogy valakitől kérdezte, hogy hol van X,Y (nem ismerem őket), aki rámutatott a Csabiékra akik kicsit arrébb álltak és beszélgettek, erre a kövér szőke válasza: Nem ők, hanem akik számítanak... - Na hát nem tudom ez mennyire volt érthető, nekem eléggé levágós, hogy nem tartozunk bele az előkelő társaságukba és ennek még hangot is mer adni. Adjon is, BÜSZKE VAGYOK RÁ, csessze meg! Utálom az ilyen dögöket.
Amikor ilyen módon megkülönböztet valaki a magafajtáitól, két dolog jut az eszembe.
HÁL' ISTENNEK, hogy én nem lettem ilyen gusztustalan kis mitugrász, és kaptam annyi pofont az élettől, hogy megtanuljam értékelni nem csak magamat, hanem a környezetemben lévőket is, és tudjam legalább ennyire lenézni azokat a fennhéjázó parazitákat, akiknek csak ez számít: pénz, ruha, álarc...
A másik dolog meg, hogy ha ennyire odavan az ő kis barátaiért, akkor miért kapaszkodik olyan kétségbeesetten a nyakukba, hogy ennek még hangot is kelljen adnia? Nem azért, de én is szeretem a barátaimat, és igenis SOKKAL többre tartom őket mind személyiségileg, mind érzelmileg, mint bárki mást, mégsem mondok ilyet másoknak, sem nekik, sem a társaságon kívül esőknek, mert én pontosan tudom, hogy a kettőnk, vagy sokunk közti kapcsolat nem attól erősödik meg, hogy lenézem a többieket. Nálam az emelkedés csakis fölfelé vezet, nem úgy emelem őket a magasba, hogy minden mást lesüllyesztek magam körül... (na ezt boncolgassátok kicsit... :) eskü van értelme, csak bonyolult.)
Ha a barátaimra kezet, vagy hangot emelnek, akkor én legalább annyira fogok rá kezet és hangot IS emelni.
Tegnap elmentem kicsit kiszellőztetni a fejemet a barátaimmal. Csabi és Alex potenciális partnernek tűntek ebben, baromi toleránsak velem. Nem szóltak be, hogy "hé Te, ne a cipőd orrát bámuld, hanem beszélgess velünk" hogyha épp nem volt kedvem beszélgetni. Megmondom őszintén elég instabil volt a kedélyállapotom. Egyszer örültem, hogy ott vagyok, egyszer meg már kurvára untam mindent és mindenkit, de ennek igen egyszerű az oka: lkjhseflkjhwlkfh. Asszem tudjátok. Arról nem is beszélve, amin Alexával mindketten felhúztuk az agyunkat, hogy tipikusan hülye kis picsákkal voltunk körülvéve. Nagyon nem örültem neki, hogy a nyavalygásukat kellett hallgatnom. Alex annyira nem bírta a strapát, hogy odébb ment úgy... nem is tudom, vagy 100 méterrel? Lehet nekem is az kellett volna...
Na mindegy, egy óra múlva mentünk ki a Margit-szigetre, ott egész jól elvoltunk. Egy incidenst kivéve, amikor is egy kövér kisebbségi komplexusos liba beszólt oly módon, hogy valakitől kérdezte, hogy hol van X,Y (nem ismerem őket), aki rámutatott a Csabiékra akik kicsit arrébb álltak és beszélgettek, erre a kövér szőke válasza: Nem ők, hanem akik számítanak... - Na hát nem tudom ez mennyire volt érthető, nekem eléggé levágós, hogy nem tartozunk bele az előkelő társaságukba és ennek még hangot is mer adni. Adjon is, BÜSZKE VAGYOK RÁ, csessze meg! Utálom az ilyen dögöket.
Amikor ilyen módon megkülönböztet valaki a magafajtáitól, két dolog jut az eszembe.
HÁL' ISTENNEK, hogy én nem lettem ilyen gusztustalan kis mitugrász, és kaptam annyi pofont az élettől, hogy megtanuljam értékelni nem csak magamat, hanem a környezetemben lévőket is, és tudjam legalább ennyire lenézni azokat a fennhéjázó parazitákat, akiknek csak ez számít: pénz, ruha, álarc...
A másik dolog meg, hogy ha ennyire odavan az ő kis barátaiért, akkor miért kapaszkodik olyan kétségbeesetten a nyakukba, hogy ennek még hangot is kelljen adnia? Nem azért, de én is szeretem a barátaimat, és igenis SOKKAL többre tartom őket mind személyiségileg, mind érzelmileg, mint bárki mást, mégsem mondok ilyet másoknak, sem nekik, sem a társaságon kívül esőknek, mert én pontosan tudom, hogy a kettőnk, vagy sokunk közti kapcsolat nem attól erősödik meg, hogy lenézem a többieket. Nálam az emelkedés csakis fölfelé vezet, nem úgy emelem őket a magasba, hogy minden mást lesüllyesztek magam körül... (na ezt boncolgassátok kicsit... :) eskü van értelme, csak bonyolult.)
Ha a barátaimra kezet, vagy hangot emelnek, akkor én legalább annyira fogok rá kezet és hangot IS emelni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése