Marakodás magammal magamért
Hogy ma milyen szép idő volt... Amikor csak tudtunk, kiültünk a suliban a kertbe, hogy napozzunk kicsit, jól meg is fogott a nap... :D Annyira persze nem volt szerencsés a mai nap abból a szempontból, hogy német és matek dogát is kellett írnom... fujj. Valahogy azért megbirkóztam a feladattal!
Aztán a zongora... meg az összhangzattan... Most nagyon nem volt hozzá kedvem, mégis el kellett menni. Persze ha azt akarom, hogy felvegyenek a zeneakadémiára, baromira rá kell gyúrnom. Csak lusta vagyok :)
Ezután találkoztam Lacival, és kiültünk kicsit a Múzeum lépcsőjére, ott is napoztam egy sort. Lehet, hogy mire legközelebb láttok, tök fekete leszek o.O Khm...
Tegnap találkoztam Zolival, és nagyon nagyon jól éreztem magam. Jó volt közel lenni hozzá, beszélni vele, hallgatni, amit mond, és egy cseppet sem zavart, hogy beteg... Mármint talán megcsókolt volna, de örülök, hogy nem így volt! Mert egyel több esélyt adtunk magunknak az ismerkedésre. Úgy érzem, hogy ismerem őt, annyira, amennyire kell, de én még többet szeretnék belőle, egyszerűen nem elég! Csak az idő, meg a gondok, meg a tapasztalat.... hát igen, a kibeb*tt tapasztalat. Robi azt mondta, bíznom kell mindenkiben, ha nem akarok egyedül maradni, és igaza is van, de én jelenleg nem attól félek, hogy egyedül maradok életem hátralévő részében, hanem attól, hogy megint pofára fogok esni. Igen, benne van a pakliban, mindig kell számolni az ilyenekkel, de amennyire csak tudom, megóvom magamat a felesleges ütésektől. De a durva az az, hogy érte még ezt is bevállalom. Csak szép lassan. Nem tudom, hogy mit akarok, azt tudom, hogy most jó, és azt is tudom, hogy később is jó lehet. De nem vagyok jós, tökre nincs meg az a képességem, hogy garanciát tudjak vállalni valamiért, még a saját érzéseimért sem. Mármint úgy értem, hogy nem tudom biztosra megmondani, hogy boldog leszek, vagy nem, mert ez egy rajtam kívül álló dolog. Sokan megbánthatnak, sok mindenkit megbántottam, nem szándékosan, de megbántottam.
Én csak azt tudom, hogy akik velem vannak most, és akiket szeretek, ők is megbánthatnak... De biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tennék... És ami még biztosabb, hogy hiányzik Zoli.
Aztán a zongora... meg az összhangzattan... Most nagyon nem volt hozzá kedvem, mégis el kellett menni. Persze ha azt akarom, hogy felvegyenek a zeneakadémiára, baromira rá kell gyúrnom. Csak lusta vagyok :)
Ezután találkoztam Lacival, és kiültünk kicsit a Múzeum lépcsőjére, ott is napoztam egy sort. Lehet, hogy mire legközelebb láttok, tök fekete leszek o.O Khm...
Tegnap találkoztam Zolival, és nagyon nagyon jól éreztem magam. Jó volt közel lenni hozzá, beszélni vele, hallgatni, amit mond, és egy cseppet sem zavart, hogy beteg... Mármint talán megcsókolt volna, de örülök, hogy nem így volt! Mert egyel több esélyt adtunk magunknak az ismerkedésre. Úgy érzem, hogy ismerem őt, annyira, amennyire kell, de én még többet szeretnék belőle, egyszerűen nem elég! Csak az idő, meg a gondok, meg a tapasztalat.... hát igen, a kibeb*tt tapasztalat. Robi azt mondta, bíznom kell mindenkiben, ha nem akarok egyedül maradni, és igaza is van, de én jelenleg nem attól félek, hogy egyedül maradok életem hátralévő részében, hanem attól, hogy megint pofára fogok esni. Igen, benne van a pakliban, mindig kell számolni az ilyenekkel, de amennyire csak tudom, megóvom magamat a felesleges ütésektől. De a durva az az, hogy érte még ezt is bevállalom. Csak szép lassan. Nem tudom, hogy mit akarok, azt tudom, hogy most jó, és azt is tudom, hogy később is jó lehet. De nem vagyok jós, tökre nincs meg az a képességem, hogy garanciát tudjak vállalni valamiért, még a saját érzéseimért sem. Mármint úgy értem, hogy nem tudom biztosra megmondani, hogy boldog leszek, vagy nem, mert ez egy rajtam kívül álló dolog. Sokan megbánthatnak, sok mindenkit megbántottam, nem szándékosan, de megbántottam.
Én csak azt tudom, hogy akik velem vannak most, és akiket szeretek, ők is megbánthatnak... De biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tennék... És ami még biztosabb, hogy hiányzik Zoli.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése