Bizalom és gondolatok

Ma szerencsére sokáig tudtam beszélni Szaszával. Nagyon jól esett, hogy most legalább kiadhattam magamból minden hülye gondolatot, ami a fejemben kavargott egész nap, hetek óta, hónapok óta. Egyes dolgok évek óta bennem motoszkálnak, de még mindig nem sikerült tőlük teljesen megválnom. A lelki nyomor elég szörnyű dolog, pont azért, mert olyan szinten deformálódott a személyiségem, hogy ha a fájdalomtól meg akarnék válni, akkor a személyiségem egy igen nagy részét tenném kockára.

Hiszen azért vagyok az, aki, mert az történt velem, ami...

Az, hogy van segítségem, nem az én érdemem. Azok az emberek, akiket szeretek, azért vannak mellettem, mert türelmesek és mert ők is tudják, mi a fájdalom. Lehet, hogy nem mondják ki, lehet, hogy egész nap ezt szövegelik nekem, és talán már hitelét kellett volna vesztenie, de tudom, hogy igenis, szenvedtek ők is. Ezzel a tulajdonságukkal együtt érzem magam közéjük valónak, és azzal, hogy viszont szeretnek engem, és tudom, hogy bízhatunk egymásban. Van ennél jobb, most komolyan...? A bizalom egy olyan érzés, amit ráfoghatsz a barátságra, a szerelemre, a tudományra, a művészetre... Szerintem az egyik legfelemelőbb érzés.

Pont ezért jó volt ma is a beszélgetés, mert tudom, hogy egy olyan emberrel osztom meg a gondolataimat, aki nem "egyik fülén be, másikon ki" elven alapul, hanem figyel rám, reagál, tanácsot ad, és az a helyzet, hogy eddig minden tanácsát megfogadtam, és csodák csodája, be is váltak. Azon még dolgozom, hogy olyan tudatos legyek, mint ő, de azt hiszem, jó úton haladok.

Köszönöm, hogy fogjátok a kezem!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ajaj...

Nunca me olvides