- tamazonasz -

Hmmmm, Hmmmm, mit találtam... Egy nagyon régi kis novella szösszenet, amit igyekeztem humorosra venni, több-kevesebb sikerrel:D "Ma igen különleges feladatot bíztak rám a szüleim. El kellett juttatnom egy csomagot A-ból B-be. A küldetés nem bizonyult nagyon nehéznek, mégis, gyakorlott koncentrációs képességet, és fejlett harci tapasztalatot igényelt. Minden úgy alakult, ahogy azt elterveztem. Megbízóim elfuvaroztak egy darabig, aztán a veszélyesebb környéknél megálltak. Megbeszéltük, miben állapodtunk meg, még egyszer átfutottuk a szabályokat, aztán tovább hajtottak egy másik munka irányába. Ahogy a kocsi elt ű nt, jeges csönd vett körül. Sötét éjszaka volt... röpködtek a mínuszok a leveg ő ben, de egyetlen faág sem mozdult a negatív töltések felé. Szélcsend volt, igen, igen... minden csendek éjszakája...! A feladatom nem engedett meg holmi tájleírásokon töprengeni, ezért hamar odébb álltam. Miután sikerült felfedeznem, hogy egy méterrel arrébb is fázom, már tudtam...

Ahw... tudod, van az az érzés, amit senki nem tud elfelejteni... mindegy, hogy milyen távoli vagy közeli az emlék, mégis beleborzongsz és görcsbe rándul a hasad, mert akarod megint és megint, and again, and again, y otra vez, y otra vez, y otre vez... Ki tudja miről beszélek?:) Aki nem, az hazudik! És pont ez a jó az emlékekben, hogy hiába telt el nem tudom én hány év, attól még pontosan fel tudod idézni, legyen szó bármiről, már ha igazán akarod. Tapasztalataim szerint dolgokat nem lehet elfelejteni, hacsak nem kizárod az elmédből, gondolataidból. De attól az még ott van, csak elnyomod. Na én nem szoktam elnyomni semmiféle emléket, NEM SZABAD! És ettől tudom átélni újra az életem, ha úgy akarom. Ettől tudok jobban kalkulálni, így lehet más más következtetést levonni eseményekből... Most mégis hol tartanék, ha el akarom felejteni, hogy milyen szar volt a volt barátommal, mert sós teát itatott velem, és legszívesebben elfelejteném, hogyan hánytam szét utána a vécét... Nagyon

Körülbelül egy óra múlva kezdődik a Big Band-es koncert a Dózsában. Lehet, hogy el kéne kezdenem készülődni, de annyira nincs kedvem most odamenni, hogy azon gondolkozom, elüttetem magam. Csak egy kicsit, hogy nagyobb bajom ne essen... Egy laza kis agyrázkódás még nem árthat annyit! :) Vagy véletlenül eltöröm az ujjamat, mert rávágom az ajtót. És szerencsétlenségemre pont egy olyan darabot játszok, ahol nem hagyhatok ki hangokat. Najó, de, de én pont a kisujjamat töröm el, mert az kihagyhatatlan a darabban. Sőt, inkább elraboltatom magam az "idegenekkel". Vagy csak egyszerűen itthon maradok, és felmondok... Sajnos nem tehetem meg, mert ez rontaná a presztízsem, ami nincs, szóval mínuszban lennék. Szarügy... Ha pályán akarok maradni, akkor ugyanolyan lelkesedéssel kell játszanom a Caravan-t 20x-ra is, 100x-ra is, mint elsőre. És még akkor is örülnöm kell neki, ha fáj a hasam, ha fáradt vagyok, ha menstruálok, ha épp mosórongy vagyok, vagy ha dobott a pasim. De most egyik sem

Szerelmes vagyok a szélbe. Komolyan. Egyszerűen akármit csinálok, nem vagyok képes elmenni mellette anélkül, hogy hozzá nem érnék. Nem... nem várom meg, míg ő jön hozzám, inkább én ölelem át. Fogalmam sincs, miért érzem ennyire közel magamhoz. De élvezem, amikor a hajamba kap, vagy amikor az arcomat simogatja. A buszon, a metrón, az utcán, a patak parton, mindenhol rá gondolok, és ha szerencsém van, odajön hozzám... Bármilyen nyomi is az idő, bármennyire lóg az eső lába, vagy beteg vagyok, vagy rossz kedvű, ez mindig felvidít. Talán a társamat keresem benne. De most már inkább érzem azt, hogy a társamban keresem a szelet. Egy ilyen pár kell nekem, aki olyan, mint a szél. Mert úgy érzem, akkor nem fulladnék meg a tömegben, a melegben, a bűzben, hanem lenne, aki elsodorná ezeket a rossz dolgokat az életemből. Ezek csak most jutnak eszembe, spontán, nem gondolkoztam rajta. Valószínűleg baromi nagy hülyeség, amit mondok, és pár perc múlva csak nevetek önmagam "virágnyelvű" roma

Fura gondolataim vannak. Már megint, igen, a jó öreg, megszokott gondolatok... :D Először is azzal kapcsolatban, hogy vajon Nóri miért nem hív fel? Lehet, hogy más dolga van? Vagy nekem kéne felhívnom őt? Vagy ilyenkor mi a prioritás? Valószínűleg, ha nem jelentkezik, akkor Janival van, akkor én meg nem akarom zavarni, mert ő akkor boldog, ha együtt vannak. De akkor mikor beszélünk? Majd a suliban... igaz, még az is valami. Alexával viszont együtt voltam szombaton is, meg vasárnap is. Örülök, hogy vele voltam, bár kicsit feszkós volt a légkör... Valószínűleg őt is úgy belb*szta az a "bizonyos" gyerek, aki engem is. Bár én nem miatta voltam annyira mosórongy tegnap, hanem a történtek miatt is. A tudat, hogy Tomi elmegy, meg hogy többet nem fogunk találkozni az utazásig... Az egész úgy pörög bennem, mint egy befejezetlen képregény lapjai. Csak képek, színek, SZÍNBOMBÁK, de nem látom bennük az összefüggést. Túl sok minden jár a fejemben, és kezdek bekattanni. Talán le kéne hűt

Szokásomhoz híven ma is elég összetett és frusztráló álmom volt... Sok minden megjelent, ami mostanában szóba került a mindennapjaimban. Kezdve a raktártól, az állatokig, pasi ügyek, síelés, utazás és leginkább a mai zongora órám... Annyira nincs most hangulatom elmenni itthonról, inkább heverésznék még egy kicsit az ágyban, és gondolkoznék. Nem akarok álmodni, csak gondolkozni. Sok minden jár a fejemben, így nem tudnék békésen aludni, viszont ébren egy csomó mindenre rájöhetek. De most nem, most tűzök le gyakorolni, mert Ági mérges lesz rám, ha megint nem mutatok fel semmit... Arról nem is beszélve, hogy szerdán koncertem lesz a Vigyázóban!!! Fck, most jutott eszembe, pedig már volt programom, piiiiii*baa! Na jó, whatever, nem stresszelem magam ezen is, majd csak lesz valahogy... Tomi nagyon fog nekem hiányozni. Persze Alexa mellett én inkább meg sem szólalok. De az érzelem mondjuk nem feltétlen időn alapszik. Szerintem. Volt már rá példa, hogy egyik barátomat sokkal jobban szer

Tegnap volt az osztálytalálkozónk... általános iskolás... Sajnos elég kevesen voltunk, összesen 13-an, meg még 10 körül jött húgom és a barátja. Az elején nagyon nem élveztem, nem tudtam bekapcsolódni a beszélgetésbe, meg őszintén szólva nem is nagyon érdekelt, hogy mit mondanak. Aztán kicsit felnyílt a szemem, érdeklődőbb lettem és igyekeztem én is a társalkodás részévé válni! Végül sikerült is, jót beszélgettünk egy-két osztálytársammal, közben telefonon chat-eltem... Őszintén szólva "ennyire" tudott lefoglalni akkor a társaság, egész máshol járt az eszem, és egész máshol is el tudtam volna képzelni az estémet... Szóval egy pár sör után úgy gondoltuk (már csak hárman maradtunk Tomival és Regővel), hogy hazamegyünk. Arról persze nem is beszélve, hogy zárt a kocsma:P Még út közben is a telefonomat bütyköltem, beszélgettem, de aztán kedves emberem elvonult aludni. Nem is csodálom, hajnali kettőkor már igen súlyos tud lenni a szempilla. Az én szempillám is súlyos volt, úg

Szerintem nekem egy kis komisz ördög bujkál a fejemben, és néha kikívánkozik onnan egy-két fura ötlettel. Például most, hogy szakadó esőben mentem ki megfuttatni a kutyát. A villámok csapkodtak a fejem fölött, a hajam az égnek állt (volna, ha nem lett volna csupa víz), és közben mosolyogva forogtam körbe-körbe... Najó, talán betudható annak is, hogy boldog vagyok :) Találkoztam ma Zolival, és tartottunk egy jó kis "Tami fekszik Zoli ölében" relaxing afternoon-t. Kint feküdtünk (feküdtem) a patakparton és beszélgettünk. Sokat. És sok mindenről. Közben nem volt más dolgom, mint érezni a szelet, napozni a napfényben, hallgatni a patak csordogálását, és élvezni, ahogy cirógatják az arcom... :) Szeretnék még sok-sok ilyet! Na meg persze az is jó volt, hogy megint beszélgettem, ÉRTELMESEN, ÉRTELMES dolgokról, érzelmekről, tapasztalatokról, kétségekről, meg a pillanatnyi érzésekről. Ajánlom mindenkinek, hogy ha van kivel, üljetek le, és Hajszál Pontosan Mondjátok Ki Egymásnak,

Ahhoz képest, hogy mennyit tököltem ma a bankban, végül egész jól alakult a napom. Miután meglátogattam Moncsit és Viktor babát, hazajöttem és bedöglöttem az ágyba aludni. Nagyon furcsán érzem magam, zsibbad a testem és nem vagyok ura önmagamnak. Mintha folyamatos kábulatban lennék... Kicsit ijesztő. De aztán Brigihez lementem a patakpartra, kifeküdtünk a fűbe egy barátjával, Krisztiánnal. Beszélgettünk, jó volt. Igazi felüdülés:) Időközben elgondolkoztam, hogy vajon miért gondolkozom annyit? Robi azt mondta nekem, hogy túl sokat agyalok dolgokon, ahelyett, hogy sodródnék az árral, az élettel. És igaza van... Ha mindent annyiszor meggondolok, ahányszor én jónak látom, akkor már rég elúszott mellettem a lehetőség, akár rossz, akár jó. Az élet nem válogat, az idő véges, a pillanatok meg aztán tényleg nagyon gyorsan tovaszállnak. El kell fogadnom a tényt, hogy bármennyire is próbálok ellenállni a rossz dolgoknak, azok így is úgy is bekövetkeznek. Akkor már inkább egy csokorba fogom az e

Viktor gyönyörű kisbaba. Még csak két hónapos, de már olyan tekintete van, mint aki fel akarná falni az egész világot. Mindent látni akar, mindent tud, és én amikor ránézek, csak azt tudom, hogy nem tudok semmit... Hol vagyok én még attól, hogy világra hozzak egy ilyen kis csöppséget? Hol vagyok még attól, hogy felelősséget merjek vállalni egy életért? Nem rég álmomban gyermeket vártam a Haláltól. Azt sem tudtam, hogy szeressem, vagy utáljam a babámat. Még meg sem született, de már dilemmát okozott az, hogy elfogadjam a Halált apjának, vagy ne? Aztán végül csak belenyugodtam. Nem akartam elvetetni, bár apám azt támogatta, meg akartam tartani, és minél többet volt a hasamban, annál inkább ragaszkodtam hozzá. A végén már szerettem őt. Már a halált is szerettem, hiszen tudtam, hogy engem választott, engem szeret, rám vigyáz, velem van... Mit számít, hogy ki ő, ha ilyen gondoskodó? Nem az a lényeg, hogy mit gondolnak róla az emberek, hanem az, hogy én mit érzek iránta... Ha Zolira go

Nem taglalnám az egész álmomat, csak egy kis részletet... Úgy, ahogy lefeküdtem, hosszú fehér hálóingben, álmomban fel is keltem. Búgott a világ, fájt a fejem, és a tükör elé rohantam. Amit akkor láttam, az hátborzongató volt. Saját arcom eltorzult mását. Nagyon hasonlított rám, de nagyon félelmetes volt. Semmi érzelmet, semmi empátiát nem láttam az arcán (arcomon) és rémisztően szúrós tekintettel bámult vissza rám a tükörből. Aztán amikor kimentem a szobából, levert a víz, szédültem, elkábultam szinte teljesen. Amire még emlékszem, hogy kikerültem az utcára, és arra gondoltam, hogy úgy kell tennem, mint ahogy azt a lányt (magamat) láttam a tükörben. Ha olyan az arcom, mint aminek láttam, akkor olyanná kell válnom, elvégre egy érzéketlen szörnynek nem lehetnek érzései. Onnantól kezdve senkire nem próbáltam meg rámosolyogni, mindenkivel idegenként viselkedtem és folyamatosan azon járt az agyam, hogyan tehetném tönkre mások életét... Na, nagyon happy, ugye?:) Szerintem nem anny

Hogy ma milyen szép idő volt... Amikor csak tudtunk, kiültünk a suliban a kertbe, hogy napozzunk kicsit, jól meg is fogott a nap... :D Annyira persze nem volt szerencsés a mai nap abból a szempontból, hogy német és matek dogát is kellett írnom... fujj. Valahogy azért megbirkóztam a feladattal! Aztán a zongora... meg az összhangzattan... Most nagyon nem volt hozzá kedvem, mégis el kellett menni. Persze ha azt akarom, hogy felvegyenek a zeneakadémiára, baromira rá kell gyúrnom. Csak lusta vagyok :) Ezután találkoztam Lacival, és kiültünk kicsit a Múzeum lépcsőjére, ott is napoztam egy sort. Lehet, hogy mire legközelebb láttok, tök fekete leszek o.O Khm... Tegnap találkoztam Zolival, és nagyon nagyon jól éreztem magam. Jó volt közel lenni hozzá, beszélni vele, hallgatni, amit mond, és egy cseppet sem zavart, hogy beteg... Mármint talán megcsókolt volna, de örülök, hogy nem így volt! Mert egyel több esélyt adtunk magunknak az ismerkedésre. Úgy érzem, hogy ismerem őt, annyira, amennyir

Megláttam Endit és Mátét, ahogy a levegőben akrobatikáznak, próbálták feltenni a foci hálót, de valahogy nem sikerült... Kimentem hozzájuk a pályára, és elkezdtünk focizni kicsit. Csak light-osan :) Szeretek velük kint lenni, mert rendesek velem és nem zavarja egyikőjüket sem a szabadszájúságom. Ráadásul Endi álmaim pasija, csak épp rosszkor születtem, hogy ezt felvehessem magamra :) Na de tényleg jó volt most is, dumáltunk kicsit, erre egyszer odajött egy kis tökmag, hogy szeretne játszani... Hamarosan kiderült, hogy Endi úgy néz ki, mint egy süni, én mint egy baba, Máté meg mint egy víziló. Akkor még vicces volt... :D De amikor már megkaptam a buta, béna, szemétláda, faszfej baba jelzőket, kicsit pipa lettem. Ez brutális, hogy egy kis *** hogy beszélhet már 8 évesen így? Csak néztem... Aztán már nem csak néztem, inkább kiálltam a pályáról, hogy meg ne találjam rúgni. Nem tudom, hogy a fiúk hogy lehetnek ilyen türelmesek, én nagyon ki voltam rájuk akadva. Aztán kicsit oldódott a helyz

Néha elgondolkozom rajta, hogy vajon miért nem lehet azt csinálni, amit igazán szeretne az ember? Miért nem lehet egyszerűen azt tenni, amihez kedvünk van? Olyan rövid az élet... Aztán a válasz persze egyszerű és ha belegondolok, logikus is... Azért nem, mert akkor káosz lenne. Ezek szerint, áldozatot kell hoznunk az úgy nevezett (hazudott) "béke" fenntartása érdekében. Akkor meg jön a gondolat, hogy ez igazságtalanság. Miért nincs igazság? Azért, mert ha az lenne, szintén a válasz ebből következtetve: Káosz keletkezne. Akkor most egy igazságtalan és szabadságban igen korlátolt világban élünk. Miért is jó ez? Hogy boldogok legyünk... Mi a boldogság egyáltalán, ha nem az igazságosság és élet örömeit élvező lét? Hát a boldogság, kedves mindenki: Az, amit eltiltunk magunktól. A boldogságunk kulcsa a boldogtalanság! Na ezt add össze öregem. Ki is mondja, hogy az ember normális? Hát ezekből kiindulva váltig állítom, hogy senki. Ergo nem vagyunk normálisak. De ha én nem vagyok norm

Nagy nehezen sikerült elaludnom... Fél 5-kor! Még jó, hogy 6-kor kelek, nehogy túlaludjam magamat... Kezdek megőrülni ezektől az álmoktól, már amikor sikerült aludnom egyáltalán...

Te adtál nekem egy csillagfényes éjszakát. De nem csak ennyit adtál. Megajándékoztál egy életre szóló emlékkel. És még ennél is többel. Szívem folyton szerelmes, szemem éjjelenként csillagfényben ragyog, mikor a puszta falat bámulom. És nem csalódok, ha megszakad a szív, mert szívem szerelmes. Oly messze vagy, s az érzelmek már megtöltötték utam hozzád, és bennem egy zsineg már pattanásig feszül. S ez a feszültség feszületté vált, már fesztelen lelkem nem bír nélküled, és így, de most mégis úgy lennék hozzád sokkal közelebb! A szavak mondattá alakulnak, mégis minden mondat csak egy szó, és ha tudnád, hány mondattal áldottam meg a te jóságod és szereteted, szavak milliói árasztanák el lényed,  ami akkor is csak egy ártatlan és mégis halálos, fájó, de nélkülözhetetlen aprócseprő, hatalmas és vágytól duzzadó szó! Te megajándékoztál a tiszta szerelemmel, mely akár a fehér galamb, reám szállt és befészkelte magát szívembe.  Mintha száz év tel

Tizennégy napja van meg ez a blogom... azóta volt 103 olvasóm, 0 hozzászólásom. Igen, ezeket a dolgokat, amiket én írok, valószínűleg nem is nagyon lehet kommentálni. Sőt, csak reménykedem benne, hogy egyesek sosem fognak ráakadni a blogomra. De akkor minek írom? Na ez egy nagyon jó kérdés... Valószínűleg ez nekem egy "bátorság" próba. Aki ismer, az tudja, hogy nem szokásom fűnek-fának elmondani a problémáimat, sem a hülyeségeimet, amiket csinálok. DE! Valamikor valami megtört bennem, és ennek következtében döntöttem el, hogy nem érdekel, ki mit mond, én most ide fogok önteni minden baromságot, ami bennem van. Gondolok itt: érzelem, gondolatok, emlékek... És igen, azt is, ami fáj, és azt is, aminek nagyon örülök. Talán csak arra vagyok kíváncsi, hogy képes vagyok-e én is a világ elé állni és szólni, hogy ITT VAGYOK NA! Annyira nem vagyok gáz szerintem, legalábbis ismerek nálam sokkal problémásabb személyeket is, akik blogolnak, és elképesztően nagy hülyeségeket tudnak írni...

Büdösen, kócosan, fáradtan túl vagyok egy oltári nagy bulin! Tegnap még nem gondoltam volna, hogy úgy végződik a nap, ahogy, azokkal, akikkel... Mindenesetre akkorát tomboltunk Alexával, hogy összesen nem tudjuk már megszámolni, hány bizarr és lehetetlen dolgot műveltünk... :) Tomit köszöntöttem, eredetileg ez volt a cél, ami tulajdonképpen jól is sikerült. Sziklában kezdtünk (mármint ahol már én is ott voltam, Alexa egész nap vele volt), aztán átmentünk egy sráchoz házibuliba. Na ott... Basszus, olyat táncoltunk, amit én mindig is előnyben részesítettem, ha táncról volt szó, hogy NO TABU! Olyan volt, mintha ruhában szexeltek volna az emberek, mindenki 100% beleélte magát a ritmusba, a zenébe, és amikor valaki táncolt valakivel, nem volt semmi távolság, semmi gátlás, semmi határ! Arról nem is beszélve, hogy sokunkon már ruha sem volt... Én se vittem túlzásba xD Felszabadultam, őrültnek éreztem magam, és nem csak simán őrültnek, hanem akinek még őrült barátai is vannak!!!!!!!!!!!!

Na végre volt egy éjszaka, amikor nem hajszoltam magam túl az álmoktól és kipihenten ébredtem, erre ma megint... Kb. mint egy hulla, olyan lehettem :D Mondanak ötleteket, hogy vajon miért álmodok össze minden baromságot, lehet találgatni, persze, de ez nem segít rajtam... Inkább visszaveszem régi mesterségem és elkezdem megint magamnak építgetni az álmaimat, azt csókolom... Nem fogok itt minden éjjel imádkozni, hogy végre egyszer hagy pihenjek én is kicsit:) Ma is tök sokat beszélgettem Szabival, ami megint segített rajtam egy kicsit:) Minden alkalommal kevesebb titok szorong bennem, és minden alkalommal többet tudok meg másokról, jelen esetben róla. Ami viszont azért jó, mert imádom és szuper jó példakép!! :D Amúgy is feszült voltam ma... Ofő kitalálta, hogy ki kell fizetni 5100Ft-ot, ha nem megyünk el osztálykirándulásra (itt csak az információ NEM ÁTADÁSÁN voltam fennakadva, amúgy jogos...). Erre Nóri is meg Alex is kiakadtak. Ott ültem közöttük, és mind a kettő telefonon konz

Uh anyám, olyan frusztrált volt az álmom, hogy hullafáradtan keltem fel már megint... Ez annyira gáz... azért fáradok el, mert alszom... Valahogy nem értem:/ Több részre tagolódott ma az álmom, de csak néhány dolgot fogok kiemelni. Például azt, hogy: (...) levettem a pulcsimat, amibe beleakadt a hajam és kitéptem... Úgy néztem ki, mint egy csöves, a fejem tetején rövid volt a hajam, oldalt meg hosszú... Mind ezek mellé vöröses barna volt, szóval tökre kiakadtam, hogy így nem tudok elmenni bulizni. Barbi pedig pont hívott egy házibuliba , hogy bemutassa a barátait és hogy szórakozzak egy kicsit én is. Ott vagdostam a hajamat egy körömollóval , hogy valahogy azért mégis kinézzek. De mielőtt eljutottam volna a buliba, a családommal mentem étterembe, méghozzá a Gundell-be, de apukámat valamiért kitiltották, és csak a teraszon foglalhattunk helyet. Mivel a pincérnővel összevesztem, ezért a saját szendvicsemet kellett kicsomagolnom, és apukám azt mondta, hogy még örülhetek, ha me