- tamazonasz -

Csupán két dolgot szeretnék most elmondani. Az egyik, hogy este, mikor mentem haza, nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam a metrón. Először aki észrevette, megijedt, hogy esetleg rajta nevetek, de aztán megkönnyebbülve konstatálták (remélem), hogy csak magamban mosolygok. És tényleg. Bámultam a földet és hallgattam a zenét. Nagyon tetszett. Ilyenkor kisfilmek mennek lelki szemeim vetítő vásznán és néha jó, néha izgalmas, néha vicces jelenetek tárulnak elém. Most vicces volt, ezért tört ki belőlem a nevetés. Aztán leszálltam és még mindig szólt a zene. Szinte mint a katonák, úgy lépkedtem előre, ritmusra. A buszmegállóban táncolni kezdtem. Nem feltűnően, de rendesen megjárta a karom és a lábam a maga tánc mozdulatait. Míg a csillagos eget szimatoltam (mert hogy annak is van illata!), aztán egy határozott mozdulattal lebukott a kobakom és a földet pásztáztam, arra gondoltam, talán szétnézek, mi zajlik körülöttem. Semmi változás. Még mindig zombik álltak körülöttem. És ész

Szeretek írni az álmaimról. Nem azért, mert olyan nagy örömömet lelem abban, hogy a gép előtt ülve nyomkodom a betűket, akár lapra is vethetném őket és rejve maradhatnának mindenki elől. Sokkal személyesebb lenne és ez a fajta "misztikum" megmaradna az én titkomnak. De ha már így hozta a sors, legyen az bármi is, megosztom azokkal, akik valamiért idejönnek látogatóba és elolvassák a soraimat. Fogalmam sincs, hogy kik olvassák, nagyjából ide tudnám sorolni a családomat és a közelebbi barátaimat, ismerőseimet, de néha kapok egy-egy visszajelzést távolabbi, tőlem távolabb álló emberektől, akik olvassák és akaratomon kívül, nekik is tudtam adni valamit, amire lehet, hogy épp szükségük volt. Vagy azért, hogy belekössenek és véleményt nyílvánítsanak róla, vagy azért, hogy egyetértsenek. Vagy adok valami plusszt, vagy épp kizökkentem őket az aktuális gondolataikból és más felé terelem őket. Nem szándékos, de mégis az. Bár legtöbbször valami felismerést osztok meg veletek, ami va

11:10-kor keltem, a reggelem/délelőttöm mégis félálomban, fájdalmak közepette töltöttem. Nincs rosszabb, mikor egy lányt elér a felfázás tűhegyes érintése. Ökölbe szorítja szögesdrót kezét és belülről marcangol, mint aki ki akarja ásni magát. Egy szörny, aki csak az elménkben létezik, de jelenléte érzékelhető... Persze az is lehet, hogy simán csak egy gyulladás. De az olyan snassz. Szóval míg azon töprengtem, hogy ma éljek, vagy haljak, rájöttem, hogy így is-úgy is érezni fogom a fájdalmat. Ha könnyeimbe burkolózva nyöszörgök a paplan alatt, csak a fájdalomra koncentrálva, ellopok magamtól egy értékes napot. Inkább teszem a dolgom és megpróbálom én felemészteni az érzést, ahelyett, hogy az emésztene fel engem. Sok tekintetben furcsa a felfogásom. Vannak szituációk, amikor hirtelen megvilágosodik előttem valami. Mintha felkapcsolnák a lámpát és olyankor úgy érzem, mintha egy új fejezete nyílt volna az életemnek. Ilyen ez a felfázás is. Tulajdonképpen ez nem egy aktuális döntésem, e

"Kedves Nauzika!" ... kezdeném a naplóbejegyzésemet. De olyan régen írtam a naplómba, hogy szinte félek belenézni. Vajon mit tartogathat az utolsó teleírt oldal? Akkor éppen boldog voltam, vagy éppen nem? Lehet, hogy meguntam a saját csiki-csukámat, hogy egyszer tökéletesen elégedett vagyok magammal, egyszer meg inkább le sem írom, hogy mit gondolok. Vagyis hogy de, de az meg nem túl szép.  Aztán most, hogy ezeket a szavakat püfölöm a blogomba, rájöttem, hogy ezek a hangulatingadozások teljesen normálisak. Mi vinné előre az életet, ha nem az állandó változás? Ha nem kellene vitába szállnom magammal folyamatosan, hogy az előző bejegyzésemben mit gondoltam újra, miről változott meg a véleményem, akkor lehet, hogy még az első oldalon tartanék. "Kedves Nauzika! Te vagy az új naplóm, neked fogok írni, amíg engeded. Én Siklósi Tamara vagyok." ... és vége. Mert hogy ez vitathatatlan. Én Siklósi Tamara vagyok, és ennyi. Nincs véleményem semmiről. Nincsenek problém

Beteg szag. Ez csapta meg az orrom, amint kinyitottam az ajtót és beléptem a lakásba. Kibeb*szott beteg szag. Nem is annyira maga a szag a lényeg, hanem az a jól ismert, állott, langyos levegő. Az ember észre sem veszi, hogy a saját tüdejéből kifújt levegőt szívja vissza egy idő után, mert egyre fáradtabb és fáradtabb. Délben vettem a fáradtságot, hogy végre lezuhanyozzak. Egy jó, forró zuhany. Nagyon vágytam rá, mégis délelőtt 10-től tervezgettem már az action-t. Nem vitt rá a lélek. Mert ugyebár, a levegő... De aztán csak eljutottam odáig. Faltól falig tántorogtam, a szemem félig csukva volt, könnyezett, ha jobban kinyitottam, mert a fény miatt tüsszögnöm kell és a tüsszögést könnyezés előzi, ha nagy a fránya nátha. Borzasztó. Annyira szégyelltem magam, hogy még örültem is, hogy egyedül vagyok. Kell a fenének ápolás, jobb, ha ezt csak én látom. Annyira legyengült a testem, hogy a ruhák valahol út közben "estek" le rólam, ügyet se vetve arra, hogy jó helyen landoltak

Néha annyira bennem van a vágy, hogy valami olyat írjak, ami nagy igazság, titok, segítség másoknak, de aztán rájövök, hogy mint mindenki más, én is segítségre szorulok. Kezdve onnan, hogy minél előrébb jutok az évekkel, annál távolabb érzem magam a végétől, egészen addig, hogy míg egyik pillanatban úgy érzem, hogy a csillagos égig szárnyal a szívem, a másik pillanatban már lerombolta ezt a képet valami. Mert valami mindig van. Nem értek dolgokat, miért történnek. És nem értek embereket, hogy miért olyanok, amilyenek. És én milyen vagyok? De tényleg. Kinek szúrhatom a szemét annyira, mint nekem egyesek? Ki az, akit barátnak hiszek és mégis hátbatámad? Tudom, hogy van ilyen. Csak nem tudom, hogy ki az. És amikor ott a pillanat, ami szép... Akkor jönnek elő ezek az emberek. Meg ezek az érzések. Fojtogató. Rohadt nehéz fókuszban tartani az agyat. Szerintem egy idő után lehetetlen is. Azt mondják, "ne foglalkozz vele", "egyik füleden be, másikon ki", holott ők

A hónap végéig megint el kell költöznünk. Amíg pakolásztam, kezembe akadt néhány füzetem, amiket régen "firkáltam" tele. Van itt pár szívemhez közeli idézet benne, gondoltam leírom, hátha mást is megérint. "Az emberi fantázia határtalan. A Föld, csak a fizikai mivoltunk komfort börtöne." "Szeme mosolyog, és vadul kalapál egy izom a mellkasomban, irtózom az édes mámortól, hirtelen bekebelez, megemészt, és kész... már boldog is vagyok. Most már mindig csak az Ő szemébe akarok nézni." "Minden egyes könyvbe beleölte valaki a lelkét." "Néha egy álom csodát ígér, s az út, melyen jársz, végül célhoz is ér." "Üres az ágy, és nem jön az álom, nem szól a zene, hiába várom. Üvölt a csend, és hallgat az élet, rám tör az érzés: szeretlek téged." Egy idézet, amit Nóri barátnőmtől kaptam régen: "Gyűlöllek és szeretlek. Miért? Nem tudom, de érzem: így van ez és a szívem élve keresztre feszít..." "

Van még egy kis időm, mielőtt elindulok. Van egy kis időm félretenni mindazt, amim van, hogy megérezzem azt, amim nincs. Szól a zene, kedves a szájharmónika, zörög a mosógép és még puha a kezem a meleg mosogatóvíztől. Van még egy kis időm elmerülni a dalban, ami most szól, és 15 percem arra, hogy megcsaljam magam. Csak egy kicsit éltem bele magam és ott álltam a mezőn és tarka lepkék repültek fel a magasba. Rászálltak a lábamra, és nem mertem megmozdulni, pedig a szívem táncolt. Aztán semmi, csak a nap meg én. Úgy dőltem hanyatt a magas fűben, mintha vízbe estem volna és hagytam, hogy a fény bejusson a homlokomon keresztül egész le a gerincemig, hogy végigdideregtessen és kirázzon a hideg ettől az érzéstől. Van még egy kis időm, hogy elmélázzak ezen és hogy feldobjam magam minimum a csillagos égig. Már csak 10 perc és tudom, hogy vége, mert folytatom a napot, csinálom a dolgom, megyek a sötétbe és hidegbe. De van még egy kis időm. És ez az idő olyan, ami örökké tart, ha a

2015 május 29-én az EZ Parkolók Kft jóvoltából előgyereknapi programon vehettek részt azok a gyermekek, akik a 6. kerület vonzáskörében ücsörögtek ezen a meleg, napsütötte napon az iskolában. A Kazinczy játszótér kapui természetesen minden lélek előtt nyitva állt, várta szeretettel a látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Volt ott minden. Bohóc, lufifújás, festés, előadások, miniautópálya, arcfestés és sok más érdekesség. Harsányi Levente lehengerlő humorával végigkalauzolta a vendégeket ezen a szórakoztató eseményen, terelgette a gyerekeket egyik programtól a másikig. Szusszanásnyi idejük nem maradt. Ha éppen nem láttak/csináltak semmit, akkor vagy beálltak a vattacukros stand előtt lévő kígyózó sorba, vagy lekötötték magukat a játszótér hagyományos játékaival. Aki ennél többre vágyott, ugrálóvárazott, vagy versenyköröket "futott" a SlotCar autópályán. Természetesen a szülők és tanárok sem unatkoztak, hiszen a színpadon előadások sokasága várta a figyelő szemeke

Tudjátok, hogy mi az a geostacionárius műhold? Alapvetően két féle műholdat láthatunk az égen. Vagy hármat... Na jó, igazából elég sok szempont alapján meg tudjuk őket különböztetni, de ezzel most nem akarok foglalkozni. Az első, amelyik zuhan. De ez nem túl gyakori. A másik a nem geostacionárius műhold, amelyik lassú, komótos tempóval halad az égen. Olyan, mint egy tompán ragyogó csillag. De nem az, ne tévesszen meg titeket. A harmadik, na az a geostacionárius műhold. Szabad szemmel hiába skubizod, nem nagyon fogod észrevenni, ugyanis innen lentről nézve az egy helyben áll. Ami szintén nem igaz, de már mind felnőttek vagyunk és tudjuk, hogy a szem becsap, semmi sem az, aminek látszik. Ez a kedves kis műholdacska nagyon is mozog olyan sebességgel a Föld egyenlítője feletti pályán, hogy éppen ne billenjen át a gravitációs erő nagyságán. Most mit is jelent ez? Fene emlékszik már rá, hogy pontosan mennyi, de asszem 35000 kilométer körüli (felett) magasságban x sebességgel haladó x

Olyan sokmindenről tudnék mesélni, de még sem mesélhetek el mindent MINDENKINEK. Azt hiszem, hogy az arra érdemesek már tudnak róla. Mindenről, amiről kell. Parázok a nyár miatt. Jön a meleg, és lassan, de biztosan megfojt. Nem vagyok túl bizakodó. Mostanában fáradt vagyok. Megint volt egy hosszú álmatlan időszakom. Amikor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, visszajöttek az álmaim. De bár ne jöttek volna vissza.  Amikor a saját jéggé vált szemembe nézek bele és suttog a fülembe egy női hang egy nevet és felriadva tudatosodik bennem, hogy még mindig álmodom, már csak arra vágyom, hogy ne tudjak aludni.  Érdekes dolog ez az álom. Annyi minden megfordul az ember fejében napközben, hogy észre sem veszi, az álmok nem mások, mint a rengeteg emlék feldolgozása. A gondolatok ismétlése. A titkos vágyak kiteljesülése. Nappal nincs időnk ezekkel foglalkozni, így éjjel kerülnek elő. Amikor a legnagyobb szükséged lenne a pihenésre, akkor dolgozol a legtöbbet. Jól van ez í

Egy pohár bor a semmiből. Hirtelen, mint a villám, Megiszom, mert itt van, De nem rúgok be ennyitől. Kicsit könnyebb most "lenni" Mert az etil alkohol él, Ég bennem a borszesz, Amit nem tudok nem észrevenni. Táncoljunk, úgy lenne a legszebb. C2H5OH, megtanított, Mikor kell közeledjek, S mikor álljak tőled messzebb. Két pohár bor az első után. Szén, hidrogén és oxigén Keringőzik, és a gerinc Egyszer csak összeomlik bután. Ha még érzed azt, mit nem kéne, Állj egy torony szélére, Kiálts fel a magasba, Repülj el a szabadba.