- tamazonasz -

Az előszobában ültem a lépcsőn... Nem voltam túl jó kedvemben, de nem igazán tudtam, hogy miért? Az időjárás nyomott, a hangulat pedig feszült volt. Hallottam is, ahogy anyám és apám elkezdtek veszekedni. Fölálltam, hogy megnézzem minden rendben van-e. Anyukám a konyhában pakolt, apukám meg a húgom helyén ült az asztalnál és piros volt az arca az idegességtől. Aztán egyszer csak fölemelt egy serpenyőt és az asztalhoz vágta, ami olyan ricsajt csapott, hogy majd' kiugrott a szívem a helyéről. Tudtam, hogy anyukámra ideges, én még is féltem. Nem hallottam, hogy min vitatkoztak, egyszerűen csak közbevágtam és megkérdeztem apumtól, hogy erre miért volt szükség? Mit akar ezzel bizonyítani? Láttam a hitetlenkedést az arcán, mikor hozzá szóltam, és olyan gyorsan történt minden, hogy cselekedni sem volt időm. Ő megint felvette a serpenyőt és egy nagy lendülettel felém dobta. A serpenyő pörgött a levegőben és hajszál híján nem talált el, hanem a nappaliban landolt hangos robajjal a padlón, a

Ahogy jöttem hazafelé valahonnan azon gondolkoztam, hogy kellene egy pszichológus. Most, hogy gyakorlatilag nullára csökkent a száma azoknak az embereknek akikben egykor teljes mértékben megbíztam, elég nehéz megbirkózni magamban a gondolataimmal. Elég heves harcokat vívok a fejemben mindenféle hülyeséggel. Illetve két napja Nórival beszélgettem és elmondtam mindent, töviről hegyire. Nehéz titkokkal élni. Habár nem maradt sok titkom, a java részére fény derült, amire meg nem, azt ma sem tudja senki. Csak Nóri. De ezek meg már olyan dolgok, amikkel minden nap szembesülnöm kell, szóval viszonylag könnyen viselem őket a vállamon. De aztán arra gondoltam, hogy kell a fenének pszichológus. Találkoztam már nem eggyel és nem volt nagy élmény. Képtelen vagyok elmondani egy idegennek a gondjaimat, egyszerűen nem megy. Akkor meg pláne visszarettentem, mikor elküldtek pszichiáterhez. Na az volt az a pillanat, hogy eldöntöttem, azonnal meggyógyulok, csak azzal a nővel ne kelljen még egyszer besz

Ha ez összejön... huhúúú :D Egész nap sepregethetek :D

Nem tudom mit írhatnék... azon kívül, hogy nemrég esett a hó. Jó érzés volt. Az még mindig jó. Aztán ma esett az eső. Elmosott mindent és csak a latyak maradt utána.

Azt hiszem túl aludtam magam... A napokban elég rosszalvó voltam, mondhatni nyugitabletta nélkül ne aludtam volna semmit, de most először úgy éreztem, nem bírok ébren maradni. Még akkor sem, ha Kedves Emberem levelét vártam. Reggel úgy is megkapom, gondoltam, úgyhogy két percre lehunytam a szemem, ami elég is volt az álomba merüléshez. Először egy nagyon furcsa szituációban találtam magam. A lelkem cafatokra hullása is megmutatkozott benne. Minden, ami aktuális, és ami zavar. Mint mindenki tudja, "meg kellett volna halnunk" a napokban. Ez valahogy nem jött össze, bármily "furcsa" is. De ahogy zötyögtem a buszon és ezen gondolkoztam, azt vettem észre, hogy a Cinkotai-autóbuszgarázsnál nagyot fékezett a 276E és megállt. A sofőr kinyitotta az ajtót és kiment az utcára, hitetlenkedve. Leszálltam én is, hogy megnézzem, mi a fene baja van. Borzasztóan megijedtem... Láttam, hogy az égen hatalmas, fekete felhők gyülekeztek, foltokban, mintha egy nagy dalmata bőrt feszítet

Ezt úgy érzem nem most kéne ellőnöm, mivel még csak egy napja tart az a folyamat ami egy kardot tart elém és azt várja, hogy pofára essek, de ez a nap simán elmenne egy hónapnak is. A percek csigalassúsággal vonszolják magukat és nem hagyják, hogy csak úgy előre pörgessem az időt. Ahogy este lehajtottam a fejem (nem kevés macskagyökérrel a gyomromban) úgy gondoltam, lehet, hogy nem ébredek fel reggel. Hogy talán megúszhatom az időt, és egy hónapig békésen fekszem egy kórházágyon. Nem akarok meghalni, nincsenek öngyilkos hajlamaim, de szívesebben lennék most önkívületi állapotban egy ideig, mint hogy egy dekoncentrált és mégis centralizált gondolkodású lány legyek. Természetesen a gondolataim nem foglalnak magukba sok mindent az élet területén, talán csak egy dolgon csámcsogok, azon belül viszont határtalan fantáziával. Egyszerre vagyok elhagyott, mégis megőrzött. Kedves Emberem megígérte, hogy mindig a szívében maradok. Talán egy kicsit segít ezzel, de mégis úgy érzem magam, mint egy s

Az élet nem egyszerű... Sokszor olyan megpróbáltatásokat tesz elénk, amit egyedül képtelenek lennénk túlélni. Én is képtelen lettem volna. Képtelen lennék rá. Ezért volt velem Kedves Emberem végig. Mindvégig, elejétől a leges legvégéig... Fogta a kezem, ha sírtam bátorított, magához ölelt és halkan szuszogott a nyakamba. De amit nem vártunk, végül eljött értünk. A vége... Ma töltöttük az utolsó napot együtt. A legutolsót. De egy pillanatig nem vettem le róla a szemem. Arca az elmémbe égett, a szeme a szememben fénylik, a mosolyom pedig csak őt idézi. Egy egész hét a miénk volt. Egy egész világ volt ebben a hétben. Az örökké valóság 156 órában. Mert hogy ennyit kaptunk. És ma délben szólt a síp, az undorító mozdonyvezető sípja, ami jelezte, hogy fel kell szállni a vonatra, ami aztán elrobogott messze tőlem. Milyen furcsa, hogy milyen közel lehet a test és mégis milyen távol a lélek. De most a test van messze, bár közel a lélek. Egészen a szívemben. Egészen a véremben kering. Kitölti a t

Már csak egy nyarat? Szeretném, ha elmondanák nekem, hogy rákom van és már csak egy nyarat élek meg. Nem lennék olyan szomorú, mint most, hogy tudom, túl kell élnem a nyár után következő időszakot.

Fanatikusan fantasztikus, de remélem letörölte miután lefényképezte... Nagy az isten állatkertje... és néhányan esküvőt szerveznek oda Irtó cuki, de mi a halál?  Aham, éhes vagyok... attól még nem lesz olyan íze, ha rágom a körmöm, nem? Na mi van a "piros pöttyös az igazi"-val? Vannak eszméletlenül hülye emberek. Vannak eszméletlenül stílusgyilkos emberek. És vannak olyan hülyék, akik képesek ilyennel tarolni az igénytelenség kupájáért. Azt nevezem... ennek tuti nem volt még tetves a gyereke. A cukiságnak is vannak határai.  Na igen, ez olyan ódivatú, hogy már egy falumúzeumnak is a padlására kerülne. Emberek... néznek... a körméről... A manikűrös minden igyekezetének ellenére az első dolog amit észrevettem ezen a képen: Mennyire ronda, ráncos, aszott, igénytelen ujjai vannak ennek a szerencsétlennek! Ő valószínűleg tényleg ec-pecc-kimehecc-el dönt, hogy mit egyen aznap. Sosem értettem, hog

Össze vagyok zavarodva. A vicc pedig az, hogy nem tudom miért. Úgy érzem írnom kell, és még sem tudok mit írni. Valami nagy dologra készülök, és nincs kilátásban semmi. Azt gondolom, hogy mindent tudok, pedig nem tudok semmit. Mintha minden érzés magam ellen szólna, valami felvillan, aztán mielőtt rájöhetnék, hogy mi az, már el is tűnik. Mint amikor álmodsz valamit az éjjel, és visszapörgetve az agyadban egy minutumra bevillan, és mire eszedbe jut, hogy igen, ez volt az, már el is felejtetted. Szörnyű dolog. Én is így érzem magam. De mintha már mondtam volna korábban. Sehol nem találom a helyem, nem jó igazán most Taminak lenni. Bizonyos szemszögből. Igaz, hogy a barátaim között kicsit csökkent a feszültség, aminek örülök, mert így engem sem kergetnek ki a világból, de ettől még nem lettem határozottan jobb kedélyállapotú. Ez a hónap ilyen, istenem, mit tehetek... az október/november/december környéke nem az én időszakom. Bár azt a hétvégi kiruccanást Kedves Emberemmel kiveszem a sorbó

Ma is eltelt valahogy ez a nap... és még nincs vége. A hetet rögtön egy biosz tz-vel kezdtük. A szaporodásról meg szülésről volt szó, úgyhogy viszonylag egyszerűen irkáltam be a testrészeket. Valljuk be, többet tud az ember ezekről a mindennapokban, mint az agyalapi mirigyek működéséről. Nóri vicces volt... óra végén szétdobta a lábát, jól maga alá nézett, majd közölte, hogy puskázik... :D Igen, mondjuk ha nem jutott eszébe a méhnyak helye/neve, igen alaposan "magába kellett fordulnia". Alapjáraton jó kedvem volt a suliban, nem nagyon értek atrocitások. Az egy másik dolog, hogy zsibong a fejem a sok gondolattól. A buszon ülve még ezen is elgondolkoztam, hogy minek gondolkozok ennyit, így egyel több gondolatot hozzácsaptam a már amúgy is szép nagy kupacba felhalmozott gondolatokhoz. Kedves Emberemen is gondolkoztam. Hogy vajon mikor fogok én még egy ilyen számomra tökéletes férfit találni, mint Ő? Szerencsére ma is tudtunk találkozni, még ha csak egy háromnegyed órára is, de

Álmomban álltam kint az udvaron, és néztem fel az égre. Hullott a hó, ami befedte az arcomat, én pedig csodásnak éreztem azt a pillanatot.

Mostanában tele van az agyam mindenféle hülyeséggel. Nem feltétlenül a szalagavató okozta stressz az, ami miatt nem alszom jól, hanem a többi dolog is zavarhat, ami körülöttem ezzel az eseménnyel párhuzamosan történik. Egyrészt úgy érzem, hogy Alex kicsit eltávolodott tőlem. Még csak nem is Nóritól, mert valljuk be, egyfolytában ment a herce-hurca köztük, de tőlem is kifejezetten nagy lépésekben halad el. Mondjuk ennek én is okozója vagyok, de nem szándékosan Alex ellen megy a közönyöm, hanem a rossz kedv ellen. Talán egy vagy két hete besokalltam és nem vagyok hajlandó azzal tölteni a napomat, hogy duzzogó arcokat nézzek vagy hallgassam a hisztiket. Lehet, hogy ezt félre értette, és most ezért nem beszél velem, mert valóban, volt egy napom, amikor kifejezetten szar kedvvel mentem be az iskolába, elég sok minden piszkálta a csőrömet, és ahol tudtam, kerültem a társaságát, mert látszott rajta, hogy szintén fasírtban van a világgal. Azt mondjuk hozzá tenném, hogy Nórival sem beszéltem az