- tamazonasz -

Kezd laposodni ez a nyár... még jó, hogy csak pár nap van hátra, így legalább nem úgy érzem, hogy kárba veszett egy csomó idő. Kb amióta a naptárakat csinálom, felborult az a megszokott jókedv részemről. Nyilván nincs min nevetnem, miközben Magyarország látványosságait nézegetem úgy 600x egymás után:) De szerencsére így is a lehető legjobban töltöm el a maradék szabadidőmet. Kedves Emberem még mindig támaszt nyújt nekem ha esetleg ki szeretnék halni az unalomtól, Ő ki tud húzni minden depimből. Alexa is sokat van itt, aminek nagyon örülök, mert így sokat tudunk beszélgetni. Nórival valamiért leredukálódott a kapcsolatunk telefonon keresztüli kommunikációra, aminek nyilván megvan az oka. Amióta elköltözött, rendezkedik, fészkelődik új otthonában és gondolom ki is kell alakítania egy új napirendet, elvégre most már nem 15 percre lakunk egymástól, hanem egy óra 15 percre... :) De attól még beszélgetünk, és itt a nyár vége, jön a suli, újra minden napos lesz a személyes találkozó. Ami a fi

Ma egy BKV buszsofőr került mellém utazás közben. Elkezdett hozzám beszélni, én meg mivel bunkó dolognak tartom nem odafigyelni rá, kivettem a zenét a fülemből... Csak nyomta nyomta, elkísért a bankba, utána a zeneiskolába és úgy csinált, mintha ismernénk egymást, holott még a nevét sem tudtam... Na mindegy. Ő mondta, hogy az élet tele van meglepetésekkel, nem gondolta volna, hogy ma a zeneisiben fog kilyukadni. Hát azt tudtam, hogy én ott leszek, de hogy ő is??! Mindegy, remélem nem fog ebből nagy ügyet csinálni, azt mondtam neki, hogy van valakim. Ettől függetlenül kitartó volt és mivel az adatlapomról lenézte a számomat, küldött sms-t, hogy elmegyek-e vele hétvégén fagyizni? NEM! Ennyi :) De az, hogy az élet váratlan fordulatokat tesz, igaz. Aláírom, hiszen az utóbbi hónapokban számtalan ilyesmire volt példa az én életemben. Nem is térnék ki rá részletesen, de hogy tudjátok: Soha nem szabad bezárkózni. Csak úgy léphetsz előre, csak úgy nyithatod ki az ajándék csomagodat, máskülönb

Kisebb nagyobb összetűzések után önmagammal úgy döntöttem, hogy most neki állok naplót írni. Nem, ez nem napló. De majd blogolás után erre is sor kerül. Addig szeretném veletek megosztani a Nautrin gyűjtésről szóló egyik novellámat. (Amúgy elég régi, szóval még az akkori stílusomban írtam :)) Amaranta és Navarro egy erdei vadászatra készültek. Navarro ötlete volt. Tudta, hogy Amaranta vágyik egy kis kikapcsolódásra, szórakozásra. Mi is lehetne jobb, mint egy erdei vadászat a Hold fényében? A lovak fel voltak már nyergelve, mindkett ő oldalán lógott egy zsákocska és a nyeregtáska jobbik nomádfajtája. Amaranta lovának oldalán lógott még egy plusz táska, amiben a varázsitalokat tartotta. Navarro nem értett vele egyet, de Amaranta ennek ellenére magánál tartott néhányat mindig, mert soha sem lehet tudni, mikor kell majd ő ket használni. Ezen az éjszakán különösen hideg szél fújt, ezért felvették a köpenyeket. Navarro a feketét, Amaranta a szürkét. A szél bele-belekapott hosszú köp

Valami nem jó, Te nem ezt mondtad mikor még mindkét kezemet fogtad. Ahogy gyermekként néztem, nem láttam hibát, és nem értettem a teóriát... Sokszor gondolok arra, hogy gyerekként, kisgyerekként mennyivel könnyebb volt minden. Nem azért, mert nem éreztem volna a dolgok valódi súlyát, hanem mert azok a dolgok még nem érintettek engem. Sokkal egyszerűbb volt valamire rámondani, hogy igen, vagy nem. Igen egyértelmű kérdéseket kaptam, ami vagy tetszett, vagy nem. Ma viszont mindent többször át kell gondolnom, hogy meghozzam a helyes döntést. Szinte minden igen mögött rejtőzködik egy nem is, és ugyanez fordítva, minden nem mögött van egy kis igen. Nem olyan egyszerű döntéseket hozni, mert nem a pillanatnyi vágyaimat diagnosztizálom, hanem a jövőmet. A pillanat utáni tartalmat. És ez megkeseríti a jelen édes mivoltát, vagy szebbé teszi a keserűségem. Egyébként álmomban nagyon furcsa dolgok történtek megint. Most nem tudtam kibogarászni, hogy mi mit jelenthet, ezért gondoltam leírom na

Sokan boncolgatják a kérdést, ami úgy kezdődik, mi lenne, ha... ? Ennek van, amikor van értelme, van, amikor nincs... Érti, aki érti! Ennek a kérdésnek van egy sokkal torzabb és sokkal  fájdalmasabb verziója: Mi lett volna, ha... ? Igen, ez az, amivel az idők végezetéig el lehetne játszadozni. Mi lett volna, ha nem ezt teszem, mi lett volna, ha tovább maradok, mi lett volna, ha megteszem, és a többi... Ezek azok a kérdések, amire sosem fogsz egyértelmű választ kapni, és akármennyire is fáj ezt kimondani, minden úgy tökéletes, ahogy történt. Még akkor is, ha az, ami történt, a lehető legrosszabb dolog a világon. Soha nem lehet tudni, hogy mi lett volna, ha... Csak azt tudhatod, hogy ha nem úgy lett volna, akkor most, ebben a pillanatban nem az lennél, aki vagy, hanem talán sokkal rosszabb. Lehet, hogy jobb, igen... de ezt sem tudhatod. Én azt mondom, a legfontosabb dolog a jelen, a ma, a most, a pillanat, amiben élsz. Ennél többet nem kaphatsz a világtól. Minden egyes pillanat, amit a m

"LEGYEN!"

Nagyon piszkálhat már tudat alatt Imanol reakciója. Azt álmodtam, hogy kaptam tőle levelet, postaládába, ráadásul jó vastagot. Tele volt régi irkálásokkal, rajzokkal, novellákkal, amiket együtt csináltunk. Nem tudom, ez mit jelent, minden esetre igen, várom már, hogy valamit reagáljon. Majd meglátjuk, hogy mi lesz. Tegnap találkoztam Ádámmal és nagyon újonnan jött az ötlet, ezért igen csak meglepődtem, de jól éreztem magam. Sokat beszélgettünk (ja Ő amúgy általános iskolás gyerekszerelmem), sétáltunk, bemutatta nekem a kerületet, amit illett volna már ismernem. Elmentünk a szőlőshöz ami nemrég lángra kapott és nagy hamufelhőt kavart fölöttünk, aztán lesétáltunk a patakpartra, befészkeltünk az egyik padra, aztán átjött hozzám. Csináltam forró teát, meg ettünk egy kis frissen sült sajttortát (ami Ricsi szerint szar, szerintem nem olyan szar, Ádám szerint meg jó volt). Ebből a felállásból azért szerintem érezhető, hogy Ricsi csinálta, csak mint mindig (általában) a szakács[cukrász] elég

Mostanában ha meleg van, fázom, ha hideg van, melegem van, pedig eskü, hogy még nem klimaxolok! Nem vagyok benne a korban :) Valószínűleg a helytelen táplálkozás, rendszertelen étkezés az oka. De nem tehetek róla. Reggel nincs kedvem enni, vagy ha eszek is, nem bírja a gyomrom. Maximum valami könnyű kaját ehetek, különben a napom bánja... Ebédre azért szoktam enni, vacsorázni meg így globálisan nem szoktunk. Esetleg egy kis sajtot egy kis sonkával, vagy valami gyümölcsöt. Valaki irigyli, hogy nem kívánom az ételt, mondván, biztos nem hízok el. Hát van benne valami, tény, hogy lefogytam az elmúlt pár hónapban, de ehhez hozzá tartozik az is, hogy 1: nem kívántam fogyni 2: leesik a vércukrom időnként. És ez elég kellemetlen tud lenni, pláne amikor társaságban vagyok. Bár még így is szerencsésebb, minthogy egyedül az éjszaka közepén egy utcán esnék össze és nincs senki, aki segítsen.  Ezt megelőzésként tartok magamnál egy kis szőlőcukrot, ha gáz lenne. Meg igyekszem odafigyelni, hog

Lefűztem a szavam, az már nem eladó. Eladó a kezem, a szám, a szívem, szó az, ami nem való. Nem való a vita, nincs helye már. Helye van a kéznek, a szívnek, de a vita az, ami nem vár. Várhat rám más, mondjuk megoldás. Ami kell az hit és remény, és kész is az áldomás. Megáldom a létem, s hogy néma lett a szám, megáldom, mert többet ad a szívem, s te is jobban figyelsz rám.

Álmomban szellemlovasként nagyon furcsa helyeken jártam, és sok mindent kellett átvészelnem. Nem mennék bele a részletekbe, csak egybe. Igen, a lelkem szerelmi ösztönlény része megint kimutatta foga fehérjét, és összekovácsolt nekem egy csodás fiút. A legszebb az egészben, hogy úgy kerülgettük egymást, mint vadász és a prédája. Csak hogy hol ő volt a préda, hol pedig én... Megint egy remek példája volt ez az este annak a bizonyítatlan ám bizonyos ténynek, hogy szerelem kell. Fájó szívvel engedtem tovább ezt az álmomat is és a főhősöm gyönyörű zöldes szemét. Mégis jól érzem magam  a bőrömben, nem sürgetek semmit és senkit. Hogyha ezt tenném, akkor érezném magam igazán természetellenesnek.

Ha minden igaz, akkor ma kimegyünk lovagolni Nórival és Brigivel. Kis szerencsével Alex meg Csabi is utánunk jönnek majd, attól függ hogy jobb, vagy bal lábbal keltek? Egyébként tegnap "kisebb" noszogatás után végre elmentem Imanolhoz, és bedobtam a sokat emlegetett levelet. Őszintén szólva már nem emlékszem, hogy mit írtam bele, még csak arra sem emlékszem, hogy éppen le, vagy rábeszélni akartam egy találkozásra? Ha most belegondolok, inkább találkoznék vele. Bár nem tudom, hogy miről tudnánk beszélni? Tegnap minden esetre olvastam pár levelet, amit egymás között váltottunk még régen, és kicsit elszorult a szívem. Mit kicsit... De erről nem is szeretnék többet beszélni. Ami vigasztal, az az, hogy ma megyünk ki pacizni és hogy holnap találkozom Kedves Emberemmel, holott nem telt el túl sok idő a legutóbbi randink óta. De nem is kell, hogy elteljen, nem vagyok mazolista :) Majd felrakok pár képet a szombati napról, mihelyst Brigi feltöltötte őket a gépre :)

Néha könnyebb a múlton merengeni, mint a jövőt tervezgetni. Az mindig olyan bizonytalan, folyton formálódik, a múlt meg sziklaszilárd. Az nem változik...

Na ma megint nem akaródzott felkelni. Mivel egész éjszaka egy vérlégy levadászásával voltam elfoglalva, igen sokszor álomba merültem. És mint ilyen, igen hamar fel is ébredtem. Szóval visszaemlékezve az álmomra egy baromi nagy katyvasz zajlott lett a fejemben éjszaka, ami sok mindenről szólt. És nagyon sok igazság volt benne. Bár most pont nem azokat szeretném leírni, inkább egy vicces részt, amikor is Richard Gere és Harrison Ford tökéletes mása lépett be az életembe. Hol az egyikre hasonlított hiba nélkül, hol a másikra. Pedig itt most csak egy emberről van szó ;) Itt volt Magyarországon és már nem is emlékszem, hogyan ismerkedtünk meg, csak az maradt meg bennem, hogy együtt sétálgatunk. Úgy alapvetően elég szűk szavú teremtés volt, de hihetetlenül kedves és figyelmes. Már régóta ismertük egymást, együtt jártunk és ezt mindenki tudta. Ő színész volt (na hogyhogy nem?), ráadásul egy elég híres celebnek titulált színész. Ahogy az ilyen formák szoktak, a menedzseréve a hóna alatt járt,

Mostanában elég színes álmaim vannak. Úgy értem, hogy sok minden történik, sokféle helyen. Most nemigen traktáltam másokat ezekkel az álmaimmal, néhányat elmeséltem talán Kedves Emberemnek, mert ő az, akit korán reggel már lehet ilyesmikkel fárasztani, de ezen kívül nem tulajdonítok nekik sok jelentőséget. Ma is furcsa álmom volt, Japánba utaztunk a családdal és ott értek váratlan meglepetések, még jó, hogy pár szót beszélek japánul. De ez az álmom is azért volt ilyen össze-vissza marhaság, mert problémám volt az elalvással. Mint tegnap is, meg az előtt is. Forgolódom, nem jön álom a szememre, vagy túl hideg van, vagy túl meleg... Ma éjszaka pl szabályosan fáztam, pedig egy vastag paplannal takaróztam, hálóing is volt rajtam és a hűtés sem ment. Aztán reggel még mindig fáztam, egy pár órával később meg már olyan melegem volt, hogy nem tudtam egy helyben megmaradni. Na jó, a tegnap esti virrasztásomhoz az is hozzátartozik, hogy írtam Imanolnak egy levelet. Hirtelen megfontolásból. Kéz

Talán lassan két éve könyörgök valami hatalmasabb lénynek az égben, hogy végre egyszer láthassam Imanolt. Nem kívántam különösebb dolgokat, azokat jó mélyen elrejtettem magamban, én tényleg csak annyit akartam, hogy egyszer még hagy láthassam... Furcsa gondolat egyébként. Tegnap éjszaka nem tudtam aludni, és írtam neki egy igen hosszú levelet. De mivel nem tart ismerősének facebookon, az e-mail címét meg megszüntette, a telefonját nem veszi fel, így számomra majdhogynem elérhetetlenné vált. Még az hátra van, hogy odaballagjak a házuk elé és bedobjam a levelem a postaládájukba. Ha ennyire nem akar látni, nem erőltetném egy "Gyere ki, beszélgessünk" című akcióval. Körülbelül egy órán keresztül írtam a levelet, már nagy gyakorlatom van benne. Meg sem tudom számolni, hány levelet írtam már neki, amik végül nem kerültek elküldésre. De ugye az e-mail visszadobta, úgyhogy sikertelen volt a próbálkozásom újra. Na ehhez képest, képzeljétek, tegnap két éves imám vált valóra. Ahogy szok

Előzmény: Nem mintha értettem volna, hogy miről beszélt, de akkorra teljesen felhagytam a hangokkal, meg se nyikkantam többet. Mivel a fekete alak nem közeledett és kezét is leengedte már, úgy gondoltam, nem akar bántani. Nagy nehezen feltápászkodtam hát, hogy legalább fele akkora lehessek, mint a titokzatos férfi. Mivel mély hangja és magas termete volt, úgy gondoltam, hogy igen, ő férfi. Vagy legalábbis valami hímnemű szerzemény. Ott álltam vele szemben, szótlanul és a sötétségbe burkolt arcát próbáltam fürkészni. Nagyon reméltem, hogy van neki, és nem valami horrorfilmbe illő csonkaságot ölel át a sötétség. Még mindig remegtem, nem értettem semmit, de úgy gondoltam, hogy meg kell próbálnom megint beszélni. Meg kellett kérdeznem tőle... Folytatás: Újra próbáltam artikulálni, nagyon koncentráltam, hogy az "o" az szép kerek legyen, a "gy" pedig kellőképpen erősen hangozzon fel, így végül sikerült kinyögnöm: - Hol vagyok? - bár nem volt olyan drámai és maga

Béni - Miért töltsem föl én? Hogy úszhasson az az ősbölény? Irma - Mert annak az ősbölénynek van egy őstehene. Én pedig nagyon jóban vagyok vele! Ezért. Vilma - A jó barát, mindig jó barát. Akkor is, ha jó nagy bajba ránt.

Elvileg minden a fejben dől el. Az, hogy én most mennyire szenvedek, az én döntésem. Nagyon fáj a hasam, igen, görcsölök és már hányingerem van a fájdalomtól, mégsem tudok tenni ellene semmit. Még ha elhatároznám is, hogy nem fáj, akkor is fájna. Próbáltam...

Néha, amikor valami megfogalmazhatatlan gondolat szorongat a markában, tehetetlennek érzem magam. Tudom, hogy mi az, amit érzek, mert érzem, és még sem tudom, mert nem tudom mi az. Ez kicsit paradox. Jack Sparrow jóllakhatna a fejemben tárolt hülyeség mennyiséggel, ja, és térfogattal is természetesen, mert az van jóóó sok. De valószínűleg, ha ő itt lenne a fejemben, akkor már is értelmet nyerne egy csomó megmagyarázhatatlan, materializálatlan, rusztikával körbevont afáziát okozó absztrakció, ami jelen pillanatban nekem kínai. Néha a hülyéknek áll a világ, mert aki hülye, azt tudja, mi a hülyeség, ami valamilyen szemszögből tekintve már tudomány. Egyszerűbben látni a világot azért könnyű, mert nem magyarázunk túl mindent, nincs meg mindenre a megfelelő szó, de még szót sem keres az illető, csak élvezi, ahogy élheti. Ez én vagyok, meg a férjem 50,60,70 év múlva (függően a kozmetikai szerek minőségétől és használatának mennyiségétől, mint pl Dm-es 100Ftos akciók termékei...)

Ma a buszon ülve eszembe jutott néhány verssor, a rímek jöttek, ahogy jöttek, hellyel-közzel bénácskák, de valami megfogott ebben a gondolatban. Ahogy láttam magam előtt azt a fiút, esőben, szomorúan, elázott piros orral, a szívem akart megszakadni. Néha olyan ellenállhatatlan vágyat érzek a sírás iránt, hogy képes vagyok mindenféle kitaláción elkalandozni, és olyan dolgok miatt szomorkodni, ami meg sem történt/ nem is létezik. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz tulajdonság-e, minden esetre egy-egy ilyen sírás után megkönnyebbülök, könnyebb lesz a lelkem és egy csomó negatív gondolattól megszabadulok. Na ma nem sírtam, odáig nem fajult a dolog, de minden esetre megszületett bennem egy gondolat, végig éreztem a fájdalmát, aztán ahogy jött, úgy ment is. A szemem előtt halt meg... De mégis mit tehet Ő? Lemosta arcáról mosolyát az eső. Tréfák helyett képbe jött a kétkedés, mit felemésztett magában egy múltba szökő révedés. Testetlen formát öltött az elmúlás, mit eltakar

:)                       :):) :):)                   :):):):) :):):)               :):):):):):) :):):):)          :):):):):):):):):) :):):):):)      :):):):):):):):):):):) :):):):):):)  :):):):):):):):):):):):):) :):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):)                 :):):):):):)  :):):):):):):):):):):):):) :):):):):)      :):):):):):):):):):):) :):):):)          :):):):):):):):):) :):):)              :):):):):):):) :):)                  :):):):):) :)                      :):):) Na rájöttem, hogy bizonyos emberekkel valahogy nem működik a kommunikáció Facebookon. Ami azt jelenti, hogy ő nem kapja meg az én üzenetemet, én meg az övét. Ami így most elég kellemetlen helyzetbe hozott, de igyekszem azt korrigálni. Valahogy nem jön semmi érdekes téma, amit feldobhatnék, de ez napok óta így van. Az álmom? Uncsi, sokat leírok, de alapvetően nem változik az "őrültség faktor", előbb utóbb az őrültséget is meg lehet szokni, és unalmassá válik. Hajaj, annyi gyilkosság