- tamazonasz -

Furcsa címet találtam ki, való igaz. Talán mert sokat olvasok, ragadt rám némi kreativitás és sokat bíbelődöm asszociációkkal. De igyekszem ezeket mindig megmagyarázni. A mostani példa egyszerű. Az a disznó, amelyik bennem lakozik az lusta. Hangosan röfög és dagonyázik a sárban. Mondhatni abban a dagonyában, ahová maga alá piszkított. Nagyjából ilyen egy disznó igaz? Tudom... édi-bédi. Valaki szereti őket. Én is, aláírom. És szeretem megenni őket. De most vegyük ezeket az alap tulajdonságait. Szóval ez a kedves kis (mocskos) malac hempereg a sárban és üvölt. Ez a kis malac majdnem minden emberben ott van. Ráülünk a saját mocskunkra és üvöltünk, hogy csípi a fenekünk. Hát persze. Mit is gondoltam? Ez egy borzasztó ország, nincs esélyem tisztességesen megélni. Ez a kormány olyan rossz, mint az előző. Egyik sem tudja a dolgát. Drága a rezsi. Kínozzák az állatokat. Hazudnak, lopnak, csalnak. Mi lesz a bevándorlókkal? Miért olyan nehéz munkát találni? Senkiben nem lehet megbízni.

Robi már várja ezt a bejegyzést. Van, amikor úgy kelsz fel, hogy tudod: Ez nem a te napod. Az én fejemben is ez volt. Hajnali 4 óta. Azon felül, hogy tegnap léptem be a hónap számomra legkegyetlenebb részébe, még aludni sem tudtam. Úgyhogy kénytelen voltam az álmomat cincálgatni, ami szintén nem volt kegyes hozzám. De ha már így alakult, eldöntöttem, hogy bekísérem Robit a munkahelyére. Biztos örülni fog neki. Aztán mikor először leütötte az órát, majd másodszor, majd harmadszor... gondoltam kimegyek, lefőzöm a kávét és szervírozom neki, hagy legyen neki is egyszer gyereknap. Rosszul éreztem magam, kavargott a gyomrom és fájt a fejem, de végül elindultunk. Úton befele bementünk a SPAR-ba és vettünk zsemlét és reggelihez valót. Mire beértünk a céghez kezdtem éhes lenni, de gondoltam mielőtt leülünk reggelizni (7-kor), beszaladok a mosdóba, mert már fél lábon ugráltam. Az ébredés utáni pohár víz, ugyebár... Na és itt kezdődtek a gondok. Mivel Robi két férfi kollégája még nem

Felmondtam. Kicsit sokáig tartott, de végül a körülmények kötelezővé tették ezt a lépést, már igen csak kikívánkozott. Hiányozni fog egy-két ottani kollégám, de megbeszéltük, hogy időnként benézek hozzájuk. És már kikövezett az útjuk a lagziba is, szóval nem tudnak eltűnni. Az utóbbi napom máris izgalmasnak bizonyult. Péntektől vasárnapig csücsültünk a Veszprémi csarnokban és három napig kénytelen voltam azt hallgatni, hogy "Mindenre képes vagy", "Bármit elérhetsz az életben", "Tökéletesnek születtél", "Állj fel, ha elestél", "Tiszteld a párod", "Szeresd a családod", stb. Csupa unalmas és hasztalan tanács igaz? Olyannyira, hogy majd' felrobbantam attól az adrenalin szinttől, amit ezek a pozitív gondolatok belém invesztáltak. Barátnőm meg felesleges pénzkidobásnak tartja, holott ezek az alkalmak életem legnagyobb és legjobb befektetései. Aki nem volt még ilyesmin, az úgy sem tudja, hogy miről beszélek, szóval nem is