- tamazonasz -

Hallottam, hogy egy csajszi a blogján keményen leszólta azt a színészt, aki autóbalesetben halt meg nemrég, mire a lányt védőőrizetbe kellett venni, nem is hiába, hiszen másnapra már felforgatták a lakását és szétverték az autóját. Nos ezek után örülök, hogy nem vagyok olyan népszerű és a blogom látogatottsága sem haladja meg a tízezret, így talán nincs mitől félnem. De ha valami csúnyát mondanék, azért szóljatok légyszi, lehet, hogy nekem nem olyan evidens, hogy mit szabad és mi megengedett. De szerencsére nem pécézek ki magamnak konkrét személyeket, ha mégis, az arról alkotott véleményem magamban tartom, hogy a személyiségi jogokat tiszteletben tartsam. Név nélkül... az már más tészta, aki magára ismer, az tudja magáról, hogy tüske a szememben, aki meg nem, csak nevet egyet más bal......ságán. A mai nap jól elment, a munkahelyen vajmi kevés tennivaló volt, így hazajöttem idő előtt. Úgy éreztem, inkább ülök itthon, mint ott, az itthon töltött óráimért pedig majd fizetek 130-180Ft-ok

Néha azon kapom magam, hogy hiányzik egy-két ember, akikkel túl hamar szakadt meg a kapcsolat. Na persze tényleg csak néhány, hiszen pont pár napja mondtam Robinak, hogy már régóta nem gondoltam Imanolra. Kérdezte, hogy gondolok-e még rá, hogy hiányzik a kapcsolatunk? A válaszom egyértelmű nem volt. A kapcsolatunk minősége, hogy együtt voltunk már akkor sem hiányzott, amikor szakítottunk, elvégre az elmúlás miatt tettem meg ezt a lépést. Az ember hiányzott nekem, az a megértő, kedves fiatalember, aki volt. Szerettem volna úgy lezárni az egészet, hogy még maradjon esély a barátságra, de ő minden ilyen lehetőséget elutasított, így nem maradt más hátra, mint felejteni. Most már alig emlékszem rá, csak tények és képek maradtak meg bennem, de az érzést visszaidézni, hogy milyen volt szeretni őt nem. Nem is bánom, így nekem is sokkal könnyebb. De vannak barátok, akik csak úgy eltűntek az éterben. Úgy érzem, egyik sem ér meg már semmiféle erőfeszítést, hogy újra kezdjem velük. Számomra nem m

Néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy vajon mi járhat annak a hímneműnek a fejében, aki a mai "divatot" követi? Persze már a divat szó is vitatható, elvégre annyi divatirányzat van, hogy elévült a jelentése. Mindenki egy saját személyes divatot vezet be a hétköznapokba, hogy ha nem követi a divatot, akkor az a divat, ha követi, akkor meg egyértelmű. DE EZ MI? Talán azt gondoljátok, hogy most kicsit szélsőséges vagyok, mert elvakult gyűlöletet mutatok ezek a szerencsétlenek iránt, de ez nem egészen így van. Aki azt hiszi, hogy ez a kép nem egy jó példa, elárulnám, hogy nem, nem az igénytelen póló, sem az igénytelen fej miatt raktam ki ide, hanem mert bár van rajta nadrág, mégis úgy érzem, ez az ember meztelen. KIDOMBORODIK A HERÉJE! És nem azért, mert olyan nagy szerszámmal rendelkezne, bár ki tudja, hanem mert az a nadrág legalább két számmal kisebb bőségben, mint KELLENE! Fiúk, halihóóó!!! Tudjátok, hogy a herezacskó egy igen érzékeny pontja a férfiaknak? Vagy már a

Múltkor kicsit gondolkoztam azon, hogy mit jelent a végtelen és mit jelenthet a semmi? Ezzel először kellemetlen helyzetbe hoztam magam, ugyanis Robinak nem tetszett, hogy csendben voltam, miközben száradt a hajam hajmosás után. Azt mondta fura vagyok.  Na mindegy, később pedig elkezdtünk beszélgetni a semmi és a valami fogalmáról, hogy ezt ő hogyan értelmezi, és én hogyan értelmezem, de végül nem jutottunk dűlőre. VISZONT! Azon is elkezdtünk gondolkodni, hogy mi lehet az élet után? Ez a kérdés persze a semmi nem létezéséből alakult ki, hogy ha olyan nincs, hogy semmi, akkor valaminek lennie kell a halál után is. Mindketten egyetértettünk abban, hogy mennyország és pokol mindazok számára fontos pont lehet, akik ebbe kapaszkodhatnak életük folyamán, de ha már elért a halál, onnantól nincs jó és rossz, tehát pokol és mennyország sincs. Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy az élet megy tovább, mégpedig velünk együtt. Azt gondolom, hogy a reinkarnáció egy már sokak á

Először azt a címet akartam adni a bejegyzésnek, hogy Álomfüzet. Ami csak azért nem helyes, mert ha valaki álmodozik valamiről, az még nem jelenti azt, hogy ki is tűzné célnak. A Célfüzet (nem acél) sokkal célravezetőbb. Okos emberek mondták, hogy csináljunk egyet. Beleragaszthatunk mindent, amit el szeretnénk érni az életben. Vagy le is írhatjuk őket. Lényeg, hogy legyen meg, legyen látható, tapintható, forgatható, ki mit csinál a füzetekkel. Mint az utóbbi időben kiderült, Robinak és nekem is a flegmatikus énem a domináns, a melankolikus pedig csak kis részben egészíti ki a személyiségem. A flegmatikusokról annyit kell tudni, hogy megrögzött halogatók. Ha kéne egy jó példát mondanom, akkor Pató Pál úrra gondolnék, akinek a jelmondata az volt: Ejj, ráérünk arra még! Na ilyenek vagyunk mi, flegmatikusok. Viszont mellettünk szól, hogy ugyanennyire kitartó személyiség is vagyunk. A flegmatikusok szeretik tartani magukat ahhoz, amit ígértek és csak nagyon nehéz szívvel állnak el a fogad

Akasztófa játék közben eszembe jutott (Z Világháború megfejtés miatt) a 3. Világháború. Úgy ízlelgettem a szavakat, mintha tudnám, hogy mi is "volt" ez a 3. Mindenki annyit beszél róla, mintha nem is érezné a súlyát, vagy mintha már-már vicces elszólásnak tudnák be. Pedig ez egy nagyon komoly dolog. Sokan biztosak benne, hogy lesz, sokan pedig az ellenkezőjét állítják. De mi lehet, ha az egyiknek van igaza és mi lehet, ha a másiknak? Nem lesz háború Ha valamelyik állambácsi bepöccen és kampányolni kezd egy háború kirobbantása mellett, valószínűleg a személyi pszichológusa lesz az első, aki majd leüti. Már ha lesz neki ilyenje. Úgy gondolom, ma már van olyan civilizált az emberi faj (még ha sokszor ellentmondásosan is viselkedik), hogy ha ott állna a választás előtt, nem támogatna egy tömeggyilkosságot. Lássuk be, miből is áll ma egy "háború"? csatácska... koccanás... nézeteltérés... Kimegy pár katona, hogyha esetleg biológiailag is feltérképeznék az ütközet h

Megnéztem ma egy filmet, miközben zsibbasztottam a képem az érzéstelenítő hatása alatt. Nagyon fura volt. Lényegében szomorú, de tanulságos. Azt gondolom, az ember sosem lehet biztonságban, akkor sem a 160 ezer dollárt kap évente. Leépítés. Az egyik lapátra tett vállalkozó öngyilkos lett. És itt borult ki a bili. Hogy gondolhatja bárki is, hogy ha megöli magát, azzal bármit is segít a helyzeten? Szörnyű volt. Azt gondolom, sosem késő valamit elkezdeni, elölről felépíteni, akár a nulláról, akár lentebbről. Bármit, akármit, csak legalább ne adja fel. Nem úgy, mint az az ember!

Aligha mondhatnám nyugodtnak mostanában az éjszakáimat. Legtöbbször nehezen alszom el, és gyakran rettegve ébredek fel, ha sikerült is álomra hajtani a szemem. Persze nem olyan tragikus a helyzet, gyakran előfordult már korábban is. Időszakosan előjön nálam valami enyhe "insomnia" szerűség, amikor huzamosabb ideig bajom van az alvással. Évente egy-két ilyen időszak van. Az egyik ősszel, a másik tél végén szokott lenni. Habár az őszi periódus általában október-november környékére tehető, amikor amúgy is morcosabb vagyok a kelleténél. Fogalmam sincs, hogy mitől van ez, talán az időjárás miatt. A lényeg, hogy októberben szakítottam majdnem Imanollal anno, mikor még csak egy éve jártunk, aztán a következő októberre kiborult a bili és tényleg szakítottunk. Nem számított erre, talán én sem. Poénból elneveztük a veszekedéseink gyűjtőhelyét októberi mappának, és ha valamin összekaptunk, vagy megbántottuk egymást, azt elkönyveltük az októberi mappába. Hanem túl vastag lett az a mappa

Mivel még van 7 percem, mielőtt elindulnék Robi elé, gondoltam írok egy rövidet. Nagyon sokan felköszöntöttek a szülinapomon és ezt köszönöm szépen :) Robi volt az első. 8-án beállította az ébresztőt éjfélre és 9-én 00:00-kor felköszöntött. Kicsit megijedtem az ébresztőtől, azt hittem, hogy már vége is az éjszakának és nem értettem, hogy miért van olyan sötét? Nagyon aranyos volt :) a család is felköszöntött már, de találkoztunk az üzleti találkozón, úgyhogy ott megint megtaláltak. Csabi nagyon aranyos volt, felhívott és szervez egy baráti összeröffenést ma estére. Úgyhogy azt is nagyon várom már! Julcsival is beszéltem telefonon. Szóval egy szó mint száz: gondoltak rám a barátaim :) És még sokan mások a felsoroltakon kívül. De a legjobb az volt, hogy leszámítva az egyetemet, egész nap Robival lehettem, nem úgy, mint az ő szülinapján. De most legalább összejött :) Közben kiderült ma, hogy sokkal több Károlyis jár az ELTE-re, mint gondoltam. Összetalálkoztam Szabival is, aki egy évf

Eddig, ha filmet akartunk nézni, akkor a "feledés", a "feledés" és a "feledés" című film közül tudtunk csak válogatni. Általában a  "feledés"-re esett a választás. Ennek csodás következménye, hogy kívülről tudjuk eme remek filmnek a szövegét. Ez néha cserélődik. Most ez a legújabb, de volt előtte a Hotel Transilvania, a Halott menyasszony és a Boszorkányhegy. Ja igen... ennek oka, hogy ritkán töltünk le filmeket, vagy egyáltalán nem is töltöttünk le, mert egy kütyüre csak egy film fért el. DE MOST! Hirtelen a bőség zavara uralkodott el rajtam, ugyanis lett több, mint egy terrabit tárhelyem és "ismerek egy helyet, ahol szintén van sok-sok film". Így most neki kéne állnom válogatni, hogy legyen új film, amit meg tudunk nézni 20x egymás után :) Ja egyébként felvettem az angol minort a spanyol szakirányom mellé, de most már elbizonytalanodtam. Az egy dolog, hogy 300 jelentkezőből csak 60-at fognak felvenni, de az sem ártana mellé, ha besz

Habár a cím azt sugallja, hogy az egyetemi életről fogok írni, valójában még semmi közöm hozzá. Tulajdonképpen még el sem kezdődött, csak a beiratkozáson vagyok túl és a tájékoztató napokon. A többi ivós bulit úgy ahogy volt kihagytam. Se gólyatáborba nem mentem el, sem afterpartyra nem megyek, sem a többi ivópajtást összehozó eseményekre. Nem azért, mert elzárkózom a szórakozás eme fajtájától, csak most nincs hozzá hangulatom. Valahogy mindig az jut eszembe, hogy okosabban is el lehetne költeni azt a pénzt, amit ott szórnék el.  Valahol persze meg lesz ennek a hátulütője. Osztálytársam, Petra kezébe vette a dolgok szervezését és ügyesen összerázta a spanyolos bandát. Úgy gondolom szerencse, hogy most az egyetemen is csoporttársak lehetünk, de ebből az egészből nem sok látszik. Kétszer beszéltünk, egyszer még nyáron facebookon, egyszer meg telefonon. Persze mindegy, nem arról van szó, hogy nem tudom elfoglalni magam, csak ebből is látszik, hogy kik azok, akik összetartoznak, akik el

Na szép... a héten harmadjára riadok fel éjszaka álmomból. Kettőt nem mondok el, mert csak jönnének a "jaj, mi bánt" és "tiszta horror álmaid vannak" kommentek. Azonban a ma esti egy példa értékű álom volt. Azért mondom, hogy példaértékű, mert eddig mindenki azt gondolta, hogy rossz érzéssel élem meg azokat az álmokat, amik első hallásra/olvasásra furcsának, vagy szörnyűnek tűnnek, hiába magyarázom, hogy inkább tanultam belőlük, mintsem félnék tőlük. Na ma este nem így volt. Tulajdonképpen egy kisebb (nagyobb) dühkitörésem volt. Az Aranykút utcai otthonom konyhájában álltam, néztem magamra a szekrény üveg tükörképében, mikor elkapott valami láthatatlan erő. Félelmetes, egyszerű és nagyon erős. Éreztem, ahogy megfogta a csuklómat, és emelt fölfele. Húzta a karom fel, már szinte én is eltávolodtam a földtől, de a gravitáció győzött. Kísérteties társam nem eresztett fogságából és szinte teljesen megbénultam. Nem láttam semmit belőle. Féltem, de nem tudtam sikítani. M

Hétvégén otthon voltam szüleimnél. Ott volt nálunk Ákos is, a nagybátyám. Apukám érdekes dologról kezdte kifejteni a véleményét. Arról beszélgettek, hogy mi természetes, mi természetellenes, mi kedvező, mi káros, és mi ez a nagy felbolydulás a zöldek részéről.  Abban igazat adok, hogy a természet a mi káros kibocsátásainkat meg sem érzi. Őszintén szólva logikus, hogy a benzingőzzel, kerozinnal, olajjal, szeméttel nem a természetben teszünk kárt, hanem magunkban, emberekben. Gondoljatok bele... egy-egy vulkán kitörés micsoda szénmonoxid kibocsátással jár, mekkora füst és koromfelhő borítja be a levegőt, szennyezi a környezetet?  Globális felmelegedés? Jégkorszak? " A vulkáni kitörés ereje 15 kilométeres magasságba is képes kilökni a kráterből a port és a gázokat, amelyek gőzzé változnak, és az erős szél széthordja az egész fölgolyón. Ez a pára hónapokig, sőt évekig is útját állhatja a napsugaraknak, és ily módon erősen befolyásolja az időjárást." Miről beszélünk? A termé

Elég sokat töprengtem mostanában (mint ahogy szoktam, szóval nem meglepő). Azon gondolkoztam, hogy szabad-e az iskolát úgy felfogni, mint egy feladatot, ami megoldásra vár? Ha most azt mondom, hogy megcsináltam, akkor azzal kijelentem, hogy egy feladatot sikeresen elvégeztem, ami valaminek a végét jelenti. De ha valaminek a végét jelenti, akkor sürgősen kell keresni valami mást, ami újabb feladat, nehogy űr maradjon helyette. Munka. Remek, ez az onyf-es diákmeló egészen szeptemberig kitart, és még azt sem tudom, hogy felvesznek-e a főiskolára. Mert ha nem, akkor szeptember akárhányadikától megszűnik a tanulói jogviszonyom. Ad egy lehet fizetni a tb-t, ad kettő: nehezebb munkát találni ami képzés nélkül is végezhető és NEM ZEPTER, ad három: ha sikerül is, több adót kell fizetnem a bevételem után. Nos nem mintha aggódnék. Szerencsére már megvan a vállalkozásunk Robival, ami segítségével tulajdonképpen függetleníteni tudjuk magunkat a gazdasági helyzettől és nem lesz pénzügyi problémánk,

Álom, álom, álom... minden este nagyon várom. Tény. De annyi butaságot össze tudok álmodni, hogy az valami hihetetlen. Arról nem is beszélve, hogy a sok butaságnak van valóság alapja, méghozzá olyasmi, ami éjjel a szubsztanciámat piszkálja. Most sok minden megfordult a fejemben egy pár óra leforgása alatt, de az álmok már csak ilyenek. Olyan sebesen jönnek, mint a villám, de mély nyomot éget belénk néha. Ma éjjel/reggel (mittom én mikor) például egy hatalmas társasház folyosóján sétáltam. Robi szólt, hogy menjek el a végéig, ő visszamegy egy könyvért, amit otthagyott valahol. Így is tettem, de beleütköztem egy nagyon mogorva emberbe, aki elkezdett felém lassan, nagyon lassan közeledni és mély, lassú hangon elkezdett kiosztani a csend szentségéről. Alig ért a térdemig, de tudtam, hogy egy pillanat alatt elintézhetett volna, ha akarná. Erősnek látszott. Nagyon féltem tőle és hirtelen megcsillant a szemében a gyilkos vágy. Elkezdtem rohanni, de már nem volt hová. Kiabál

Úgy alakult, hogy a Gyűrűk ura című film volt az utolsó, amit láttam ma, és sajnos nincs semmi különleges idebent a lakásban, ami jobban magára vonhatná a figyelmem, mint az előbb látott férgek és pókok. A képeket már kismilliószor végig néztem, nem unom őket, csak most nincs kedvem és energiám megint megnézegetni. Úgyhogy arra gondoltam, írok egy kicsit, mielőtt elalszom, hogy valami máson járjon az agyam éjszaka. Vége a sulinak. Meg is könnyebbültem, szó se róla. Azóta dolgozom. Habár az első hónap elég hézagos volt, mert még nem voltam túl az érettségin, egy kis tanuláson, elutaztunk Párizsba és egyebek. Szóval jó, ha a negyedét ledolgoztam a kötelező mennyiségnek. Meg is látszott a fizetésemen. De most már ráérek végre, nem piszkálnak jobbról-balról, úgyhogy nyugodtan dolgozhatok. Robival egyre több a programunk. Mármint a közös programunk. Korábban azt hittem, hogy majd egy idő után elkezdünk unatkozni egymás mellett és majd tudatosan kell szervezkedni, hogy segítsünk a helyzete

Emlékszem egy álmomra, nem olyan rég volt. Az árpád-hídi lakásunkból szépen kitessékeltek minket és én pont egyedül voltam akkor. Brigi egyszer csak megjelent és elkezdtünk magunknak alvóhelyet keresni. Végül az üres balkon ládákra jutott a választás. Kint csüngtünk az emeletről egy-egy rozoga virágládában és hiába próbáltam magamra valami takaróféleséget húzni, nagyon fáztam. Láttam, hogy Brigi meleg földet szór a ládába és kis virágok nőnek benne, amitől puhább lett az ő ágya, mint az enyém. Mert az enyém még mindig üres volt és hideg. Kérdezte, hogy miért nem kezdek el én is virágokat nevelni? Azt válaszoltam, hogy Robi még nincs itt és én rá várok. Addig az én virágos ládám üres marad, magvak nélkül.

HARC A NAGYÚRRAL Megöl a disznófejű Nagyúr, Éreztem, megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom. Sertés testét, az undokot, én Simogattam. Ő remegett. »Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki) S meglékeltem a fejemet, Agyamba nézett s nevetett. (Vad vágyak vad kalandorának Tart talán?) S térdre hulltam ott. A zúgó Élet partján voltunk, Ketten voltunk, alkonyodott: »Add az aranyod, aranyod.« »Engem egy pillanat megölhet, Nekem már várni nem szabad, Engem szólítnak útra, kéjre Titokzatos hívó szavak, Nekem már várni nem szabad.« »A te szivedet serte védi, Az én belsőm fekély, galád. Az én szivem mégis az áldott: Az Élet marta fel, a Vágy. Arany kell. Mennem kell tovább.« »Az én jachtomra vár a tenger, Ezer sátor vár énreám, Idegen nap, idegen balzsam, Idegen mámor, új leány, Mind énreám vár, énreám.« »Az egész élet bennem zihál, Minden, mi új, felém üget, Szent zűrzavar az én sok álmom, Ne

Múltkori álmomat tovább boncolgatva (most kicsit rövidebben) arra a következtetésre jutottam, hogy valahol belül félek a magánytól. Valószínűleg minden ember fél, aki nem, az nem százas. Nem azért, mert minden jel arra mutat, hogy rövid időn belül egyedül fog maradni és senkije nem lesz, akire számíthat, hanem azért, mert az élet kifürkészhetetlen és bármikor történhet bármi, ami folytán nehéz helyzetbe kerülhetünk. Ismerek valakit, aki igen egyszerűen elhappolta az életét, szerelmet, barátokat, egész társaságot veszített el azért, mert fél valamitől. Annyira ragaszkodott egy személyhez, hogy minden apró (jelentéktelen) történést támadásnak vett és ő kőkeményen ellenszegült egy látomással szemben. Nem mintha sajnálnám, megdolgozott a jelenlegi állapotáért és nem egy lehetőségnek fordított hátat. No meg aztán fogalmam sincs, hogy mi van vele, lehet, hogy most sokkal jobban érzi magát, de az elmúlt események után már nem is érdekel. Csupán példázni jó vele, hiszen megtörtént, nem is olya

Első próbatétel Az ember azt hinné hogy egy idő után bármit képes elfelejteni. Minél jobban akarja, annál nehezebb. Minél többször gondolok arra, hogy bárcsak elfelejthetném azt a sok megpróbáltatást, amit miatta kellett átéltem, annál jobban belegabajodom abba a sűrű tüskebokorba, amiben elvileg mozdulatlanul kellene állnom/lógnom. Valami mégis mindig visszahúz. Időnként. Napról napra új képpel jelenik meg előttem az a gyilkos nemtörődömség, amivel ő kínzott. Igen, valószínűleg kitaláltátok már, hogy kiről van szó: Imanolról. Álmomban ma megint más alakban jelent meg előttem. Nem láttam az arcát, és ő sem az enyémet. Valami visszatratott attól, hogy megmutassam magam neki. Egy ócska gáton ökörködtek a haverjaival, én pedig azonnal felismertem. Ő nem ismerhetett fel, hiszen aligha emlékszik egy lányra, aki egykor jelentett számára valamit. Nekem jött. Fájt. Liluló oldalam belesajgott a már îgy is viharverte rongyom alatt, és ő esedezve kért tőlem bocsánatot. Két karomat páncélként,

     Ahogy sorra mennek el mellettem az emberek a folyosón köszönés nélkül és anélkül, hogy bármiféle hajlandóságot mutattunk volna az egymással való ismerkedésre 1,2,3,4,5 év alatt, eszembe ötlik mindig egy arc. Imanolé. Habár a végkifejlet nem úgy alakult, ahogy terveztem és nem tudtam őt megtartani barátomként, mégis gyakorta felemlegetem magamban. Sokat köszönhetek neki, nem is sejtheti, hogy mennyit. Naivságom miatt úgy gondoltam, hogy mi még lehetünk barátok azok után, hogy összetörtem a szivét és nem gondoltam bele, mi lesz akkor, hogy ha majd annyi idő után én megkeresem, feltépem a sebeit és ő majd megpróbálja újra kezdeni. Még mindig vallom, hogy ami elmúlt, az nem véletlen múlt el. De őszintén most nem is erről akartam volna beszélni...   Hanem arról, amit köszönhetek neki. Az egyik legfontosabb dolog ebben az iskolásdi dologban az, hogy az embernek egyel több, jobb esetben hatszázszor több lehetősége nyílik megismerni azokat az embereket, akikre élete végéig támaszko