Ami sok, az sok
Belefáradtam az agyalásba. Azon gondolkoztam, hogy otthagyom az iskolát is. A barátaimnak köszönhetem, hogy nem tettem meg ezt a lépést. Pedig őszintén, erre vágyom. Egyedül nevelem a gyerekeket, nincsen munkám, nem is igazán lehet, míg nem óvodás mindkettő (és nyitva tartanak az ovik), a magánéleti gondjaim a tetőt verik. Igazánól nincsen senkim, aki segíthetne. De azért megkapom, hogy legyek erős, legyek kitartó, legyek szívós. Meg tudom csinálni, képes vagyok rá. Hát, én is ezt hajtogatom. A barátaim mindent megtesznek, hogy tartsák bennem a lelket, de jól tudom, hogy egyéb segítséget nem fogadhatok el tőlük. Ez nem az ő dolguk. Az én dolgom végre talpra állni és elindulni. Néha jó kiengedni a gőzt. Olyankor lövök. Vagy ütök. Vagy csak elindulok és megyek. Nem tesz jót a pandémia sem, de az Ukrán-Orosz háború sem. Nem tesz jót, hogy a férfi, akit szeretek, elhagyott, mert a barátaimra támaszkodom, míg ő távol van. Nem tesz jót, hogy nem ismerem az embereket, de olybá tűni...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése