Röviden és tömören

Megcsípett az ihlet-bolha. Hans Zimmer egy zseni.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ami sok, az sok

 Belefáradtam az agyalásba. Azon gondolkoztam, hogy otthagyom az iskolát is. A barátaimnak köszönhetem, hogy nem tettem meg ezt a lépést. Pedig őszintén, erre vágyom. Egyedül nevelem a gyerekeket, nincsen munkám, nem is igazán lehet, míg nem óvodás mindkettő (és nyitva tartanak az ovik), a magánéleti gondjaim a tetőt verik. Igazánól nincsen senkim, aki segíthetne. De azért megkapom, hogy legyek erős, legyek kitartó, legyek szívós. Meg tudom csinálni, képes vagyok rá. Hát, én is ezt hajtogatom. A barátaim mindent megtesznek, hogy tartsák bennem a lelket, de jól tudom, hogy egyéb segítséget nem fogadhatok el tőlük. Ez nem az ő dolguk. Az én dolgom végre talpra állni és elindulni.  Néha jó kiengedni a gőzt. Olyankor lövök. Vagy ütök. Vagy csak elindulok és megyek. Nem tesz jót a pandémia sem, de az Ukrán-Orosz háború sem. Nem tesz jót, hogy a férfi, akit szeretek, elhagyott, mert a barátaimra támaszkodom, míg ő távol van. Nem tesz jót, hogy nem ismerem az embereket, de olybá tűni...
További információk

Nincs választásom

Kép
Ahogy jöttem hazafelé valahonnan azon gondolkoztam, hogy kellene egy pszichológus. Most, hogy gyakorlatilag nullára csökkent a száma azoknak az embereknek akikben egykor teljes mértékben megbíztam, elég nehéz megbirkózni magamban a gondolataimmal. Elég heves harcokat vívok a fejemben mindenféle hülyeséggel. Illetve két napja Nórival beszélgettem és elmondtam mindent, töviről hegyire. Nehéz titkokkal élni. Habár nem maradt sok titkom, a java részére fény derült, amire meg nem, azt ma sem tudja senki. Csak Nóri. De ezek meg már olyan dolgok, amikkel minden nap szembesülnöm kell, szóval viszonylag könnyen viselem őket a vállamon. De aztán arra gondoltam, hogy kell a fenének pszichológus. Találkoztam már nem eggyel és nem volt nagy élmény. Képtelen vagyok elmondani egy idegennek a gondjaimat, egyszerűen nem megy. Akkor meg pláne visszarettentem, mikor elküldtek pszichiáterhez. Na az volt az a pillanat, hogy eldöntöttem, azonnal meggyógyulok, csak azzal a nővel ne kelljen még egyszer besz...
További információk

Rákészülődés a semmire

Néha, mikor fáj az ember szíve, lelke, az egy annyira megfoghatalan fájdalom, ami szinte megkívánja a testi fájdalmat. Talán sokszor ezért tesznek kárt magukban az emberek, ha bánatosak. Én is voltam már így, emlékszem, gyerekkoromban, ha dühös és bánatos voltam, sírás közben folyton a kézfejemet kapargattam. Durván, agresszívan, akár egész mély sebet hagyva maga után.  Most is ilyesmit érzek. Dühöt, bánatot. De most már nem bántom magamat. 
További információk