Valami kellett

Azóta álmodom, mióta elaludtam. Fogalmam sincs mióta alszom. Egyszer úgy döntöttem, hogy eddig és ne tovább és becsuktam a szemem. Ez a struccpolitika. Imádom. Csak sajnos nem tartható fent sokáig az állapot. Egyszer ki kell húzni a fejem a homokból és szembe kell néznem azzal a sok szarral, amit magam mögött hagytam. Felrúgott életek, betartatlan ígéretek, megvalósítatlan célok.

Új célok kellenek. De addig minek is, míg egy helyben toporog az ember? Valamiért azt éreztem, hogy csak abba az irányba érdemes elindulni, amerre tudom, hogy vár valami. De ez nem igaz. El kell indulni és majd útközben igazítom az irányt. Annál bármi jobb, minthogy tétlenül állok és várok és nem tudom, mi legyen ezután. Majd lesz valahogy. Azt hiszem, végül bele is lendültem. És fogalmam sincs merre visz az utam, de legalább már elindultam valamerre.

Az utóbbi pár hetet azzal töltöttem, hogy megadjam magamnak a lendületet. Sokmindent kockáztattam és azt hiszem sokmindent el is vesztettem, de beindult ennek a nagy gépezetnek a motorja és most már megyek. És itt vannak a lányok, akik erőt adnak nekem ahhoz, hogy túléljek minden napot és hogy mosolyogva feküdjek le és keljek fel az ágyból.

Ennyi egyenlőre elég is ahhoz, hogy újra egész legyek.